Csak így, egy pőre oszlop tetején,
csőrrel az égnek,
csak így igaz az ének,
mikor a test egy percre csupa lélek,
s feledve hosszú böjtöt,
múlt és jövő telet,
ujjong, mint hangot öltött
pehelysúly ékezet,
marokba férő örökkévalóság,
az esti szürkület közömbös takaróját
magukra húzó halandók felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése