Viselős vagyok
a vágy egyre nő bennem
még nem fakad tej
de egyre nagyobbnak
érzem a mellem
csípőm
fenekem
rakódnak rám az évszakok
nagyobb lesz térfogatom
hogy ami elmúlt
jobban elférjen.
Ha leszáll az este
teher a kóborlás
a vér alig mozdul ereimben
csak ülnék mozdulatlan
mint egy szobor
és bámulnám a tengert
az meg engem.
Vagy néznék egy sziklát
az alkonyatban mikor
csorognak róla a színek.
Mi lesz holnap?
Fölcipelem megint a vizet
a második emeletre
és visszamosolygok
akkor is ha nincs kedvem.
Napkeltekor ujjaimmal
elválasztom a tengertől az eget
a türkizt és az ultramarint.
Megint.
Megint.
Megint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése