Borzong, meghajlik a fenyő;
rejtekhelyén a karcsú őz fél,
kis szíve kétszeresre nő,
mert nincsen rémítőbb az ősznél.
A tér mint nagy, fekete lyuk,
sáros vízben úsznak a csertők,
és elzokogják bánatuk
minden éjjel az őszi erdők.
Az űrben denevér kering, és
dermeszt, bűvöl az éji óra.
A fákban áll a nedvkeringés,
ha fölsikolt a mandragóra,
mikor szellemkezek kiássák,
lila körmök, sárgán tekergő
ujjak, és most a jajkiáltást
visszhangozza az őszi erdő.
Halvány udvara van a holdnak,
sötétek a felhők alatta,
és alakjuk fekete macska.
Fenn boszorkányok lovagolnak.
Vérszínű nyelvét mind kiölti,
mögöttük hosszan lobban el rőt
hajuk, s vijjogásuk betölti
éjféltájban az őszi erdőt.
AJÁNLÁS
Lelkem üres térben lebeg;
kinyújtott kezek el nem érnek;
fenyegetnek vagy féltenek,
de mézes hangok is dicsérnek.
Egyetlen szavukat se hidd:
amelyben élek, nézd e fertőt!
Sírd tele értem könnyeid
vadvizével az őszi erdőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése