Szelíd lettem, lassú és belenyugvó:
kitömött vízisárkány
egy vízalatti múzeumban,
csak bámulom a napok fölszálló buborékát,
csak bámulom, amit néznem kellene.
Eljön hozzám hétfő mezítláb,
leveles ággal eljön kedd is,
eljönnek a szerdai lepkék: az újra benépesült éden
turistái:
a csütörtöki, a pénteki szónokok,
hogy a közénk zuhanó, véres zsákokról beszéljenek,
eljönnek szeretni a nők
s a dohányszemetes állú besúgók hízelegni,
megisszuk a boromat, nézzük egymást
és mosolygunk egymásra belülről kifelé,
de holdfényes fogsorukról
eszembe jut a Jeges-tenger
s a fárasztó hómező, hol rossz álmaimban reggelig
gyalogolok
s már nem én ülök ott köztük
a szobanagyságú képkeretben,
nem én kékülök megcsomósodó hajhagymákkal,
szemem és fülem testemtől eltávolodik,
kocsonya-tompaságú falakat hagyva maga után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése