ha belülről reteszelt rácsok
zárják el tőled a világot
halott a fény az ablakon
halott a fény a szemben…
magányod semmibe tekint:
egyedül vagy megint megint
szoborrá feslett fakó arcod
kiáltja: megharcoltad harcod
sötét a szoba
sötét a lélek…
csüggedés csöndje elragad:
így siratod magad magad
szavad némaság falába kövült
puha hangod befonta a hiány
csak a csend kérdez
csak a csend felel…
válladra ráborult a bánat:
emlék hordozza társad társad
kívül rekedt minden sugárzás
asztalodon az Ige sem fénylik
az egyetlen örök remény
az egyetlen mi maga fény
nem gyújthatja fel már hited:
páncél zárja szíved szíved
elhervadó virágok hozzák
az alkony üzenetét hozzád
színe formája illata
színek csodák varázslata…
nem ad többé gyönyört gyönyört:
térdeplő léted meggyötört
kifosztott kelyhed összetört
kifosztott kelyhed összetört!
Régi imáim elfeledtem,
pedig nagyanyám oktatott…
de itt a tömjénfüstös éjben
valami fájón felragyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése