Anyám hajnalban kelt, tüzet rakott,
megfőzte a nyomorúságot,
a tegnapesttől kért kölcsön kenyeret.
A vézna tűznél véznább volt árvasága.
Ázott csutkák, vizes tengeriszárak
tüzén melegedett gyermekkorom.
A kódorgó füst kékellő tulipán lett,
s megrázkódó virág köhögető anyám.
Engem ilyenkor vertek föl, menni kellett,
egy rossz nadrágért, földig lógó kabátért
énekeltem a megfeszített Jézust,
kilencéves, árva evangélista.
Innen hoztam az éneket magammal,
és most, mikor már Istennel semmi dolgom,
ők énekelnek, szorítják össze mellem,
hatholdas Jézus, napszámos apostol.
Ezért ne csodálkozzatok nagyon rajtam.
Emlékeimben egy gyerek kuporog,
üres tenyerét foltos nadrágjára szorítja,
s a csöndben jó szóért: kenyérért énekel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése