siránkozását hallgattam tüzelő borok mellett.
Kint szakadt a hó, az órák bent kíméletlenül vertek
s nagymessziről elszuvasodott akadémiák
recsegtek-ropogtak az alkonyatban.
Minden kéz, amely fölajánlotta a jövőt nekem,
üres volt, mint a kifosztott lelkiismeret.
Én csak álltam a vörösre izzított kályhának háttal,
néztem a szakadó havat s reménykedni kezdtem a hóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése