ha az egész egyáltalán nem érdekel.
Könnyű úgy nem faggatózni,
ha nem vagyok kíváncsi senkire.
Könnyű úgy nem beleszólni mások életébe,
ha mások életéről semmit nem gondolok.
Ha csak annyit gondolok az életükről,
amennyit mondanak, amennyit mutatnak.
Könnyű úgy elfogulatlannak lenni,
ha megvagyok nélkülük, ha
mindenkit fel tudok címkézni.
Igen. Tapintatlan voltál, faggatóztál,
beleszóltál, elfogultan. Gondoltál róla
valamit, és mondtad. Én meg igyekeztem
keveset mutatni. Az volt a mélypont,
felnőttkorom legelején. Aztán évekig
titkolóztam. A részleteket nem ismerted,
teljes féltékenységeddel mégis
tudtad az egészet. Jobban, mint bárki más.
Rossz helyre tájoltad, mintha tőled
vennék el valamit. Ezért tompítotam,
miattad is, nemcsak önvédelemből. Később
egyre kevésbé.
Aztán a sötét év,
közös kétségbeesésünkben
mind többet beszéltünk.
Szerettél és szerettelek, és talán
soha nem mondtuk ki, soha nem
léptük át félszegség korlátait.
És amikor ott feküdtél, ki tudja, milyen
tudatállapotban, csővel a szádban,
akkor is csak úgy mondtam: szeretünk.
És soha nem felelhetsz már semmit,
csak a hirtelen hiányoddal, az elvett
figyelmeddel, elmozdított tanúm.
*
De: máshogy se könnyű. Nem ez az egy
ellentét van. Bár te ebben éltél.
Ha fontos, az a nehéz. Akkor is
csak tehetetlen kívülálló lehetsz,
mert a másik ember sohasem a tiéd.
A tapintat pedig nem hazugság.
Életem második felében, amikor élt
az izzás, ahol a féltékenység értelmezhető,
ezeket tanultam meg, mostanra teljesen
fölöslegesen, hiszen itt maradtam
idegenek közt bemutatkozni,
egyre kérgesebben, egyre kevésbé
a körömön belül, ahol megvagyok
nélkületek, és ezekről emlékezetből beszélek.
Így aztán most már könnyű nekem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése