Korunk egyik tragikuma, hogy Isten nevét kisbetűvel írja, a semmit pedig nagybetűvel.
*
Más az, hogy Isten van, és más az, hogy számomra van.
*
És ha nem jutunk el Isten létének elismerésére, nem bennünk van-e a hiba? Az igazság eltéved érzéseink bonyolult folyósóin, és megfullad pszichológiánk hínárjában.
*
Hol is hagytuk el a logikánkat? Isten egyszer túl közel van, máskor meg túlságosan távol. Ha törvényeiről van szó, túlságosan is beavatkozik az életünkbe, ha anyagi bázisaink megalapozásáról, túl kevéssé. Vádoljuk, hogy nem adott elég szabadságot dolgaink irányításában, és számon kérjük tőle, hogy túlságosan szabadjára engedi az embert.
*
Felelősségre vonunk, holott csak kérdeznünk volna szabad. Elfelejtjük, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban Istennel.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése