évről-évre több jegyest talál
magának a halál. Ifjan léptünk
a nagy színműbe mind,
és amikor a szerepünk lejár,
a rendező a deszkákról leint.
Könnyű mókának indult a játék,
ajándék. Azután, mialatt
lelkünkbe tolakodik a gondolat,
hogy nincs örökkévaló szerep;
a jelent értőbben vigyázzuk, jobban szeret,
aki szeret, a férfi hétköznap is tudja,
asszonya mit jelent; egyikünk sincs fent,
másikunk sincs lent. A hajunk őszül,
bölcsebbek vagyunk, és kellő alázattal
várjuk, hogy elménk érett magját
illő talajba hordja majd át
a szeszélyes szellő. Elménket megkísérti
a halál szelleme. Rémítő rettegés ez
annak, aki arcát tenyérbe rejti
és vívja hiábavaló harcát ellene.
Nem kellene. Egész életünk lelkünket érleli.
Ennek tudata vigasz - és hogy te vagy –
segít felednem, mi lesz, ha mécsesem kihagy.
Bagi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése