tölt el, ahogy látom, hogy szenvedsz.
Feletted lebegek, ott, ahol ülsz az elhagyott lakásban,
és senki nem vigasztalhat meg téged.
Belelátok az emlékeidbe, érzem, amit érzel, látom, amit
látsz. Hallom, ahogy gyermekkorodban a felnőttek
suttogva beszélik, mik lesznek majd az idők jelei.
És, hogy a megbocsátott bűnnek is van következménye.
Mi nem a szerencsében bízunk. Hanem bízunk az örökkévalóban.
Emlékszel, amikor minden postaládába bedobtak egy szórólapot?
Ez akkoriban még nem volt szokás. Az állt rajta: Ki volt előbb?
Később minden darabját összeszedte az elhárítás.
Bujkálsz az életedben, mint egykor az őskeresztények a
katakombákban. Talán te is rájössz majd, hogy van megváltás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése