valószínűleg így is van, amikor a katonák idegesen szívják
cigarettájukat, a járó motorú járművek mellett, vagy pedig
egy repülőben ülnek, görcsbe rándult gyomorral, és latolgatják
az esélyeket. Aztán, felszállnak a gyors, páncélozott kocsikra,
vagy ugráshoz készülődnek, kinek-kinek feladata szerint.
Orpheus is így készült, vagy Dante, mielőtt alászállt, csak az a
kérdés, hogy miért megyünk. Mert csak a küldetés számít, és a
cél, az, amiért elindulunk.
Azt a verset, végül, nem küldtem el, hiszen vannak levelek, amelyek
évtizedekig keringnek a világban, vagy képeslapok, amik csak akkor
érkeznek meg, mikor már nincs jelentőségük, mert a címzett már
rég halott.
Azt a mexikói képeslapot sem kaptam meg, hiszen fel sem adtad,
de később mégis, személyesen hoztad el, te magad voltál a képeslap,
ragyogtál, láttam rajtad keresztül a mexikói tájat.
És akkor, a katonák eldobták cigarettáikat, beszálltak a bemelegített
járművekbe, kezük a hűvös vashoz ért. – Irány a végtelen.
Sokszor képzeltem, el, hogyan fogsz jönni, de végül – persze – minden
máshogy történt. Nem akkor, és nem úgy.
Fülledt nyári este volt, mikor telefonon hívtak. Mondták, a halál
torkából menekültél, és mikor később megláttalak, láttam, tényleg
igazat mondtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése