száll le a zengő mennybolt
szikláira. E szárnyas
a semmiből jött, nem volt.
A mindenséget falja
csilló azuri csőre.
Vaskarma tépi, marja
a meleg húst belőle.
S a fogoly világ hullat
könnyes üvegszemekkel
vércseppes pihetollat.
Ez a pirosló reggel.
E madár könnyü röpte
a létet elragadta.
Nincs magasság fölötte
és nincs mélység alatta.
Az egyik szárnya lelkem,
a másik szárnya Flóra.
Én őt váltom és engem
ő vált igy uj valóra.
1937. jún.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése