Uram, tudván tudod, ártatlanok valánk,
csak állhatatosan hitünkben őrt állánk,
posoni vérbírák úgy szövetkezének:
minden prédikátort ott egybegyűjtének.
Koholt vádak miatt lettünk elítélve,
kínnal kínoztatván, ne maradjunk élve!
Reformata hitünk nem tűri a császár,
jésuiták dühe rosszabb a halálnál.
Hátunkat hasítá az ólmozott ostor,
sebes lábainkon béklyó van, nem bocskor,
mert nem térénk át a katholika hitre,
törék, zúzák csontunk, fejünk is bétörve.
A fájdalom már-már megszokott minékünk,
szinte hiányozna, ha nem folyna vérünk,
De inkább a testünk töressen így össze,
mintsem hogy a lelkünk legyen gúzsba kötve.
Egymáshoz láncolván evezünk a gályán,
jajunk túlteszen sok sirály vijjogásán,
hogy ne beszélhessünk, szájunk felpöckölve,
evező rúdjától tenyerünk feltörve.
Halljuk hullámoknak veszett háborgását,
érezzük a hajónk, s lelkünk hánykódását,
de húsz óra munka után, itt e padon
úgy terülünk el már, mint a ravatalon.
Most győzött a Sátán. A fény így vált köddé,
de sötét hatalma nem tarthat örökké.
Bármily keserves is ránk e veszedelem,
Krisztus Urunk, Tiéd a végső győzelem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése