Végh Sándor: Nagyapám

Csodálatos ember,

végtelen nyugalomban,

lelkének csendjébe

takarózva,

ül órák hosszat

egy halomban

gondolataival.

Sebestyén-Jáger Orsolya: Decemberi égbolt

Lám, elmúlt megint, miről hittük, múlhatatlan –
akár csöndes mosoly a száj szögletén,
mint birsalmák magánya a megözvegyült ágon,
mikor száradó levelek közt téblábol a fény.

Még felsajdul fölöttünk a decemberi égbolt,
bőrünket kócos szél szántja a platánfák alatt.
Este gyertyát gyújtunk, a vállunk összeér.
Szeretni tanulunk – még lehet, még szabad.

Gősi Vali: Te vagy

te vagy mindörökké
a kikötő felé haladó hajó nyugalma
te vagy
titkolt szenvedélye a kalandozóknak
te vagy a távozás
– az örök lehetetlen –
szeretek eltűnni mélyen a szemedben
akár egy sejtelmes éjsötét erdőben
ahol a fák között átsüt a fény
szeretek húsodba marni
szenvedéllyel
keresem mi benned elérhetetlen
de sohasem keresem
a reménytelent

*
(Parafrázis: Nazim Hikmet, Újra te c.
versére – Ford.: Eörsi István)

Nâzim Hikmet: Újra te

Benned én
a kikötő felé haladó hajó nyugalmát,
Benned én
a felfedezők játékszenvedélyét szeretem,
Benned én a távozást,
Benned én a lehetetlent szeretem.
Beleveszni szemedbe, mint napsütötte erdőbe,
s a vadász étvágyával verejtékes-véresen
húsodba harapni dühös-éhesen. –
Benned én
a lehetetlent,
de nem a kétségbeesést szeretem.

Eörsi István fordítása

Seléndy Balázs: Aki nincs itt

Minden nap
gondolok rád, a részre
aki nincs itt, gondolok rád
amióta
elhagytál
nem akarva, de igent mondva
a végső, otthonról jött,
hívszóra.

Gondolok rád és amikor elindulok
te jössz velem,
akárhová megyek
te jössz velem
a résszel együtt, aki itt van,

mert mi hárman
egy vagyunk,

és talán az a világ,
amit mi fogunk teremteni
nem lesz az a szomorú-szegény világ,
amit te hagytál el, talán ez
szeretet világ lesz,
olyan amilyen volt

mielőtt minden szétesett,
mielőtt le kellett hajtani fejünket
mert hirtelen rádöbbentünk arra,
hogy testünk
meztelen.

Ebben az évben bízz Istenben és légy nyugodt!

„Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit megtanítasz a te törvényedre; hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, míg megásták a vermet a hitetlennek!” (Zsoltárok 94:12–13 Károli)

Vannak dolgok, amiket Isten tesz meg értünk, és vannak dolgok, amiket tőlünk vár el, hogy megtegyük magunkért. Egy másik fordítás szerint: „Áldott ember az, akit te fegyelmezel és tanítasz, ó Uram, és akit megtanítasz a te törvényedre… akinek erőt adsz, hogy nyugodt maradjon a veszedelem napján…” (Zsoltárok 94:12–13 AMP). Szeretnéd, ha nyugodt tudnál maradni bármilyen körülmények között? Szeretnél higgadt lenni, bármekkora is a feszültség körülötted? Szeretnél a béke eszköze lenni, bármerre mégy? Szeretnél felülemelkedni a körülményeken ahelyett, hogy hagynád, hogy lenyomjanak? Isten ma lényegében ezt mondja neked: „Élj az én igém szerint életed minden területén. Tanulj meg érzékenynek lenni a hangomra, engedelmeskedj gyorsan és készségesen. Az én igám boldogító és az én terhem könnyű. Soha nem bízok rád olyat, amivel ne boldogulnál, vagy ami elhordozhatatlanul nehéz teher lenne számodra. Add át nekem az aggodalmaidat – egyenként, amikor támadnak. Örülj, mert biztos lehetsz szeretetemben, gondoskodásomban és védelmemben, és abban, hogy megadom neked szíved vágyait.
Mivel az ördög »a vádló«, ezért folyton rá fog mutatni gyengeségeidre és hibáidra, és azt fogja mondani, hogy érdemtelen vagy. Ne hallgass rá, ő a hazugság atyja! Én kegyelmemből megmentettelek, most már Krisztusban vagy. Az ő megváltó vérén át tekintek rád, ezért az én szememben mindig elfogadott vagy. Add át nekem minden aggodalmadat és gondodat! Kezdj el a jelenben élni, ne a múltban vagy a jövőben! Keresd az én áldásomat, és megtalálod. Élj teljes életet, mert ez az én tervem számodra ebben az évben.”

Forrás: Mai Ige

Bende Tamás: Elindulsz akkor

Ahogy a bőrt szakítod, foggal szakítod hüvelykujjad végéről,
a köröm mellől alig észrevehetően vér szivárog,
egy olyan szertehagyottságban és porladásban,
amihez ezidáig nem volt hasonló.

És hiszed, ha hihetnéd, hogy pont itt,
pontosan e megszakadás közepette találhatsz valamit,
amit talán megéri megszorítani, magaddal vegyíteni,
vagy csak összekeverni az estéket.

Miféle felhasadás ez, miféle oldódás. Eltűnni kellene
és belealudni egy elvesztett éjszakába, mert minden,
amiről azt hitted, nincs már, egyszer elkerülhetetlenül előkerül,
és elindulsz akkor, tényleg mindennek a vége felé.

Ő mindig egy lépéssel előtted jár

„Nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” (Zsoltárok 91:10)

A kilencéves Keith Pulles számára a családi úszómedence téliesítése jelentette a nyár végét. Visszaemlékezésében így ír: „Komor hangulatban néztem az ablakból, ahogy apa kinyitott egy edényt, és vegyszert kezdett szórni a medencébe. Aztán egy másik dobozt nyitott ki, és annak tartalmát is beleöntötte. »Jó sok cucc ez egyetlen medencéhez« – gondoltam. Abban a pillanatban megcsörrent a telefon, én pedig odaszaladtam, hogy megnézzem, ki hív. »Ismeretlen hívószám.« Anya és apa figyelmeztettek, hogy ne beszéljek idegenekkel, de aznap egy belső hang azt mondta: »Vedd fel!« A késztetés annyira erős volt, hogy felvettem a telefont, és beleszóltam. »Steve Pullest keresem« – mondta az ismeretlen hang. Bizonyára valamilyen ügynök lehet, gondoltam, de valamiért mégis azt mondtam: »Várjon, mindjárt hívom.« Kezemmel a telefonnal kimentem, és kiáltottam apának, hogy telefonja van. Apám előrejött a hátsó kertből, és átvette a telefont. »Halló, tessék! Ki az?« – kérdezte. Néhány másodperc múlva elvette a telefont a fülétől és kikapcsolta. »Nem volt benne senki« – mondta. Hirtelen hatalmas durranást hallottunk a hátsó kert felől. »A medence!« – kiáltott apám. Kiderült, hogy két olyan vegyszert kevert össze, amit nem lett volna szabad. A vegyület felrobbant, és mérgező gázok szabadultak fel… ha abban a pillanatban apa ott lett volna, belehalt volna. Ismeretlen hívó? Nem hinném. A hívó fél a mi számunkat hívta, és apámat kérte a telefonhoz.” A zsoltáros azt mondta: „nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” Isten ma is vigyáz rád és szeretteidre.

Forrás: Mai Ige

Beke Sándor: Bűn

Hátizsákot hordozok,
Uram…
Hátamon hordom
nap mint nap
és viszem magammal,
bárhová megyek.
A súlyt.
A terhet.
A koloncot.
Ólomkatona vagyok már.
Szinte mozdulatlan ember.
Segíts,
Uram,
mert roppantul nehéz a súly:
miatta
omlik össze
emberségemben valami,
meglazultak bennem
a lélek kötései.
Ezt a terhet hoztam,
segíts levenni vállamról,
Uram,
és bocsásd meg bűneimet,
roppantul nehéz a hátizsák,
a képmutatás,
az átkozódás,
s a sok hazugság;
ezt a gyarló hátizsákot
segíts levenni vállamról,
Uram,
segíts rajtam,
ki hidegvérrel
néztem szembe
annyiszor Veled,
ígértem fűt-fát,
és tévedéseimben
tévedve hittelek —

Uram,
ezért kerestelek…

Egyed Emese: Kérdezett

jövendőt mondott füst gomolygásából

varjúraj költözését kitalálta

égő hasábok fénye széthullt mondat

magad vagy mint az ujjam szólt az Isten

József Attila: Az én ajándékom

A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábad biggyedt vonalára szabták.
De ruganyos, mint fürge gummilabdák
És mint a spongya, mely tengerbe nő.

Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt, barna szóval arra kérlek
- Ha eltiporsz is füvet, harmatost -

Ha elszakadt a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly Mester:
Az uccasárba akkor se taposd.

Stenzel Rita: (hazatérő macska dala)

négyszer végzett a szomszéd

kutyája velem zártak be

szenespincébe háromszor

így telt ki a hét tudom

néha a levegő lehetetlenül

összesűrűsödik dorombol és

voltam már félreértett árnyék is

holnap piszkosan és remegve

érkezem a verandára és felfalom

a csomóvá kucorodó halált

Böszörményi Zoltán: Az univerzum peremén

fényévekre távol egy galaxis közepén

fémes csengésű végtelen kacag

a ködtisztáson pálmafa áll

ágán vörös tollú madár énekel

olyan meghatóan

megfeledkezel a boldogtalanságról

az egyre táguló tér

fagyos magányáról

talán

a holnapi penzumról is

észre sem veszed

szíved gravitációs ereje

meggörbíti a téridőt

mélázva ülsz az univerzum peremén

hallgatod a vörös tollú madár

önfeledt énekét 

Büki Attila: Ima mai magunkért

Uram ne engedd
hogy föld és ég között
árvult levelekként lebegjünk
világi sorsunk hazányi szigetén
Engedj bennünket gyümölccsé érni
mikor eljönnek értünk
a hétköznapok országnyi sorsfordulatai

Uram ne hagyd
hogy félelemtől sodorván
lépdeljünk betonerdőink lépcsőin
és űzzenek a pusztulásba
arctalan szellemekként
Ne hagyd hogy a kék nefelejcsek
kertjeinkben elszáradjanak
és bezárjanak égi udvaraink
mikor új napok eljöttét várjuk

Ments meg bennünket Uram
a digitalizált világ
 lélekfojtó bűneitől
és tartsd rajtunk kezed
hogy többek legyünk árva magunknál
Add meg virágát pünkösdjeinknek
tévelygéseinkre irgalmadat
Mentsd meg az utánunk érkezőket
az acsarkodástól árulástól
végzetes golgotás vércseppektől

Add meg magyarjaidnak Uram
végtelen békéd
és halld meg porból porig
hajló testünkből feltörő imánk
Add meg színed látását
és kegyelmezz kegyelmezz
kegyelmezz nékünk
mikor testünk
porrá fehérül

Sebestény-Jáger Orsolya: Csönd-vers

Az időtálló csöndek beszélni tudnak,
mint evezőt csobbant lomha víz,
vagy madarak tollán, ha éj csitul
s ki-bejár csőrükön az álom-íz.

A remény szótalan szirtjein
lábaim lóbálom a mély fölött,
mint zegzugos szoba olyan vagyok,
szárnyukat bontják bennem az ablakok.

De tudom: Te csöndben érkezel,
elapadt forrásim felfakadnak,
útnak indulok, mint ébredő folyó,
s Te medret adsz bennem minden szavadnak.