Áfra János: Még mindig

Elmegyünk egymás 

mellett, a köszönés 

nehezebb, mint hittük, 

a karok intenek csak,  

és az ajkak görbülnek, 

inkább felfelé, mint le, 

de a szem nem hazudhat.  

Ettől is jobban értjük, 

ha már egymást nem, 

kicsit legalább magunkat.