2025. december 19., péntek

Fodor József: Nézd, aranyban...










Nézd, aranyban égnek a bokrok, 
Nézd, derűt száz tarka sugár ad, 
Kirepül a sárga erdőkből 
Csillanó szárnnyal a madárhad. 
Nézd, fanyar, jó illatot szórnak 
Az agg szőlők a venyigéken 
S az öreg dombok felragyognak, - 
Így kell, szívem, meghalni szépen.  

Olyan az élet, mint egy álom - 
Hát álmodjuk piros szeszéllyel, 
Zárjuk le, mint a kedves tájak, 
Ha ősz küldi derűjét széjjel - 
Aranyos intését az évnek, 
Hogy véget ér már nemsokára - 
Mint egy tüneményes, halk ének, 
Mely meghal csöndben - s nincs halála.

Falu Tamás: Vakvágány

Mint teherkocsi, melyet 
Ide-oda tolatnak, 
Ugy löködik az embert 
Végén a nagy vonatnak. 
Taszitják erre-arra, 
Lökik előre-hátra, 
Kiguritják kegyetlen 
Egy messze vakvágányra. 
S marad a vakvágányon 
Kitaszitva, kilökve,  

Elfeledkeznek róla 
És ott marad örökre. 
Ottmarad hóban, vizben 
Télben, nyárban, tavaszban, 
Mig közelben vad gyorsok 
Hasitó füttye harsan. 
Lassan megeszi rozsda, 
Nincs hangja, hogy beszéljen, 
Csak kerekei elé 
Álmodik sint az éjben.

2025. december 18., csütörtök

Áprily Lajos: Verőfény




Öleljetek meg, drága, súgaras napok, 
Még néha most is megdidergek s borzadok 
Míg tél szakad rám s hófuvással eltemet, 
Dédelgessétek sajgó emberségemet.


Benedek Elek: A sas












Repül, repül a sasmadár, 
Magasba viszi szárnya, 
Szemünk elől el-elfödi 
A fellegek árnya.  

A napba néz éles szeme, 
S a fény meg nem vakítja, 
Hatalmas szárnycsapással a 
Felhőt ketté hasítja.  

De bár repülni fönt szeret, 
Leszáll a földre gyakran,
A földön megtalálja mind, 
Mit nem talál a napban.  

Hiába tör a napba föl, 
Nem lehet, hogy ott éljen! 
S bár madarak királya ő, 
Elveszne ottan éhen.  

Szállj, szállj, ó sas, a földre le, 
Itt van az élet, itt van! 
Köszönd a földnek, hogyha még 
Erő van szárnyaidban.  

Ez ad ételt, ez ad italt 
Gyermekeidnek s tenéked… 
Szállj, szállj, ó sas, a földre le 
Itt az igazi élet!

Dr. Kereskényi Sándor: Hites, hiteles advent




„ Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” 
(Zsolt 130:6)     


        Vártad már így a reggelt? A hajnalhasadást? Amikor elmúlnak a nyomasztó gondok. Helyükre ugranak a kérdések, mögéjük állnak a válaszok. Belül válik világossá az értelem. A bensőkben erősödik meg a hit. Isten közelsége, ígéreteinek bizonyossága.  

        Ez az advent. Az eljövetel iránti hit. Adventus Domini. Az Úr eljövetele. A hit, hogy Isten olyan lett, mint mi. Kívül. Megszületett. Önmagát adta. Azért, hogy aki hisz el ne vesszen, hanem - nem is akármilyen, mert vele együtt folytatott - örök élete legyen.  

        Nos, ha nem karácsony napjára, hanem karácsony eseményére, Isten, már megvalósult eljövetelére és EZÉRT: ígérete szerinti ÚJBÓLI érkezésére várunk, akkor hihetővé válik az adventi ünneplésünk is. Akkor tartalommal telített, örvendező együttlétté formálódik karácsonyunk.            

        Saját születésnapjaink várakozásának izgalma csökkenő tendenciát mutat. Gyermekként izgatottan lessük a naptárt. Serdülőkként az ajándékra még kíváncsiak vagyunk, az ünneplésnek már nincs akkora jelentősége. Ahogy pedig múlnak az évek, már az ajándék sem érdekes.            

        Karácsony nem ilyen. Nem csökken az értéke. Sőt növekszik, ahogy megértjük, hogy ez a mi születésnapunk. Nem december 25., hanem az esemény.  

        Mert az istállóban született kicsiny gyermek sírása azt kürtölte a betlehemi éjszakába: Isten igent mondott az életünkre! Még az enyémre is.  

Forrás: Napi Ige és gondolat

2025. december 17., szerda

Komáromi János: lábaim alatt




lábaim 
a mindenségben gázolnak
kezeim 
a sorsomba markolnak 

konok fejem 
sebektől csatakos 
arcom 
égő szemem könnyeitől maszatos 

lábaim alatt 
a Föld forog 
felemelt kezemen 
csillagok 

lelkemben 
a végtelen varázsa 
szívemben 
a varázslók magánya

Komáromi János: marék homok












egy marék homok 
csak ennyit sodor feléd a szél 
csupán egy marék homok 
de minden szemcse csodákról mesél 

az Időről suttog az egyik 
másik a Múltról regél 
egy porszem a Jövőről 
egy az Álmaidról beszél 

mindenik egy rész belőlem 
e marék homok én vagyok 
csak vágy voltam egykor 
csak por leszek ha meghalok

a mérhetetlen sóvárgás szült
befogadott az érzékelhető 
parányok rejtik most életem 
összeterelt a Sors, a nagy Tervező 

tenyeredben megtarthatod 
szél sodorta anyag-létem 
láthatod csak ennyi vagyok
Semmiség a Mindenségben

2025. december 16., kedd

Szabolcsi Erzsébet: Ébredező



(Párhuzamosok)  

Ébredő lepke
száll kezemre, nem merek 
sóhajtani sem.  

Éledő lélek 
szól szívemhez, 
s nem merek óhajtani sem.

Rab Zsuzsa: Iszalag

Szerelmed fojtó iszalagját, 
szíjas, keserű karját 
szaggasd le végre szivedről. 
Légy magadé.  

Megadtad magad kegyelemre 
felemás szerelemre. 
Kegyelmet vársz szorongva? 
Csak ennyit érsz ?  

Néz rád a másik, néz, de nem lát. 
Ölel, ölel. De megvált? 
Meglódult négy falad közt 
állj meg magad.  

Így lehetsz jobb mindenki máshoz. 
Ne lökődj már te társhoz. 
Tudd: annyit érsz, amennyit 
magadban érsz.

2025. december 15., hétfő

Dr. Joó Sándor: A karácsony ítélete és ajándéka




" Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek."
Jn 1,11-12


        Mióta Krisztus megszületett, ritkán volt a karácsonyi igehirdetés nehezebb helyzetben, mint ma, az 1941. esztendő karácsonyán. A világesemények láttára most nagyon sok lélekben kezd inogni a karácsonyi evangélium hitele. Hogyne, mikor olyan égbekiáltó ellentét van a boldog karácsonyi üzenet és a szomorú valóság között. Krisztus megszületése kibeszélhetetlen örömüzenet az égből a földre, melyet a hírvivő angyalok így adnak tudtul: "Hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész földnek öröme lészen" (Lk 2,10) - és ezzel szemben a valóság az, hogy ma annyi gyötrelem és gyász szomorítja szerte a földön az embereket, amilyenre talán még nem volt példa a világ életében. A betlehemi angyalok a békesség himnuszát zengik, a valóság pedig az, hogy mind az öt földrészen kigyulladt már a háború borzalmas tüze. A karácsonyi üzenet jóakaratot hirdet a földön mindenféle népnek és nemzetségnek, a valóság pedig az, hogy a rosszindulat, a kegyetlenség és az elszabadult sátáni erőszak sohasem tombolt talán még olyan eszeveszettül, mint éppen most.  

        Ha a földi eseményekre tekintünk, lehetetlen észre nem vennünk, hogy Isten haragjának a búsulása van most ezen a földön - ha pedig a betlehemi jászolra tekintünk, lehetetlen meg nem értenünk a karácsonyi evangéliumot, amelyik Isten örök, végtelen szeretetének a kiáradását hirdeti a földön. Azért van ma nehéz helyzetben a karácsonyi igehirdetés, mert a haragvó Isten szeretet-üzenetét kell tolmácsolnia a megriadt emberiségnek.  

        Azok az idők, amiket ma élünk, különösen alkalmasak arra, hogy megérthessük a karácsonynak azt a kettős jelentését, amit alapigénk is kifejez: Krisztus „ az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be Őt. Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek”. Ebből az Igéből azt látjuk, hogy a karácsony nemcsak örömöt hirdet a világnak, hanem rettenetes jajt és gyötrelmet is. Mert a Krisztus eljövetele erre a földre két nagy csoportra választja szét az embereket: az Őt befogadókra, és az Őt elutasítókra. Ez a mai karácsonyi ünnep tehát ítélet azok ellen, akik nem fogadták be a Krisztust, és kegyelmet hoz azok számára, akik helyet adnak néki életükben.  

        Az elmúlt napokban több emberrel is beszéltem, és egyre gyakrabban tapasztaltam, hogy sok embernek a hite válságba jutott. Nem tudják összeegyeztetni a jelenlegi világhelyzetet az Isten gondviseléséről és szeretetéről vallott keresztyén tanítással. Ha az Isten szeret bennünket - mondják -, sőt, ha egyáltalán van Isten, hogy engedheti ennyire összekuszálódni az emberi érdekeket? Nemrégen egy hívő ember jött haza a frontról - hitetlenné válva. Olyan élményei voltak, hogy egészen megrendült a hite tőle Istenben: aki ha van egyáltalán, épp olyan szemlélője csak a sátáni eseményeknek, mint bármelyik jó szándékú ember.  

        Sok ember előtt nagyképűségnek látszik az, hogy mi most mégis karácsonyt ünnepelünk, és a Világmegváltó szeretetéről zengünk lelkes, dicsérő himnuszokat. Hát volt értelme annak, hogy az Isten személyesen megjelenjék a földön, ha 1941 esztendővel az Ő születése után is még így néz ki ez a világ?! Önkénytelenül belelopózik ma egy csomó lélekbe a csendes vagy hangos vád az Isten ellen, a karácsony ellen: vádolják Krisztust, hogy ímé, nem volt elég ereje megváltani a világot!  

        Mint egy nagy tiltakozás, úgy áll most elénk ez az Ige: ne ítéljünk az Isten jósága fölött, mert Ő ítél most felettünk! Ne vádoljuk a karácsonyt, mert a karácsony vádol most bennünket: hiszen Krisztus eljött az övéi közé, de az övéi nem fogadták be Őt! Az Isten igazán megtett mindent, ami rajta állott: eljött közénk, bezsugorodott egy emberi testbe, végigjárta itt a földön, közöttünk az utat, amelyen eltávolodtunk, eltévelyedtünk az Ő közelségéből. Utánunk jött, megszólított, elmondta, hogy az Isten visszavár bennünket, megbocsát; unszolt, hogy induljunk el vele és utána, Ő visszavezet bennünket az Édesatyánkhoz, Ő visszahelyez bennünket a bűneset előtti szent és ártatlan állapotunkba. És hogy mindez a drága ajánlat ne maradjon csak szó, hanem konkrét valósággá váljék számunkra: magára vette bűneinkért a büntetést, eltűrte, hogy isteni dicsőségtől sugárzó fejére töviskoronát nyomjanak, szent testéről a ruhát leráncigálják, ártatlan lényét kigúnyolják és megkorbácsolják, áldást osztó gyógyító kezét átszögezzék, gonosztevőként kivégezzék. Mindez azért, hogy ne csak szóval mondja, hanem véres tettekkel is bebizonyítsa, hogy az Isten szeret, nem haragszik, megbocsátott, ímé, a Krisztus által mindenki előtt szabad az út visszafelé, az Atyához. Ezért jött Jézus, ezen ujjongunk karácsonykor, és amiért jött, azt maradék nélkül, tökéletesen el is intézte!  

        Csak egy nagy baj történt: az, hogy az övéi nem fogadták be Őt - amint olvassuk az Igében! Úgy érzem, Testvéreim, a mai ünnepen ezt a szörnyű vádat hirdeti leghangosabban a karácsonyi üzenet. A visszautasított isteni szeretet vádolja most ezt a világot, amely, hogy mennyire nem fogadta be Jézust, éppen abból látszik legjobban, hogy ide jutott. Ha egy beteg nem veszi be a fölkínált orvosságot, amitől meggyógyulhatna: nem az orvos lelkén szárad, ha belepusztul a betegségébe. Ha egy vízben fuldokló visszautasítja az utána dobott mentőövet, ne mást okoljon, hogy miért nem segítettek rajta.  

        A karácsony azt jelenti, hogy Isten mindent megtett ezért a világért, de a világnak nem kellett a Krisztus, visszautasította az utána nyúló isteni kezet - és ez az az állapot, amin tovább már nem lehet segíteni. Jézus „eljött az övéi közé, és az övéi nem fogadták be Őt”. (Jn 1,11) Igaz tehát az Isten szent szeretetéről szóló karácsonyi üzenet, de mit tehet még az Isten akkor, amikor az ember bedugja a fülét, ha szól hozzá, elfordítja a tekintetét, ha közeledik feléje, és elzárkózik előle, ha bebocsátást kér nála az Úr?!  

        Valaki egyszer azt kérdezte tőlem, miért nem bánik az Isten ezzel a nyakas, makacs emberrel erőszakosan? Akarata ellenére, isteni hatalmával miért nem kényszeríti rá az embert a meghódolásra? Miért nem töri be az Úr az embert a maga akarata teljesítésére? - Aki így gondolkodik, nem ismeri még igazán az Istent. Ő az embert nem azért teremtette, hogy rabszolgái legyenek neki a földön és haláluk után az égben - hanem az Ő édesatyai szíve gyermeki szeretetre vágyik. Rabszolgákat csak a sátán tart - Isten a gyermekeivé akar tenni. Szolgai engedelmességet csak a sátán követel, az Isten fiúi engedelmességet vár tőlünk. Éppen ez az, amire nem lehet kényszeríteni. Senkit sem lehet kötelezni a szeretetre. Az erőszakkal kikényszerített szeretet semmit nem ér! Ezért nem bánhatik velünk az Úr akaratunk ellenére. Ezért van most ilyen válságban a világ. Ezért ég most ágyútűzben az egész föld kereksége. Ezért tombol most éppen az ellenkezője mindannak, amit a karácsony az örömről, a békességről és a jóakaratról hirdet. Ezért vádolja és ítéli meg ez a mai ünnep a világot!  

        Testvéreim, a mi emberi együttélésünknek Krisztus nélkül szükségképpen ide kellett jutnia, sőt, ha továbbra is Krisztus nélkül marad, akkor még ennél is sokkal mélyebbre kell zuhannia. Azt szoktuk mondani, hogy Isten bünteti a világot az ilyen viharos történelmi időkkel. Ez túlságosan emberi elképzelés. A valóság pedig az, hogy az ember bünteti önmagát azzal, hogy nem fogadja be a Krisztust, mint ahogy a fuldokló önmagát bünteti azzal, ha ellöki magától a mentőövet - hiszen Krisztus nélkül minden út a pokolba vezet. És így van ez nemcsak a világ és az emberiség életével, hanem a tiéddel és az enyémmel is. Krisztus eljött, és ha nem fogadod be Őt, már most, már itt a földön kezded érezni a lelkedben vagy az otthonodban a pokol leheletét. Nem az Isten büntetése a pokol, hanem a magad-választotta út természetes vége. Sőt, az Isten még abból is jót szokott kihozni, amikor egy ember vagy egy nép, vagy az egész emberiség olykor már egészen közel jut a pokolhoz, mert ilyenkor történik meg az, hogy az emberek megundorodnak önmaguktól, megrémülnek a pokoltól és visszafordulnak. Isten sokszor rettenetes nagy mélységek megjáratásával ébresztgeti az emberi szívekben a vágyakozást az Ő szeretete után. Vádolja a karácsony ezt a világot - óh, de amikor az Isten vádol, mennyi kegyelem van akkor még a vádban is!!  

        És itt nyer jelentőséget a mai karácsony másik nagy üzenete. Mert ez a nap nemcsak vádol, hanem kegyelmet is hirdet, teleszór az Isten végtelen szeretetével, megajándékoz valami drága nagy ajándékkal. Az Ige így folytatódik: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek.” (Jn 1,11-12) Ha befogadom Krisztust, valami alapvető változás áll be az Istenhez való viszonyomban: fiává leszek az Úrnak! Általában azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan közülünk igen helytelenül képzelik el az Istenhez való viszonyukat. Pogány módon valami kényúrra gondolunk, aki uralkodik félelmetes hatalommal felettünk, aki felelősségre von, mint bíró, aki előtt rettegve és fogvacogva kell beszámolnunk apró-cseprő ügyeinkről, aki lesújt ránk és megver bennünket, aki dresszíroz, mint a kutyát az idomító. Ezért nem is tudjuk aztán igazán szeretni az Istent, mert ilyen félelmetes urat nem lehet igazán szeretni.  

        Krisztus nélkül az Isten a világ legfélelmesebb hatalma marad mindig a számunkra. Aki azonban befogadja Krisztust, az egyszerre megérti, hogy ez a félelmes hatalom az ő édesatyja! És ennek az édesatyának minden gondja arra irányul, hogy megéreztesse veled az Ő édesatyai szeretetének a melegét, és minden vágya csak az, hogy viszont-szeretetet kapjon tőled! Akik befogadjuk Krisztust, Isten fiaivá leszünk általa. A fiú örökös, örökségül bírja atyjának minden gazdaságát, vagyonát. Mi, Testvéreim, nem valami szegény atyának lettünk a gyermekeivé, hanem a mi Atyánk kibeszélhetetlen gazdagsága túlterjed e földi élet határain, sőt ott kezdődik csak igazán! Ez az a gazdagság, amire Jézus azt mondja, hogy sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Vagy mai nyelven: amit sem a világháború, sem semmi más nyomorúság el nem vehet tőlünk. Rád is vár ez a mennyei örökség, Testvérem, tudsz-e örülni neki teljes szívedből?  

        Isten fiaivá tesz Jézus, tehát gyermekké, újra gyermekké! Karácsony estén, amikor a karácsonyfa körül apró gyermekeket látunk, akiknek a boldog izgalomtól csillog a szemük - mit törődnek ők háborúval, beszerzési nehézségekkel, apokaliptikus időkkel, a felnőttek ezer gondjával, zavartalanul tudnak örülni, gátlás nélkül tudnak lelkesedni -, önkénytelenül fölsóhajtunk: milyen jó is a gyermeknek, ilyen boldog, ilyen vidám csak egy gyermek lehet. Nos, Testvérem, a karácsony éppen azt hirdeti, hogy te is, őszülő fejeddel is újra gyermekké lehetsz, isteni Atyánk gondtalan, vidám gyermekévé. Mert akik befogadják Jézust, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek. Nem arra ad hatalmat, hogy ezentúl ne történjék semmi bajom, elkerüljék életemet a viharok és betegségek, hanem arra, hogy minden helyzetben számíthatok az Ő édesatyai gondviselésére és segítségére. Ez a mi legnagyobb karácsonyi ajándékunk, hogy ímé, újra gyermekké lehettünk. Ez azt jeleni, hogy senki sincs egyedül. Különösen karácsonykor van szükségünk a családi közösségre, magányos emberekre ilyenkor nehezedik legsúlyosabban a magány.  

        Ha befogadod Krisztust, Ő hatalmat ad arra, hogy az Isten gyermekévé légy, és ez azt jelenti, hogy a szíved és a lakásod egyszerre csodálatos módon átváltozik szülői házzá, mennyei Édesatyánk hajlékává, és te magányosan is a legszentebb családi közösségben érzed magad. Mindnyájan így válhatunk igazán örvendező, boldog, karácsonyi gyermeksereggé. Az Ige szerint erre nekünk Krisztus ad hatalmat. Más szóval úgy is mondhatnám, hogy erre Krisztus hatalmaz fel bennünket. Ha tehát Isten gyermekévé akarsz válni, Testvérem, ne várj semmi különösebb csodát, ne gondold, hogy valami rendkívüli dolognak kell történnie veled, mert ez egyszerűen csak felhatalmazás alapján történik. Neked csak be kell fogadnod Krisztust, és Ő máris felhatalmaz, és Te máris gyermeknek tekintheted magad, úgy viselkedhetsz, úgy járhatsz-kelhetsz és úgy közeledhetsz Istenhez, mint az Ő édes gyermeke.  

        Testvéreim, az első karácsony estén is, amikor az angyalok megjelentek a betlehemi mezőn, tele volt a föld jajszóval, sok bajjal és szenvedéssel, és mégis mindez az angyalokat nem zavarta, mégis ujjongva adták tudtul a boldog karácsonyi üzenetet. Az angyalokat ma sem zavarja az öt földrészen dúló háború, a karácsonyi üzenet ma is kibeszélhetetlen boldog örömhírt hoz: benned van a hiba, ha mégsem tudsz örülni neki.  

        Vádol-e téged a karácsony, vagy boldogít? Befogadod-e az érkező Krisztust, vagy elutasítod? Ettől függ számodra nemcsak a karácsonyi ünnepek, hanem az egész életed boldogsága is!  

Jertek, Testvéreim, kérjünk a mi Atyánktól Krisztussal megteljesedett, boldog karácsonyt!  Ámen.

Forrás: joosandor.hu

*********

(Ez az igehírdetés 84 évvel ezelőtt hangzott el.
Minden szava olyan, mintha ma 
hangzott volna  el először.)

Rab Zsuzsa: De addig









De addig mennyi elfutó vonat, 
de addig mennyi vertszárnyú madár, 
de addig mennyi mázsás virradat, 
mennyi perzselt, koromszárnyú levél, 
de addig mennyi testté-lett hiány, 
és mennyi karrá-nem-lett ölelés, 
falakról visszapattant nevetés, 
mennyi sikongó mentőautó, 
mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró, 
mennyi nehéz kosár, hány temetés, 
mennyi betű, mennyi szívpercenés, 
hány nem és hány miért és hány soha, 
hány mégis, hány azértsem, hány talán, 
és mennyi szó, hűvösen cseppenő, 
és mennyi szó, torokban, szálkaként, 
és mennyi szó, szendergő ekrazit, 
és mennyi ékírás a homlokon, 
hány irgalmatlan, véletlen tükör, 
és mennyi apró vesztett háború, 
hány hétfő, hány fél hét és hány kilincs, 
mennyi szívetrobbantó csengetés, 
mennyi hazajövés, hány elmenés. 
De addig, addig, addig is, 
de addig, addig is, 
de addig is…

Rab Zsuzsa: Védekező












Siralmas önvédelemben 
életemet élesre fentem. 
Fordítsam akárki ellen : 
vérez csak engem, csak engem.

Lator László: Tél

Gyémánthideg csönd buborékát 
bicegő hangok verdesik. 
Üvegcsendülve szórja szét 
a fény éles szilánkjait. 

Jég-levegő-tömbökbe zárt 
acélváz-vékony bokrokon 
űrhideg áram zizzen át, 
feketén izzó borzalom. 

Kegyetlen évszak! Csak tarold 
kopárra elmém, fogd laza 
létem keményre pántjaiddal, 
szigorú, ordas éjszaka! 

................................................ 

Félek, mégis, hogy bírom el 
az eget jégtüzeivel. 
Ha szólnál egy jó szót, talán 
meghallanám. Meghallanám.

2025. december 14., vasárnap

Advent 2025




Advent harmadik vasárnapja.

Sebestyén László Ede: Minden kész 1.




„ Jöjjetek, mert már minden készen van!” 
(Lk 14:17b)     


          Minden kész – ezt harsogja az Ige. Isten keresi a velünk való közösséget. Isten közösségre kíván lépni azzal az emberrel, aki Neki hátat mutatott, aki elfelejtette Őt, aki nem becsülte szavát. Annyi hívó szó után sem járt azon az úton, amelyet Isten neki megmutatott. Isten mégis újból és újból hívja. Halljuk azt, hogy sok rendben szólt a próféták által, és emez utolsó időkben pedig szól az Ő Fia, Jézus Krisztus által.            

          Jöjjetek, mert már minden készen van! Különösen adventben, ám máskor is, rácsodálkozhatom, hogy mit tett értem az Isten! Mennyire szeret az Isten! Mennyire visszafogadni akar az Isten! A kép szerint, mely itt előttünk áll, egy ember vacsorára hívja az ismerőseit. Nyilvánvaló, itt Istenről van szó. Isten az, Aki minden mi érdemünk s kitűnőségünk nélkül megajándékozni szeretne minket. Milyen kitüntetés és megtiszteltetés ez. Ha meggondolod, ha egy nagy méltóságú úr téged egy ötcsillagos szálloda éttermébe egy különleges alkalomra szervezett vendégségbe meghívna így: „Jöjj, ma az én vendégem vagy! Ma mindent én fizetek.” – meglepődnél. Ha ezt tenné veled egy Oscar-díjas színész, vagy egy nagyon gazdag ember, „Jöjj, mert ma az én asztalomnál van a te helyed! Már az asztalon elhelyezett cetlire fel van írva a neved. Már számodra le van foglalva a hely.”  Így hív asztalához is Urunk minket. El akar beszélgetni velünk, s örömét szeretné átadni nekünk.            

          Azt látjuk, hogy különböző indokokra, akadályokra hivatkozva a meghívottak nem mennek el. Az Igéből az is kitűnik, úgy mentegetőznek, hogy közben tisztelettudóak. Ments ki minket! Olyan szép szavakat mondanak. Próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy ők nem mennek el. Nekik meg van az okuk. Értse meg mindenki, értse meg a meghívó, értse meg az a gazdag ember is, hogy ők most nem mehetnek!   

Forrás: Mai Ige és gondolatok