Fuchs Éva: Emelt fővel

Amikor azt hiszed elfogyott,  

S nincs már több erőd.  

Amikor azt érzed,  

Ez, tovább nem mehet,  

Emelt fővel élni nem lehet.     

Összetört a bánat,  

Ezernyi gond közt, homályban élsz,  

feladnád már, nincs tovább.  

S mégis, valami itt tart.  

Nem tudod miért, nem tudod kiért?     

Legyűröd a gondot,  

lassan-lassan talpra állsz. 

Az életet nem te adtad magadnak,  

hát nincs jogod, hogy feladjad.  

Az ember megmarad a holnapnak,  

akkor is, ha gyötri a bánat..

Petrőczi Éva: A hetedik angyal

Az angyal tétován 

áll egyre áll, 

nem mozdul, 

nézi büntetni-kénytelen kezét. 

„ Ez itt még 

gyermeki ég, 

miért, miért, miért 

a hetedik pohár?” 

Aranyöve kibomlik, 

gyolcspáncél-szigora 

lehull – Urára néz, 

és új parancsra vár.

Reményik Sándor: Szünet

Csak zengedezett halkan a tücsök. 

Egyszer elhallgatott. 

Úgy éreztem: a hideg holdvilágban 

Egy pillanatra minden megfagyott. 

Elállott a mindenség szívverése 

A kis éjféli dalnok szünetén.   

Vajjon érez ilyesmit valaki, 

Ha elhallgatok én?  

Kamarás Klára: A félelem

A félelem bekúszik, mint a köd, 

s belep már minden ajtót, ablakot, 

és nem segít, ha többé nem nyitok 

rést reszketőn bezárt öreg szívemre.  

Magam vagyok. Én eddig szinte védett 

burokban éltem mindig gondtalan. 

Most kételyek közt vágyom napra, fényre, mint 

téli zugban álmodó csigák.

2026

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se 

különösebben nagy dolgot. 

Mindenki, amennyire tud, 

legyen boldog. 

Érje el, ki mit szeretne, 

s ha elérte, többre vágyjon, 

s megint többre. Tiszta szívből 

ezt kívánom. 

Szaporodjon ez az ország 

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, 

s ki honnan jött, soha soha 

ne feledje. 

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, 

vissza nem fognak a kátyúk… 

A többit majd apródonként 

megcsináljuk. 

Végül pedig azt kívánom, 

legyen béke. – 

Gyönyörködjünk még sokáig 

a lehulló hópihékbe.  

Túrmezei Erzsébet: Újévi kérés

      

 „ Isten erejével a mázsás teher könnyű, 
  mint a szalmaszál – nélküle mázsás 
  súly a szalmaszál is.”  

Luther  

Láttam, Uram!
Egyik béna volt, a másik aszott, sárga…
vagy nem volt lába…
De a Te fényed hullt a betegágyra!
Hitükkel elrejtőztek Nálad,
és úgy hordozták mázsás terhüket,
a Te erőddel, mint a szalmaszálat.

És láttam szalmaszál alatt roskadókat.
Mert mázsás teher
könnyű, mint a kis szalmaszál, Veled.
De nélküled
a szalmaszál is mázsás súly lehet.

Új évbe indulok, és nem tudom, mi vár rám.
Csak azt tudom: velem vagy, nem hagysz árván.
Csak azt tudom: utam már kijelölted.
Mint bízó gyermek, járhatok előtted.
Te mérsz ki bút, örömöt, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.

Csak egyet adj: hogy céliránt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!
És ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat –
segíts úgy vinni mázsás terhemet
a Te erőddel – mint a szalmaszálat!

Szabolcsi Erzsébet: Negatív / Pozitív

Negatív – 

Tegnap elszakadt egy fonál, 

melyen még lengett életem. 

Tegnap elhallgatott egy szó, 

melyet dalolt még énekem. 

Tegnap eltörött egy pohár, 

melyet tartott még két kezem. 

Tegnap kettétört egy lélek, 

s azóta csak emlékezem…  

Pozitív + 

Holnap újra lesz egy fonál, 

melyen lenghet majd életem. 

Holnap újra szólal egy szó, 

s ismét dalolhat énekem. 

Holnap újra lesz egy pohár, 

melyet tarthat majd két kezem. 

Holnap összeforr egy lélek, 

s utána éltem élhetem…

Bertók László: Együtt élni a fájdalom

Együtt élni a fájdalom, 

hallgatni mintha, mintha nem, 

tudni, hogy más is, sőt, nagyon, 

s csak a halott esélytelen.  

Bár azt is ki? Mindig van egy, 

vagy több (közelben is), aki 

szerencsétlenebb, betegebb, 

jogosultabb ordítani.  

Vagy nincsen? Mindenki maga 

szenvedi, éli meg, ahogy 

a mindenség pora, sava 

testből, lélekből kimozog?

Kassák Lajos: 41

Ritkán megyek emberek közé szomoru 

vagyok néha egészen szememre huzom 

a kalapom esztendők homokot csikorognak a fo-

gaim között 

ki kergeti szét alólam egyszer az összekigyó- 

zott utakat 

a pusztulás fekete angyalai keringnek a városok felett

itt becsukódtak a kapuk hidak ájultan le- 

szakadtak 

esténként felgyujtottam magamban a szegény- 

ség kristályait 

csak ülök a sárgaréz hold alatt ugy érzem 

nincs senki a világosságban akit meleg 

tenyeremmel megsimogathatnék 

valaki fölszedte mögöttem a sineket most egye- 

dül vagyok az uj dolgok kezdeténél 

de mégis azt mondom ime a nagy gyüjtőlencse 

is én vagyok 

én vagyok az elveszett füzfasip és a mezitelen 

állatszeliditő is én vagyok 

csak akarnom kellene és árnyékommal letakar- 

hatnám a világot 

látjátok tehát mégsem olyan mély az árok mint 

ahogy a mérnök kiszámitotta 

ismerek egy házat tele könyvekkel üveg han- 

gokkal és jó vacsorák emlékével 

egy nagy nagy asszony él a házban dróthaju 

kicsiny fiaival 

kint zokognak a megkéselt szerelmesek 

a nagy asszony kicsiny fiai járnak ide-oda 

a meleg szobákban 

jóságból vannak és müvészetet csinálnak 

szeressétek az elzárt tereken élő báránykákat.

Tornay András: Novemberi köd

Simogasd meg a vállam 

Suhanj el mellettem 

Lebbentsd meg a függönyt 

Üzenj egy madárral 

Mutass rá egy szóra 

Járjon át a forróság 

Találjak jégen virágot  

Láthatatlanul megtorpanva 

Ülj mellém a téren a padra 

Megállóban a járdát 

Szárítsd nekem szív alakra  

Teremts szemkontaktust egy tacskó által 

Rejtsd el harmóniád a novemberi ködben 

Rendezd az avart véletlen csodákba 

Suttogj, dúdolj, énekelj vagy üvölts  

Engedd, hogy akár csak egy röpke pillanatra 

Betekinthessek ragyogó fényországodba  

Mert egyre sötétebb és hidegebb van odakint

Tornay András: Mindent itt hagyok

kihullanak ragadozó fogaim 

ártatlanná és sebezhetővé válok 

átlátszó falakon túl 

nézem a felfelé emelkedő szárnyalást 

fekete voltam, most fehér vagyok 

fehér voltam, most színes vagyok 

mindent itt hagyok 

mindent itt hagyok  

angyalének támogat 

kristálygömb zárja magába a mindent 

szinte nem is ér a lábam a földhöz 

táncol és ünnepel a fátyolcsend 

nem leszek szomorú 

mindent itt hagyok 

mindent itt hagyok  

virágszirmok a homlokomon 

gyermekjátékokba feledkezve 

óvatosan de szabadon lépkedem 

drágaköveim szétszórtam már 

meztelenül ruhátlanul 

gyönyörűen hibátlanul 

mindent itt hagyok 

mindent itt hagyok  

s végül a hatalmas körtáncban 

egyszer csak egymás mellé sodor majd 

minket egy tökéletes muzsika 

te rám találsz és csodát látsz 

én rád találok és csodát látok 

miért is vártunk ennyit  

bejelentkezem mennyei lakosztályomba 

és a bejáratnál a többi csomag mellett 

mindent ott hagyok 

mindent ott hagyok  

Heltai Jenő: Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szived, 

Eléd teszik a nagy kérdőivet.  

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt, 

A láthatatlan jegyző jegyzi majd.  

Mit fogsz felelni — mert felelni kell! — 

Az életedet hol hibáztad el?  

Hol kanyarodtál balra jobb helyett? 

Felelj! Tudod az átkozott helyet?  

Ha menned adná isteni csoda, 

Mondd: visszamennél még egyszer oda?  

Veszett fejszének hajszolva nyelét, 

Az út robotját újra kezdenéd?  

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond, 

Megfutni mernél még egy Maratont?  

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis, 

Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?  

Miért? Miért? Új célokért? Avagy 

Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?  

Hogy elfelejtve minden régi kínt, 

Rimánkodhass és harcolhass megint?  

Ezért a díjul zsugorin kimért 

Keserves, édes, pici életért?

Mezey Katalin: Testemben elrejted

 

Testemben elrejted 

halálomat.

Megtalálja az orvos

és kiveszi.

De Te újra 

elrejted valahol.

Az orvos az életemért,

Te a lelkemért harcolsz.

Kányádi Sándor: Vagyunk amíg

vagyunk amíg 

lenni hagynak 

se kint se bent 

mint az ablak  

ki-kinyitnak 

be-becsuknak 

berendeznek 

kirakatnak  

hol emennek 

hol amannak 

dicsekedve 

mutogatnak  

ilyen szörnyek 

olyan szörnyek 

be-bevernek 

ki-kitörnek  

kirámolnak 

befalaznak 

világtalan 

vakablaknak  

de ha mégis 

lenni hagynak 

szolgálgatunk 

mint az ablak  

se kint se bent 

rajtunk részeg 

tekintettel 

átalnéznek