Szabó Lőrinc: Beszélgetés egy gyufaszállal

Szólj, kis gyufa, melyik a jobb, 

mondd, tűz lelke, melyik a rosszabb?  

Titkos szikrának lenni, mint a mag, 

melyben vágyak s remények alszanak, 

őrizni hited és tiszta erőd, 

álmodni az emléktelen jövőt, 

lehetőségképp, csak mint képzelet, 

ragyogni a sötét világ felett, 

hogy kincs maradhass, örök szüziség, 

bár folyton félsz, hogy egy perc félredob 

és ki se gyúltál, máris eltaposnak?  

Szólj, kis gyufa, ez volna jobb, 

felelj, tűz lelke, ez a rosszabb?  

Vagy a másik? az tetszik? az riaszt? 

Nyárrá kelteni az alvó tavaszt, 

nem maradni titoknak, mint a mag, 

vállalni, bármit hoz a pillanat, 

ragyogni, mint egy kigyulladt virág, 

akarni, hogy rád nézzen a világ, 

tékozolni, mint a Nap odafent, 

hinni az emlékteremtő jelent, 

bár jövőd nincs, a perc már félredob 

s egész biztos, hogy rögtön eltaposnak?  

Válassz, lélek, melyik a jobb, 

válaszolj, sors, melyik a rosszabb?!

A nap gondolata

A megbocsátás nem csak a másik félnek szól, 

hanem saját magunknak is, mert sok terhet levehet a vállunkról.

Francis Joseph Thompson: Egy hópehelyhez

Ki volt, aki kigondolt? – 

nem fér soha fejembe, 

ó, könnyű hópehely, te! 

Te tiszta, és te gyenge, 

s kemény, akár a penge. 

Ki vájt ki és ki dombolt 

csodafémből, te lenge 

és drága, szép pehelyke? 

Ki kalapált a mennybe’ 

ezüstködből, te, kincsem?  

„Ő alkotott, az Isten, 

mert néki párja nincsen, 

Ő kalapált, dorongolt, 

ezüstködből kilombolt, 

hogy nézzen elmerengve: 

nem tudsz te ily meséset. 

Szűz, csöpp pihém amint szállt, 

erős kezében hintált, 

aztán semmit se késett, 

szélpöröllyel kimintált, 

s fagyvésővel kivésett.”  

Kosztolányi Dezső fordítása

Lukátsi Vilma: A szent maradék

Mi ajándékba kaptuk az időt 

mint az ötezrek azt az öt kenyeret, 

amiből maradt még tizenkét kosár, 

miután ők már ettek eleget.  

Nos úgy-ahogy leéltük életünket 

egészen eddig a mai napig, 

örömünkből furcsa döbbenet lesz, 

mint mikor látni kezdünk valamit, 

ami eddig is szemünk előtt volt, 

csak nem akartunk törődni vele, 

mert az élet végtelennek tűnik, 

ameddig csupa szín az eleje.  

... lábunkban nagy futások remegése 

orrunkban szúr egy régi halk sírás, 

sok örömünknek volt bűn-gyökere 

túltengő önérzet, hangoskodás... 

- Alkalmankénti felbuzdulásból 

lett-e valóság valami kevés? 

Csalhatatlan érveléseinknek 

mekkora része volt kár és szemét?  

Mi ajándékba kaptuk az Időt, 

és mohón faltuk, mint a kenyeret, 

ami még maradt, csak az a miénk, 

mert hozzátennünk semmit sem lehet! 

De azt igen, hogy átadjuk Annak, 

Akitől kaptuk.  

Ha lehet ma még! 

Ha úgy-ahogy leéltük életünket, 

hadd legyen most már szent a maradék!

Trausch Liza: Nincs barlang, nincs fészek

“ És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak 

fészkük: de az Emberfiának nincs fejét hová lehajtania.” 

Lukács 9,58 

         Becsüld meg Isten szavát! Nagy dolog, hogy Jézusnak még van szava hozzád. Ennek a valakinek a fenti Igével válaszolt Jézus. Miért ez a személyre szóló válasz? Miért pont a rókát és az égi madarakat mondja? Jézus válaszát csak az értheti, akinek mondja. A barlang annyit jelent, hogy búvóhely. Talán a lelked is búvóhely, sok kijárattal. Ha meg akarnak fogni, azonnal kicsúszol. Lelkileg megfoghatatlan vagy. Lehet, hogy Isten Szentlelke évek óta keres, de ott a rókabarlang sok járatával, kifogások, magyarázkodások. Talán neked is tökéletesen kiépített védelmi rendszered van - mint a rókáknak - Isten tervei ellen. Jézus soha nem védte magát, Vele mindent tehettek. Jézus mondja, hogy a madaraknak fészkük van. A szíved, akárcsak a madár, a puha fészket keresi. Szeretném, ha most meglátnád a kényelemre, élvezetekre épülő életedet. Jézus követése a barlangodba, a fészkedbe kerül. Magáról azt mondja Jézus: “nincs fejét hová lehajtania”. Nem volt otthona, nem volt semmije, de volt Atyja. Isten szívére bármelyik pillanatban odahajthatta fejét, amikor magányos volt, amikor mindenki elhagyta. Isten neked is kínálja az ő szeretetét, védettségét, amit csak Nála találsz meg. Ha Jézust megismered, eljutsz a téged körülölelő szeretetbe, ahonnan már nem vágyódsz sehova. Az Úr ezt kínálja mindnyájunknak. - Jézus ezt is elvesztette! A kereszten Atyja sem volt már. A te bűneidért hagyta el őt az Atya, hogy téged soha ne kelljen elhagynia, hogy neked mindig legyen otthonod. Mindig legyen fejedet hová lehajtanod.  

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin!

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." – Áhítatok minden napra című könyvéből.  

Siv Widerberg: Beteg a tenger

Nem szabad fürödnünk a tengerben. 

"Megbetegszik, aki fürdik benne - mondja anya. - 

Megbetegszik, 

mert beteg a tenger, 

beteg és piszkos a gyárak miatt." 

Ezért tegnap Kajsa és én nyelvet nyújtottunk 

Eriksson bácsira az utcán 

(Eriksson bácsinak gyára van) 

és azt kiabáltuk: "Hülye!" 

De mama azt mondta, 

hogy nem szabad nyelvet nyújtani 

Erikkson bácsira, 

és egyáltalán nem szabad hülyét kiabálni... 

Így hát Kajsa és én 

levelet írtunk Eriksson bácsinak. 

"Ne piszkicsd be a vizet, fürödni akarunk!"  

Ezt írtuk. 

Alatta ez van: 

"Kiválló tiszteletel 

Lena Persson és Kajsa Lindkvist" 

Jó, mi?  

De mamának nem mutattuk meg a levelet.                           

Tótfalusi István fordítása

Siv Widerberg: A tanító néni azt mondja

A tanító néni azt mondja, 

hogy káromkodni csúnya dolog. 

De a papám gyakran mondja 

hogy Frászt meg A Keserves Szentségit, 

és mama mondja, hogy Egy Nyavalyát, 

és a nagypapa, hogy A Rosseb Belé 

százszor is egy nap. 

Egyébként láttam, 

hogy a tanító néni karamellát eszik, 

pedig mindig arról beszél, 

hogy az édesség tönkreteszi a fogat, 

és hogy a gyümölcs sokkal egészségesebb.                    

Tótfalusi István fordítása

Siv Widerberg: Sóderparti

Daniel, 

aki az osztályunkba jár, 

a vacsorát Sóderpartinak hívja. 

"Sódert esztek vacsorára?" 

kérdeztem egyszer 

(mert szerintem ez a 

Sóderparti 

olyan lükén hangzik). 

"Frászt" mondta Daniel, 

"húst eszünk, 

és mindenki nyomhatja a sódert, 

és senki se mondja, 

hogy fogd be a szád, 

és mindig kipakolhatod, 

ami a szívedet nyomja" 

mondta Daniel és nevetett.  

Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti. 

De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen! 

Nálunk csak olyan közönséges 

Vacsora van.

Tótfalusi István fordítása

Nemes Nagy Ágnes: Tó és fűzfa

Ez a tó, ez a tó 

nyugtalankodó. 

Vékony fodrát fogyhatatlan 

sustorogtató.  

És míg fordul erre-arra, 

aztán visszahull, áll fölötte, 

áll a fűzfa, 

nagy hajába burkolózva, 

mozdulatlanul.

Heart: A Késés Világbajnoka A Föld Bolygón

Reggel hétkor csörgött az ébresztőóra, 

én meg ránéztem: „Aludj még, te jó bolond, jóra!” 

Nyomtam egy szundit, aztán még egyet, 

a harmadik után már tárgyaltam az idővel.  

Felugrottam: „Jaj, elkéstem, ez nem lehet!” 

A zoknimat kerestem, de csak egyet lelhettem. 

Sebaj, majd találok hozzá másikat, 

felvettem hát gyorsan két különböző darabot.  

Fogmosás közben kávét ittam fél kézzel, 

a másikkal a kabátommal harcoltam éppen. 

A kulcsom eltűnt — kerestem vagy tíz percig, 

a zsebemben volt. Ez már művészet, nem kérdés.  

Kiértem az utcára, futottam, mint az őrült, 

a busz pont előttem indult, és vidáman elgördült. 

A sofőr rám nézett, én meg intettem szépen: 

„Semmi gond, uram! Majd holnap elérem!”  

Hazafelé aztán rájöttem nagy nyugalommal: 

ma vasárnap van, nem kell mennem dolgozni sehová.  

Elkéstem ugyan — de legalább profi módon!

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend 

A szobában lakik itt bent? 

Lám, csak jó az isten, jót ád, 

Hogy fölvitte a kend dolgát!  

Itt szaladgál föl és alá, 

Még a ládára is fölszáll, 

Eszébe jut, kotkodákol, 

S nem verik ki a szobábol.  

Dehogy verik, dehogy verik! 

Mint a galambot etetik, 

Válogat a kendermagban, 

A kiskirály sem él jobban.  

Ezért aztán, tyúkanyó, hát 

Jól megbecsűlje kend magát, 

Iparkodjék, ne legyen ám 

Tojás szűkében az anyám. –  

Morzsa kutyánk, hegyezd füled, 

Hadd beszélek mostan veled, 

Régi cseléd vagy a háznál, 

Mindig emberűl szolgáltál,  

Ezután is jó légy, Morzsa, 

Kedvet ne kapj a tyúkhusra, 

Élj a tyúkkal barátságba’... 

Anyám egyetlen jószága.  

(Vác, 1848. február.)

Tóth Árpád: Szomorú nóta a telefonról

A fejem fáj, az agyam sajog, 

Kínozzák a távbeszélő-bajok. 

Hát ez csoda? 

Nézzen csak oda. 

Mi bámul önre amott a falon, 

És hallgassa meg e telefon-dalom. 

Az ember gyomra mélyét, 

Az epéjét 

És a veséjét 

Egy piros fonál

Csiklandozza végig, ha telefonál, 

Átjárja a szívet, a májat, 

S szent zsoltárokra ingerli a szájat. 

Az okozója ott lóg a falon, 

Ő róla zeng e telefon-dalom.   

Órákig tart a pillanat, 

Míg kaphat ön egy szabad vonalat, 

És jön a válasz, nem holnap, még máma: 

Foglalt a száma! 

Ha nyugtalan ön, és szíve kérges, 

A központ hölgye ezt nem érti, 

És bájjal kérdi: 

Óh, mért oly mérges? 

És ha a számért hiába esengett, 

A központ kérdi: 

Óh, miért is csenget? 

Miért oly naiv, és mért oly kába? 

Hisz tudja jól, úgyis hiába!   

A gond leroskaszt minden vállat, 

Ha megvadul e háziállat. 

És holttá pusztul minden élő, 

Ha kínozza a távbeszélő. 

De szíve-lelke bárhogy lázad, 

Ajánlatos a vigyázat, 

Mert rögtön jön a tettre kész, 

Zord műszerész, 

Ki nem a komisz szekrény hátán 

Hasít szíjat, 

De kihasítja az ön zsebéből - 

A telefondíjat!   

1912  

Fodor Ákos: Vallomás

Jobban emlékszem: 

mit éreztem láttán, mint 

arra, mit láttam.  

Sztrilich Ágnes: megrágalmazva

1. 

rámtapadt békanyál 

sodronykötéllé vált 

a sötétben – 

pókháló lábakkal 

fojtogatott a vád 

minden 

sötét lett – 

hajnalthozó Szellő 

felragyogó Csillag 

tágas mezőkre 

     vezetett – 

2. 

hogyan 

mondhatnám 

hamis a vád? 

ártatlan hiszen 

csak a Bárány, 

     tudom 

– hogyan vallhatnám 

igaz a vád? 

mert bennem 

mégis ártatlan 

a Bárány, 

ugye, tudod? 

3. 

teszem a 

dolgom 

mással mi 

gondom 

majd csak

megóvsz 

egyszer majd 

igazolsz 

ha akarod – 

a Te dolgod – 

4. 

vakmerőség 

az egyedüllét 

veszélyes 

a magány – 

keménnyé tesz 

a meg-nem-értés 

keserűvé 

a vád – 

5. 

kinek mondjam 

a mondhatatlant? 

ki értené 

az érthetetlent? 

     dadogó szívem 

     vajúdó titkait 

     titkos vágyait 

emberségem 

kimondhatatlanságait?! 

6. 

én nem értem 

a perlést – 

engem ijeszt 

a vád – 

én nem értem 

a perlőt 

     nekem 

Te fájsz! 

7. kemény 

szívemből 

keserű 

forrás fakadt ki 

     a fájdalom –

Csorba Győző: Igénytelen Faust

Oly szép vagy, pillanat, ne menj tovább, 

maradj, ne menj tovább!

- hajtom, nyögöm mohón, igénytelen Faust, 

a szürke, rongyos pillanatnak is. 

Mert gyorsul az idő, 

és mégsincs jobb jó, mint az élet, 

s mégsincs rosszabb, rossz, mint hogy elszalad.