Fejem fölül elszáll az ég.
Fagy ver, ólmos eső ijeszt.
Ha mostan hozzád szállanék,
eltemetetlen vállamért
világgá hessenne szíved.
– Ha a szerelem elhagyott,
te ölelj, nagyobb szerelem.
Zöld ágyak, kültelki padok,
ha már így idekünn vagyok,
ti adjatok szállást nekem.
Aki ilyen, hova legyen,
ha apja nincs, s az anyja is
így ég, füsttelen, jeltelen
mocsaras, tőzeges földeken,
s mint fia, kisded maga is?
Aki ilyen, ki várja még?
Tud szólni még, kiáltani?
Vagy tűri csak, ahogy szívét
kivési a csillagos ég:
az éjkorszak szerszámai?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése