Valahol délen a nap sugara
millió gyöngyház csillámra hull,
a horizonton nyújtózó tinta-kékre
végtelen kék azúr borul,
rakoncátlan ezüstös csillagok
bolondos táncot járnak a tűzön,
táncparkettjük a fényesre csiszolt,
mély-türkiz, opál víztükör.
Csendes az óceán, de ha időnként
a parttal indul találkozóra
a felajzott hullámok kara,
szelíd öleléssel simul a homokra...
Elbűvöl a fenséges varázs,
a szédítő végtelen magány,
repes a szív, szárnyal a lélek,
tünemény ez, isteni talány.
És mégis, mégis egy örök gondolat
töretlen ver bennem tanyát:
hívjon bár vonzó messzeség,
szédítsen igéző káprázat,
hű szív nem cserél hazát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése