Bella István: Hívogató

Madaram, madaram

hova hullsz, hova szállsz,
mi ez a magasan
solymozó zokogás,

mi ez a hajnalig
vetkező vízesés,
élni se, halni se,
szakadó szívverés,

nézem az arcodat,
s kétkedve kérkedek,
széthulló arcomat
tartja-e még kezed?

Madaram, madaram,
hova hullsz, hova szállsz,
mi ez a magasan
solymozó zokogás?

Barnuló, nagy rögök,
szemem földje helyett,
lennék kék örömöd,
szitakötő szemed,

elmásolnám magam:
ne legyek barna lomb,
megmásítnám magam:
csak nézz rám, hajnalodj!

Madaram, madaram
hova hullsz, hova szállsz,
mi ez a magasan
solymozó zokogás?

Takard be szememet,
vakságom bevakold,
félelem fenyeget,
véremmel hál a hold.

Itt vagyok, itt vagyok,
szálló mezőtüzed.
Szíthatod, szidhatod,
kihalok nélküled.