Az asztalosmester kiadja megürült padlásszobáját.
Itt farkasaid meghúzhatják magukat. Árnyékukkal
a nyikorgó, fénycsíkos szoba megtelik.
Fedelet tudsz végre a fejetek fölött,
akár egy boldog család, olyanok vagytok.
Ha sírást hall az asztalosmester, fölmutat,
lakója sír! Pedig a farkasok vágynak az erdő
nedves ölére játszani, ők sírnak úntalan.
Labdát pattogtatsz ilyenkor, feléjük
gurítod, megvigasztalódva körbeülnek.
Inkább ezt! kinézel a kicsi, négyszög
ablakon ,
mint kimenni a harsogó mezőre,
hol dombokat teker lépéseid elé,
emelkedőt és szakadékot az isteni kéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése