Gyermekként hogy kerestelek,
Ifjúként meg is tagadtalak,
Vitákban az égig kiáltottam:
-Mutasd meg magad!
-Mutasd meg megad!
Mert hol temérdetlen a nélkülözés,
s embert gyűlölet koncol fel,
hol létezhet egy ilyen világban
- vagy azon túl - Isten?
Dolgom tettem alázattal,
szavát fogadtam minden feljebbvalónak,
Te figyeltél örökvaló szemmel
nagy csendben adtál oda a jónak.
Létezésed még titok volt előttem,
a természetben minden létezőt szerettem
csak embert, s Istent nem tiszteltem.
Feljebbvalók megváltoztak,
fejemre töviskoszorút húztak,
A sors lesújtott keményen én rám,
ott álltam magányos, bénán,
akkor kiáltottam utánad
Te csak megfordítottad a hátad
az éjben arcodba láttam, s
rájöttem nem Te, én álltam háttal!
Félélet kellett a fordulásra,
keresés, tagadás, lázadás, fegyelem
eszmélés: nincs más feljebbvaló,
Csak Te!s ez a Kegyelem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése