Kívülről nézek egy embert,
kire azt mondom; én vagyok!
Ki az az Én, ki magammal szembe néz
A tükrön még homályos egy sarok.
Kiben láthatatlan vulkán működik,
Gondolatok cikáznak belső utakon,
Karambolok, kiszáradt medrek,
Hegy, völgy rajzolatok belső atlaszon.
Apám arcának apró részletei,
Nagyszülők pausz mögötti homályban,
Ki vagyok én, s ki az a sok-sok sejtelem
Akikkel kopott fotókon álltam?
Ki az ki ismer még, vagy már – engem,
ki az ki emlékszik, vagy már nem – reám
Ötven-hatvan-hetven év már távlat,
A forgatagban az ember csak áll.
Országok tűntek el, család és barátok,
Csendes számtalan, hajdan volt határ,
Meddig keresi magát az ember,
Már nem tesz fel kérdést, – csak úgy – Készen áll!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése