Dörgött az ég, ömölt az eső,
nem szólt, csak egy madár;
ő tudta – úgy is lett –, kitisztul
most már a láthatár.
Hogy fújta itt a kis fenyőfán;
hogy jön a jóidő!
Úgy fújta, mintha fényben égne
máris erdő-mező.
Úgy fújta, versenyt a viharral
a büszke, hetyke dalt,
hogy végül is leénekelte
a bőgő zivatart.
Hogy mi az érdem, ha előre
tudta: közel a fény?
Semmi. Csak az – hogy ázott-fázott,
remegett, félt szegény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése