Fölöttem van egy fekete holló,
olykor-olykor a vállamra száll,
beteg madár,
a vállamon pihen.
Közel van hozzám, miként az ég,
túl nagyra nőttem, azt hiszem,
által viszem,
haldokló társamat.
Által viszem őt a tenger sok vizen!
Alig bírja a lábam a terheket.
Sikítani, itt, nem lehet.
Csak az enyém a fekete holló.
Nem ismeri őt senki más.
Csőréből pici vérpatak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése