„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20:35)
Mai Igénk egyetlen mondatát Jézus fogalmazta meg. Gyakran elhangzik református istentiszteleteinken, amikor az adakozás részhez ér a lelkész. Lehet, hogy már unjuk, oda se figyelünk. Pedig ezen Ige igazságát megtapasztalni is csodálatos dolog. Adódnak rá élethelyzetek, melyekben megvalósíthatjuk Jézus szavainak igazságát. Az alábbi történet – melyet valakitől én is kaptam – erről szól:
Egyszer, még kamasz koromban, apámmal cirkuszjegyért álltunk sorba.
Végül már csak egyetlen család volt köztünk és a pénztárablak között. Az a család mély benyomást tett rám. Nyolc gyerek szorongott a sorban, egyik sem látszott többnek tizenkét évesnél. Lerítt róluk, hogy nem dúskálnak. A ruhájuk olcsó, de tiszta. Jól nevelten vártak a sorukra, kettesével kézen fogva álltak a szüleik mögött. Izgatottan suttogtak a bohócokról, elefántok és más, aznap este műsorra kerülő látványosságokról. Érezhetően soha nem jártak még cirkuszban. Ez az este fiatal életük fénypontjának ígérkezett.
Az apa meg az anya vezette a kis csapatot, keblük dagadt a büszkeségtől.
Az asszony fogta a férje kezét, felnézve rá, mintha azt mondaná: „Te vagy az én ezüstpáncélos lovagom”. A férfi mosolyogva sütkérezett a dicsfényben, a tekintete visszatükrözte felesége néma lelkesedését.
A pénztárosnő megkérdezte, hány jegyet kérnek.
- Nyolc gyerek-, és két felnőttjegyet legyen szíves – mondta az apa -, hogy elvihessem cirkuszba az egész családomat.
A jegyár hallatán az asszony eleresztette férje kezét, lehorgasztotta a fejét, a férfi ajka remegni kezdett.
- Mennyit mondott? – hajolt kissé közelebb.
A pénztárosnő megismételte az összeget. Nem volt náluk annyi. Hogyan közölhette volna az apa nyolc csemetéjével, hogy nincs elég pénze a cirkuszra? A körülmények láttán apám a zsebébe nyúlt, előhúzott egy húszdollárost, és leejtette a földre. (Tudni kell, hogy semmiféle értelemben nem számítottunk tehetősnek!) Lehajolt, felvette a bankjegyet és megkocogtatta a férfi vállát.
- Elnézést uram, ez a zsebéből esett ki. A férfi pontosan tudta, mi történt. Eszébe se jutott volna kérni, az önkéntes segítséget mégis elfogadta kétségbeejtően szorult helyzetében. Mélyen apám szemébe nézett, két kezébe fogta apám jobbját, megmarkolta a húszast, s egy könnycsepp gördült le arcán:
- Köszönöm, kedves uram. Ez rengeteget jelent nekünk.
Visszaballagtunk az autónkhoz, és hazahajtottunk. Aznap este számunkra elmaradt a cirkusz, mégsem éreztük úgy, hogy lemaradtunk volna valamiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése