A vámszedő gőgösen ült hivatalában,
Nem gondolt mások gondjával, bajával.
Volt esze, hogy magának is félre tegyen
( " Legyen a szűk napokra, ha tisztemet másnak kell átengednem. " )
Ám egy napon jött Valaki és megállt előtte.
Ő fölnézett, az a valaki a szemébe nézett!
Mélyen, hosszan, különösen...
A vámszedő olyant érzett, mint még soha:
Sőt, már nemcsak érezte, de tudta:
Többé nem sorsának ura!
Meg sem lepődött, amikor az a Valaki
Halkan azt mondta: KÖVESS ENGEM!
Ő felállt, otthagyta a pénzt, a számításokat, mindent,
És követte, követte mindenhova az EMBER- ISTENT.
Nem kérdezett, nem aggodalmaskodott,
Csak ment UTÁNA, s szívében nőtt a bizalom.
És járt vele mindenfele: városokban, falvakban,
Szegény emberek kunyhóiban,
Sosem gazdagok palotáiban.
Saját szemével látta a csodákat:
Bénák meggyógyultak, vakok újra láttak.
Sőt még a halottak is feltámadtak!
Az, ki azelőtt vámszedő volt,
Most tanítvány lett.
Végre megértette: csak az él igazán,
Ki másokért adja önmagát!
S tiszta szívvel, csak Mesteréért élt és halt!
De csak annak halála és feltámadása után értette meg igazán,
Ki volt az a Valaki, ki megállt előtte hajdanán...
Ezért leírt mindent, mit látott és hallott,
Hogy az utódok is megtanulják a szépet, a jót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése