veled maradok, hisz akkoriban még bölcs voltam, vagy önma
gamnak rokonszenves inkább, hittem, hogy minden, ami van,
el fog múlni, úgy éreztem, szerelmed csupán tüneti keze
lés, misztikus játék, melyről mesélni lehet majd egyszer,
mondjuk, képzelt ízed érezve a számban, mesélni, mint bi
zonytalan hóesésről egy hegyek közötti hajnalon vagy part
menti kavicsokat életre keltő szitakötő-tündöklésről, pe
dig már minden bizonnyal elvesztem, cirógatott suttogásod
és hosszú combjaid selyme (nem hallgattam volna semmilyen
intelemre), lassan kerítettek be (vagy lassan bekerítettek)
az együtt töltött évek, örülve fogaink nyomának cinkosok
ként hajszoltunk múlékony csodákat, ma sem tudván, szere
lemből mennyi a halálos méreg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése