2021. február 5., péntek

Várnai Zseni: Retusált fénykép












Az utcán sokszor szembejön velem 
egy rég nem látott, kedves emberem, 
vagy egy-egy asszony; régi ismerős 
iskolatárs, énvelem egyidős.  

S rádöbbenek: mily szörnyű változás! 
Igen, ez ő, de mennyi torz vonás 
ült az arcra, ránc és mélyedés, 
miket a kor kemény vésője vés.  

Szemem a régi képpel összemér; 
mily karcsú volt, és most milyen kövér, 
az ifjú báj hogy eltűnt nyomtalan, 
szegénynek bizton sok-sok gondja van.  

Szívem körül jeges kéz markolász: 
– így dolgozik az ősz, az elmúlás, 
így látnak bizton mások engem is, 
magamat néző látásom hamis.  

S amint megyek, csak úgy, önkéntelen 
a kirakatüveget kémlelem, 
játszik velem önámító varázs, 
pedig tudom, hogy kegyes öncsalás.  

De ez kell mégis, kell, hogy így legyen, 
az évek fátyolt szőnek a szemen, 
egy retusált fényképet őrizünk 
s nem vesszük észre, hogy megőszülünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése