Bella István: Fagy, hó

Emlékszel még? Fagy, tél, bemeszelt szél. 

Friss számra, bőrömre emlékszel-e szívem? 

Valamikor keshedt köpenyemben is szerettél, 

nemcsak mezítelen.  

Kivel fekszel le velem, te magam-árva, 

s ki rád néz, lát-e, és aki megölel, 

szeret-e úgy, mint az én hársfa- 

színű szemem?  

Idegenek idegeneként én is. 

Kenyerem mások szájából eszem. 

Értem a mások szerelmét, beszélik. 

De nem anyanyelv az nekem.  

Talán ha szólnék Hozzám, s visszaszólnál, 

s látnám: látod, kellek: nem-idegen, 

de meg sem születlek, beléd sem halhatok már, 

csak magam s magad közt. 

Ébren, elevenen.