Szó csattan át a városon,
szilánkja házfalakba áll.
De nincsen irgalom sehol:
arcomon ott az arcod is,
elkerülnek mind a nők.
Már egészen átváltozom,
sóvárgás élő lét-darabja.
Átsütnek rajtam csontjaim,
mint izzó röntgenkép, megyek.
Szívem alatt zenét hordok ki.
Mozdulatlanságomból
utak hajtanak,
mint törzsökből gyökerek.
Megüt hiányod, mint az áram.
Arcom jelekkel televési.
Járkálok örök váltólázban,
gyönyör így a hideglelés is.
Idegvihar tarolja testem,
mindent átsző e láz-vadon.
Hiányod minden sejtem kínja,
millió arcod előhivja.
Nem éltem még ily gazdagon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése