Pablo Neruda: Száz szerelmes szonett: 17.szonett

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő 

vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór: 

úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző 

dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.  

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, 

és virágai fényét magába rejtve hordja, 

szerelmed tette, hogy testemben él sötéten 

a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.  

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre, 

gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek, 

így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,  

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, 

oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, 

oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.  

Somlyó György fordítása