Jókai Anna: A primitív és az egyszerű

            Ma az anyagba-ájult ember irtózik az egyszerűségtől; a bonyolultban élvezkedik, azt tiszteli és odáig is elmegy, hogy ami mégsem bonyolult, tébolyodásig bonyolítsa - vagy a szívet giccses mézeskaláccsá formálja, és a cukormáz közepén, a tükröcskében sohasem a másikat, mindig csak a tetszelgőn beletekintő önmagát nézegeti. A kemény-hideg ész világa fémesen nyomul a lágy-langyos "csupaszív" típusú ember lelkébe, felkavarja, szétpancsolja a szeretetet, olykor még nevetségessé is teszi. Pontosabb és célravezetöbb a "helyén van a szíve" (a "helyén van az esze" melletti) minősítés. Az Ima Magyarországért című versemben így fohászkodtam: " Melegítsd eszünket, okosítsd szívünket." Ne féljünk a szívünktől és kritikátlanul ne hódoljunk be az eszünknek - ikertrónon ülnek és együtt szolgálnak. Egyik sem taszíthatja le a másikat következmény nélkül. A józan ész és a tiszta szív egymást támogatják. Mindkettő fontos. Az Isten elleni erők igyekeznek mindkettőt puszta "primitívséggé" lefokozni. Ne ugorjunk be a ravasz szándéknak. 

            Valaki vagy valami primitív vagy egyszerű: nem mindegy. A "primitív" kifejletlenséget sugall: a megvalósulásnak még jócskán előtte van - ha ezen a kezdetleges fokon meg nem reked. A "primitív" sajnálatra méltó és segítségre vár. A "primitív" nehezen mozdítható, gyakran berögzül. A "primitív" agresszív, mert a jövőjét illetően bizonytalan. A primitív ember veszélyes, mert nem tudja magáról, hogy primitív, inkább kérkedik primitívségével, s ezért - valljuk be - különösen ingerlő. Folyamatosan provokál. 

            A primitív szív gyorsan és válogatás nélkül lángra lobban - s ugyanolyan hirtelen ki is alszik. Lelkesedik, de csak az ösztönöket képes megmozgatni. A primitív ember az eltervelt, rideg ész-szerűség természetes csatlósa. Manipulálható, felhasználható és eldobható. (Ez a manőver a politikai életben kristályosodik ki a legszembetűnőbben.) 

            Az "egyszerű": valójában kiteljesedése annak, ami látszólagos káoszként megelőzte. Nagy idő és megszenvedett tapasztalat van mögötte, amíg egyszerűvé nemesedhetett. Az egyszerű: csodálatra méltó és segítséget ad. Mozgékony és további befogadásra tágas. Az egyszerű soha nem erőszakos, mert a rendíthetetlen jövőben hisz. Az egyszerű ember nem képzeli magáról, hogy végleg beérkezett (tudja, milyen messze van a "színről-színre"), egyszerűségében alázatos és ártalmatlan, ezért (tapasztalhatjuk) némelyeknek különösen ingerlő. Szomorú, de a szelídség is provokál. 

            A "bonyolítók" pedig szeretik a sűrű útvesztőket, a burjánzó, cseles kanyarokat - mert remek dolog bújócskázni, egymást diadalmasan kiszámolni; lencsevégre kapni, kinagyítani a táj legapróbb részleteit is, múlatni valahogy az időt, a terepet körbekörbe kerülgetni, tudálékosan megjelölni a törmelék kavicsokat is: csak az Út, az egyetlen út kifelé a mámorító, de halálos bozótból maradjon sötétben... 

            Bonyolultan élni könnyebb, mint egyszerűen. A biztos tudat - hogy van értelme a létnek - szükséges a szív érzelmi biztonságához. A "korlát" a szakadéktól is védhet. Beletekintünk - életünk, sorsunk során ki többször, ki kevesebbszer a szakadékba, de beleesni nem kötelező. 

            " Legyen a te beszéded igen-nem." A szívünkkel-eszünkkel átvilágított Krisztus hagyta ránk ezt az egyszerűséget. 

            Sancta simplicitas? - végső soron mind egy-ügyűek vagyunk. Egy ügyben járunk a Földön és az Egekben. Az is, aki ma még rá sem gondol erre, s az is, aki éppen konokul tagadja.