Kassák Lajos: A költő magával felesel

Balgák megkísértése 

Egy szeretetreméltó kortársammal találkoztam ma. 

Költő. Valahonnan az északi hegyvidékről származott 

s most kigombolt kabáttal és boldogan sétál az 

őszben. Mit neki a köd, az erjedő falevelek és a szél, 

mely a folyó felől suhan a körutakra? Költő, gondolom 

s majdnem szánom őt magamban. Sajnálom kicsit, mint a 

rokonaimat, akik hozzám hasonlítanak.  

Még itt jár előttem, még hallom a léptei kopogását 

s talán a következő pillanatban kibontja szárnyait 

s felszáll a magasba. Hogyan múlnak majd napjai 

a kék levegőégben? Ki veti meg ágyát? Ki aprít zsemlyét a kávéjába?  

A költők mind szegény emberek s kicsit bogarasak is. 

Szeretik a magányt, de ha senki nem látja őket, a halakkal 

és madarakkal társalognak. Szegénykék. Követem őket, ha 

olykor szerencsém van hozzájuk. Tudom, ez a mániám a fegyver 

mellyel megölöm magamat s csak követem őket és átveszem 

súlyos keresztjüket.