és az én életem te előtted,
mint a semmi.”
(Zsoltárok könyve 39,6)
Tenyérnyivé lettek napjaim, tenyérnyi lett
az időm, mondom magamban, csupán csak
suttogom – valami már végképpen belém
kövesedett, nem tudom kilökni magamból,
nincs olyan erő, ami kivezetné testemből
azt, ami ott, amikor arra gondolok, hogy.
Visszahozhatatlanok a pillanatok, amikor
másképp kellett volna lépnem, amikor nem
úgy, ahogy, nem volt bennem erő, akkor,
akarat sem volt bennem, nem tudtam, mi
ellen is küzdök, nem tudtam azt, miképp
győz felettem, aki épp győzedelmeskedik.
Harcoltam, persze, ahogy mindenki harcol,
akit agresszió ér, picinyke égi szerencse,
ha lett volna, de semmi, semmi, semmi,
legfeljebb szánakozó tekintetek, ennyire
futotta a sorsból, az isteni gondviselésből,
ennyire futotta – előttem tenyérnyi napjaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése