Rácz Sándor: Ugye jól áll nekünk a csönd...

Ugye jól áll nekünk a csönd - 

Mintha ránk öntötték volna...

Verő László: Talán

Talán marad utánam egy fa, 

Talán marad egy ház, 

Talán nevem is megmarad, 

Talán egy gondolatom élhet tovább, 

Talán jószívvel gondol valaki rám.   

Talán ha elmegyek, 

Egy könnycsepp is születik, 

Talán…

Fodor Ákos

Amikor túl sok 

mondanivalód van: jobb, 

ha meg se szólalsz.

John Pinedo: Televízió zsoltár

A TV az én pásztorom, 

Nincs igényem másra ! 

Kényelmes fotelokban 

helyet készít nekem, 

A hittől egyre távolabb vezet engem, 

Lelkemet lerombolja, 

Az érzékiség és 

az erőszak ösvényén vezet 

Szerkesztői nevében. 

Járjak bár a keresztény felelősség 

köntösében, 

nem zavar meg semmi, 

hiszen a TV velem van, 

Kábelei és távkapcsolója 

megvigasztalnak engem. 

Ellát minden jóval, 

Világiasságom törekvései szerint 

megkeni fejemet 

Humanizmussal és a törtetéssel 

az anyagiak felé. 

Kívánságaimat színig betölti. 

Garantált lustaság és 

nemtörődömség 

fog vezetni engem 

életem minden napján. 

Én a TV nézők házában lakom 

időtlen időkön át.

Fodor Ákos

Születésem előtt mintegy 9 hónappal 

összegyűlt apám-anyám 

(pusztán a Testület működtetése végett) 

hogy engem oda-idézve: 

életfogytiglanra + halálra 

ítéljenek; holott 

semmit se tudtak rólam. 

- Az ítélet jogtalan, de erős. Végrehajtása 

folyamatban. Fellebbezésnek helye nincs.

Képes Géza: Az élet útja

Az egyszeregyet 

be lehet magolni. 

Az élet 

nem egyszeregy. 

Hol a túlvilág 

s hol folyik 

az a 

sötét víz 

mely a Felejtés 

országa 

felé 

visz?  

A kéz megpihenhet 

nem pihen az agy - 

Próbáljon csak megállni 

akár egy pillanatra: 

az élet 

gúnyosan 

szórja fejedre 

a kihűlt gondolatokat 

mint haszontalan hamut.  

Felállsz a székről 

indulnál valamerre. 

Valahol 

utak nyílnak 

miket nem ismersz. 

Mégis 

mint a holdkóros 

elindulsz 

remélve 

hogy senki se 

szól 

rád 

s nem zuhansz le 

a mélybe -

Fekete István: Őszi alkony

Az özvegynek három fia volt. A legidősebb volt a vadász, aki cserfalombos kis kalapjával minden vadászaton ott volt. Szerette az újbort, új nótát és a dobogó járású, testes menyecskéket, akiknek az ura mindig kint hált a szőlőben. A középső volt a piktor, akinek szemében csodás színek kavarogtak; palettáján tombolt a sárga, a vörös, a bíbor, de amit festett, azzal megelégedve soha nem volt. Keverte a színeket, melyek mind árnyékosabbak, mind sötétebbek lettek. A sárgából földszín lett, a bíborból füstös fekete, de ő csak festett, festett, amíg egy hajnalon fehér nem lett az egész, mert akkor éjjel a képre rászállt a dér. A legkisebb volt a muzsikus: Mindenszentekkor ő ült az orgonánál, és az öreg sípok nehéz sóhajtásokat búgtak, mint a szél, mely temetőről temetőre járt ebben az időben, és zúgása súlyos volt, mint maga a bánat. Kései szüretkor az ő sípja jajongott, és szeles éjszakákon az ő hárfája szomorú zendüléseit vitték a szelek széles, nyárfa utakon, melyeken valamikor lakodalmas kocsik jártak. Így élt a három testvér vadászgatva, festegetve, muzsikálva - amikor az ő idejük elérkezett. A vadász neve volt: Szeptember, a piktoré: Október, s a muzsikusé: November. Anyjukat pedig úgy hívták, hogy: Ősz.

Cseri Kálmán: Hőség

És hallottam, hogy így szólt az oltár: „Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid”. A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki. 

Jel 16,7-9

 Az elmúlt heti szokatlan hőség mindnyájunkat meggyötört. Ember, állat, növény, gép… minden szenvedett. Negyvenkét fokot még nem mértek ebben a kicsiny hazában. Perzsel a nap, áll a levegő, és éjszaka sem enyhül lényegesen a hőség. Aki ezt bírja, és esetleg ismeri Vörösmartyt, az mondhatja a költő szavaival: „Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett.” Igen ám, csak ilyen nagy lánggal eddig még nem égett. Vannak mások, akik úgy vélekednek, mint a fiatalember, akit a napokban hallottam, és sajnos sokan osztják véleményt: amíg engem behűtött üdítő vár, addig nincs baj. Szerencsétlen nem veszi észre, hogy éppen ez a baj. Ez a legnagyobb baj, hogy ide silányulhat és szűkülhet sok ember gondolkozása, hogy amíg neki most elviselhető, vagy netalán jó, addig őt nem érdeklik a tragédiák. Mert ez, ami most van, ez már tragédia. A múlt héten Neszmélyen voltunk csendeshéten a fiúkkal, és ahogy jöttem hazafelé, összeszorult a szívem, beszélni sem volt kedvem, látva, hogyan szenved a természet. Aki nyitva tartja a fülét, az hallhatta már eddig, hogy a gabona is kevesebb és gyengébb lett, mint ahogy szokott, a hőség miatt. És nagyon hamar megérhetjük, hogy háromszáz forint lesz a kenyér. 

Most azonban a kukorica, a burgonya és a napraforgó is veszélyben van. Akármennyire aszfalton él is a városi ember, tudnia kell, hogy ezek a mi táplálékunk alapjai. (A cukorrépát már nem említem, mert sorban eladogatták a cukorgyárainkat, és akik megvették, azok felszámolták, bezárták azokat.) De a többi alaptáplálék életfeltétel mindannyiunk számára. Ezek a növények ebben a hőségben valósággal megégnek. A Római levél 8 . része eszembe jutott: a teremtett világ nyög. 

Ahogy jöttünk az erdők között, rettenetes volt látni, hogy lógnak a levelek a fákon. Egy csomó sárga lombú fa van, és úgy hullik a levél, mint októberben szokott. Közben pedig a rádió bemondta, hogy naponta ötvenen, hatvanan halnak meg a kórházakban hőség miatt.

Lehet, hogy igaza van annak, aki egyenesen így szólt: ez már Isten ítélete rajtunk? Nos, szeretném, ha ezt a mondatot a Biblia világosságában vizsgálnánk most. Mert itt egy kicsit többről van szó. Aki ilyet mond, vagy ilyet kérdez, az igényesebben gondolkozik, mint a behűtött Colás fiú, akinek semmi sem számít, amíg hideget tölthet a hasába. Aki azt kérdezi: vajon ez Isten ítélete-e rajtunk, az keresi az összefüggéseket, szeretném érteni a jelenségeket. Nemcsak szenved miatta, vagy háborog közben, hanem szeretné az okokat és a célokat is látni. Igaz-e az, hogy például ez a hőség Isten ítélete? Lehet-e az? 

Három fontos bibliai gondolatot szeretnék megemlíteni. 

1.   Az első, hogy a Szentírás világosan ír arról, hogy Jézus Krisztus második eljövetelekor lesz egy nagy ítélet, amikor minden hitbeli és erkölcsi bűn elnyeri igazságos büntetését. Akkor derül ki az, amiről a Biblia megint csak világosan ír, de még a hívők sokasága sem veszi komolyan, hogy a bűn törvény, ami azt jelenti, hogy minden bűn magában hordozza az ítéletét. Követi az ítélet, mint ahogy üstököst a csóvája. 

Mi nem szeretünk Isten ítéletéről hallani, és nem szeretünk róla prédikálni sem. Mi a mai újszövetségi igénkben olvassuk, hogy Félix prokurátor is ott hallgattatta el Pált, amikor az eljövendő ítéletről kezdett el beszélni. Egész addig, amíg kedvest, s szépet mondott neki, hallgatta, mihelyt az ítéletről volt szó, azt mondja: most eredj el, aztán, ha lesz időm, akkor megint meghallgatlak. ( ApCsel 24,25 ). 

Mi is szeretnénk elhallgatni a Szentírásnak erről szóló tanítását. Márpedig Jézus Krisztus nagy szeretettel figyelmeztetünk erre. Miért? Azért, hogy elkerüljük. Hogy idejében rendezzük a dolgainkat, és felismerjük, hogy a mi ítéletünk végrehajtatott már. Mikor? Nagypénteken, a kereszten. És aki ezt hiszi, az nem megy ítéletre, mert átment a halálból az életbe. De, aki nem megy át itt a halálból az életre, és nem hiszi ezt, annak nincs más hátra, megint a Bibliát idézem: mint az ítélet rettenetes várása. ( Jn 5,24 . Zsid 10,27 ). Nos, ennek a végső nagy ítéletnek egy kicsi része lesz az, amit itt olvastunk a Jelenések könyvében. Amikor a nap gyötörni kezdi az embereket tűző sugarával, és az emberek szenvednek a nagy hőségben. És mit csinálnak? Továbbra is káromolják Isten nevét, és nem térnek meg, hogy dicsőséget adjanak neki. 

Az ige nem kellett korábban ezeknek az embereknek, amíg a megtérésre hívó ige hangzott. Most Isten az utolsó nagy ítélet előtt még egy figyelmeztetést küld nekik, hátha arra megtérnek. De nem térnek meg. — Ez a hőség, ami itt most van, még nem ez, amiről a Biblia beszél, de arra emlékeztet. 

2.   A másik, amit szeretnék kicsit részletesebben kibontani, hogy milyen értelemben ítélet például ez a mostani hőség és a nyomában járó aszály, és esetleg szükség van? Fontos, hogy világosan lássuk, hogy ennek a hőségnek mi vagyunk az okozói. Az ember az oka ennek, a mi bűneink következményei ez. Miért? Azért, mert az önző és beszűkült gondolkozás, ami az üdítős fiatalembert jellemzi, a világméretekben is érvényesül. És akik hasznot húznak, amit tesznek, azok nem hajlandók csökkenteni azokat a tevékenységeiket, amikkel előidézik ezt az általános és tragikus felmelegedést. A mi kényelemszeretetünk, anyagi mohóságunk, önzésünk és felelőtlenségünk úgy látszik feltartóztathatatlan. Az ember mohósága csillapíthatatlan, és ez vezet egyenesen a várható katasztrófába. Itt most nem rémeket látunk, nem fenyegetőzés történik, aki gondolkozik és tárgyilagos ismereteket gyűjt, azokat egybeveti, az valamilyen eredményre eljut. Abból a végső nagy hőségből, amiről a Jelenések könyve ír, egy kicsi ízelítő ez a mostani. És Isten különös nagy kegyelme, hogy még ezt, ami a mi bűnünk következményeit, még ezt is felhasználja a javunkra. Figyelmeztető ítéletté formálja. 

Ilyen értelemben van igaza annak a testvérünknek, aki ezt kérdezte: vajon nem Isten ítélete ez rajtunk. Nem az Isten büntetése, hanem a mi bűneink egyenes következménye. De Isten olyan kegyelmes és olyan hatalmas, hogy még nyomorult bűneink szomorú következményeit is fel tudja használni arra, hogy megpróbálja észrevenni. Hogy ember: állj meg! Ne magadat istenítsd végre, hanem az egyedül létező, élő Istent. Ne a magad dicsőségét keresd, hanem az Ő dicsőségére élj. Alázd meg magad az Isten előtt, most még lehet. Aztán eljön az a pillanat, amikor már nem lehet. A figyelmeztető ítéleteknek mindig ez a céljuk. Hadd idézzek egy ószövetségi és egy újszövetségi igét erre. 

Az Ézsaiás könyvében olvastuk most nem olyan régen, amikor Isten azt mondja a népnek: „Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna. (Sajnos ott már feltételes múltat ​​kell használni). Csendességben és reménységben erősségetek lett volna, de ti nem akartak, hanem azt mondták, hogy lóra ülve futunk, ezért futnotok kell! És gyors paripán elvágtatunk, ezért gyorsak lesznek üldözőitek!” (30,15). 

Vagyis Isten felragyogtatta a nép előtt a szabadulás lehetőségét. El lehetett volna kerülni egy történelmi katasztrófát. Hogyan? Megtérve és megnyugodva. 

Vagyis: ha leállították volna bősz önmagukat, abbahagyták volna az Isten nélkül szőtt terveik megvalósítását, és odaálltak volna Isten elé kérdezni: Uram, most ebben a helyzetben mit csináljunk? Ő megmondta volna, mint ahogy sokszor megmondta, amikor kérdezték, és azt mindig áldás követte. Most azt mondták: tudjuk ezt Isten nélkül is. Vannak nekünk lovaink. Vásároltak már Egyiptomból. Lóra ülve futunk, kikergetjük az ellenséget. És erre Isten azt mondja: akkor a bűnötök lesz a büntetések. Akkor futnotok kell! De akik üldöznek, gyorsabbak lesznek. Isten nélkül csak ide juthat az ember. Megtérve és megnyugodva megmaradhat. Nos, a figyelmeztető ítéletek pontosan ezt a célozzák. 

És az újszövetségi ige, amit sokan könyv nélkül is tudunk, mert az úrvacsora szereztetési igéjének a végén mindig halljuk: „Amikor az Úr ítél minket, akkor nem, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.” ( 1Kor 11,32 ). 

A figyelmeztető ítéletek Isten áldott nevelő eszközei. Már ha valakinek van füle a hallásra és szeme a látásra, és komolyan veszi azt, amit Isten elmond mindig az Ő igéjében, szelíden. Ha nem akarjuk meghallani, szeret annyira, hogy elmondja egy figyelmeztető ítélet nyelvén is. Hátha akkor megérti az embert. Az ilyen figyelmeztető ítéletek célja mindig az Isten előtti megcsendesedés, a megtérés. ezt pedig folytathatjuk azt, amit Isten nélkül elkezdtünk. Megpróbálhatjuk szétverni az Ő tökéletes, gyönyörű teremtett világát. De annak, hogy az Északi-sarkról földrésznyi jéghegyek válnak le, hogy az óceánok szintje megemelkedik, súlyos következményei vannak (és erre mondhatja a Colás fiú, mi közöm hozzá, amíg hideget iszom, addig nem érdekel), de ez a tragédia életeket érint, mert az egész világ, és egész éghajlat megzavarodik, és követik a különböző problémákat. 

Kezdtük azzal, hogy nekiláttunk kiirtani az esőerdőket mohóságunkban és esztelenségünkben, folytatjuk azzal, hogy kilyuggatjuk az ózonpajzsot, amit Isten védőernyőként helyezünk el az Ő teremtő bölcsességével és szeretetével, és ez megállíthatatlanul folytatódik, ha csak megtérve és megnyugodva oda nem fordulunk Istenhez. A figyelmeztető ítéletekkel Isten azt mondja: ember, állj meg! 

Jevtusenkonak van egy megdöbbentő vers: A rohanás a kornak átka. Annak a vége felé mondja: legalább úgy állj meg ember, mint a szakadék szélén rosszat sejtve a ló. Legalább ennyi eszed legyen! És „ha Isten nem kell semmiképpen, gondolj magadra, minimum.” A nagy humanisták legalább magukra gondoljanak, és saját érdekükben álljanak meg. Csak az a tragédiánk, hogy a lejtőn már olyan mélyre csúsztunk, hogy csak külső erő segítségével állhatunk meg. Nem tudjuk leállítani magunkat. 

3.  Ezért hangzik el a figyelmeztetést, és ez a harmadik, amit szeretnék ma mondani, hogy alázzuk meg magunkat Isten előtt. 

Péter apostol is ír levelében hasonlókról, és gondolatmenetének a vége így hangzik: „… legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” ( 1Pét 5,5-7 ). 

Ez az Isten kegyelme. Előbb szó van arról, hogy hova jutottunk nélküle, aztán a Biblia világosan beszél arról, hogy mi ennek a következménye, mik azok a nyomorúságok, amiket saját nyakunkba zúdítottunk, és ezután elhangzik az evangélium, az örömhír, hogy mindennek nem kell bekövetkeznie. Aki megalázza magát Isten előtt, az után kinyúl egy szerető isteni kéz, és megfogja a lejtőn. Ott, ahol a törvény szerint egyenletesen gyorsuló mozgással csak lefelé haladhatna, míg végül egészen összetöri magát az ítéletben, ott mégis meg lehet állni. Sőt, kiemeli onnan ez az isteni kéz, és egészen újjáteszi, újjáteremti. Ez a Biblia nagy örömhíre. 

Nem kell olyanoknak maradnunk, amilyennek születtünk. Nemcsak az atyáinktól örökölt hiábavaló élet létezik, aminek az egyenes következménye az ítélet, hanem új életet hozott nekünk valakinek, sőt eljött közénk valaki, aki egyedül mondhatta el magáról: Én vagyok az élet. És akinek ezzel a Jézus Krisztussal személyes, valóságos kapcsolata lesz, a megmenekült. Az nem megy ítéletre, mert máris átment a halálból az életbe. És annak lesz személyes kapcsolata vele, aki ki tudja mondani: vétkeztem az ég ellen és te ellened, semmi jóra nem vagyok méltó, de ha mégis van bocsánat, és adsz új kezdést, akkor én ezt nagy-nagy hálával elfogadom. Így érti a Szentírás azt, hogy alázzátok meg magatokat az Isten hatalmas keze alatt. És ez után minden gondunkat Őreá vethetjük. 

Gondolkozzunk el ezen, és engedjük, hogy mélyen beszivárogjanak a szívünkbe ezek a bibliai igazságok. Az Isten ítélete feltartóztathatatlanul közeledik. Ennek előjelei ezek a figyelmeztető ítéletek. De bár csak lehetne többeket figyelmeztetni! Legyen nyitva a fülünk, és legyünk készek újra és újra magunkat Isten előtt megalázni, és ezt az érthetetlen nagy kegyelmet nagy hálával, két kézzel, a hitünk két kezével megragadni, és egyedül csak benne bízni. ezért az következik be, amiről itt olvastunk: aki ezt nem teszi, az továbbra is káromolja az Isten nevét, és nem ad neki dicsőséget. Nekünk megadatott, hogy dicsérhetjük az Isten nevét, és dicsőséget adunk neki. Kezdjük ezt el már ma.  

 2007. július 22. 

Forrás: cserikalman.hu

Jevgenyijv Jevtusenko: Rohanás e kornak átka

Rohanás e kornak átka 

az ember törli homlokát, 

majd időzavart konstatálva 

mint báb, rohan tovább, tovább.  

Mind sietve szeretnek, isznak 

míg a lélek végül lerogy. 

Sietve rombolnak, s megint csak 

sietve bánják valahogy.  

De te csak egyszer ha megállnál 

forr a világ, vagy álmodó 

miként a szakadék falánál 

rosszat sejtve megáll a ló.  

Csak egyszer állj meg út felében 

az ég, mint bíró néz le rád 

s ha Isten nem kell semmiképpen 

gondolj magadra legalább.  

Gőzmozdony zörgő sípja mellett 

szárazon zörgő lomb alatt 

értsd meg, ki fut ,csúfságra szenved 

s ki megállt, az nagy marad.  

Gondolj egyszer a végtelenre 

söpörd a hiúság porát 

s olmot önt lábadba, kezedbe 

meglásd a szent tétovaság.  

S van erő a tétovaságban 

ha hamis úton ér a harc, 

ha hamis csillagok honába 

tovább menni már nem akarsz.  

Ha más arcába mint avarra tapodnál 

Állj! Tovább ne lépj! 

Ne öld meg, gondold mindig át, 

a megállás igéretét.  

Mások testén áthaladva 

célod felé így törsz elő 

Nem másra lépsz, mint önmagadra.. 

Állj meg, te Istent feledő!  

Trausch Liza: Útközben

" És elindultak a Hór hegyétől a Veres-tengerhez vivő úton... 

És a népnek lelke megkeseredett útközben." 

4Mózes 21,4  

Mi is útközben vagyunk. Születés és halál között. Sok mindenre csak most van lehetőségünk. A két állomás közötti idő a kegyelem ideje. Isten mérte ki utunkat. Nem tudjuk, mennyire vagyunk a végállomástól. Nem korkérdés ez. Az Ige azt mondja: "A népnek lelke megkeseredett útközben." Ezt az állapotot nagyon jól ismerjük. Lehet, egy szót sem szólunk, de belül keserű gondolatok rágnak bennünket. Izráel életében az volt a nehézség, hogy meg kellett kerülni egy országot, Edomot. Megkeseredtek a felesleges út miatt. Lehet, hogy sokszor egy embert kell megkerülni, mert nem enged valamiben. Nagyon sokszor a bizalmatlanság, igazságtalanság keserítenek meg. Figyelted már, hogy sokszor belül magadban beszélsz? A megkeseredésből szólás lett. " Szólott a nép Isten ellen és Mózes ellen." Ne gondoljátok, hogy ami belül van, az ott is marad. Nagyon sokszor szólok a rendszer ellen. Miért van így? Ott a keserű gondolat a főnök, a munkatárs ellen. Izráel is kimondja megkeseredését: " Nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt utálja a mi lelkünk." Ez a kifogás, hogy valami nincs. Hányszor mondtam már, hogy lóg a kilincs, és nincs aki megcsinálja! Talán nincs lakásunk. Az utcában minden háznál bent van a víz, csak nálunk nincs. Sajnos nem tudjuk, hogy amikor ember ellen morgunk és panaszkodunk, az az Isten ellen irányul. Akármilyen rossznak vagy kellemetlennek látszik is, Isten mindig úgy szeret, ahogy nekünk javunkra válik.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Simándi Ágnes: kicsi rondó

ez egy másik utca 

mintha tudnád is 

kezdettől fogva  

fordulsz visszajössz 

lány vagy 

asszony és anya  

fordulsz újra jössz 

válladon az évek 

túltömött táskája  

még mindig 

nem az az utca 

állsz és nézed  

talpig őszben 

a lelked

Simándi Ágnes: csend

csend vagyok: 

verődj vissza 

arcom tükrében  

nézd: kezeim 

is mint a csillagok  

rést húznak 

a lét határain  

nálam otthonra 

lelhetsz akkor is 

ha a pusztában 

lakom

Nagy Attila: Dal

A magány persze létezik 

Az esti csenddel érkezik 

Becsukja ajtód ablakod                           

Az éjszakád a nappalod 

Helyetted is szivarra gyújt 

A mozdulat divatjamúlt 

Ahogyan kelnél ellene 

Eltűnsz te is végül vele

Simek Valéria: Létezés

Harangoztak, s a kondulásban  

táncoltak a hasasodó lombok.  

Isten oldalán lépkedtem,  

belékarolva lépcsőztem, mint a  

gyermek, aki járni tanul.                         

Csillagközökből áradt felém  

a létezés, s az átizzadt  

ingem a szélben  szakadozott. 

Akadozó nyelven  

dadogtam, alig mondhatón, hogy  

a létezés magja körül van

a remény.

Simek Valéria: Állj meg

Karjaid közt reggel lesz,  

mint egy kikötőben.  

A nyár édes lomhasága  

betakar. Térdig jársz  

az emlékeid közt,  

a gyermekkor  

süllyedő papírcsónak,                  

melyben halkabbra  

szelídülsz.  

A hőségben remegő  

távolságban feszül a  

megláncolt napsugár.  

Állj meg, hogy arcodról  

letöröljem az út porát!   

Kántor Péter: Egy madár repül

Egy madár repül ágról ágra. 

Vár valamit. Keres valamit. 

Órák telnek el, ezerévek. 

Falevelek tereferélnek.  

Süt a nap, állsz egy fal előtt. 

Hosszú a nyár, rövid az élet. 

Most beszélj, hallod! Most beszélj! 

Ha madárnak, ha falevélnek.  

Hosszú a nyár, rövid az élet, 

most beszélek, most beszélek! 

Ha elérlek, ha el nem érlek, 

ha madárnak, ha falevélnek.

Képes Géza: Csigaház

Talán baj is hogy így szeretlek
féltelek
óvlak
körülveszlek
mint csigát a háza
Kell hogy a ház
kemény
és
könnyű legyen:
minden hajlatom
minden ízem
csavaros üregem
csak azért van
hogy téged befogadjon
tökéletesen.
És viszel magaddal
mindenüvé
hisz nincs külön súlyom:
én te vagyok.
Ha a sors
otromba kölyök
ökle alatt
összetörök
nélkülem semmi vagy.
De ha téged
taposna el
téged
s én maradnék meg
Ó, nincs értelmetlenebb
ostobább limlom
mint egy magára maradt
csigaház:
benne mint őrült pók
két élet
alaktalan
árnyéka
tanyáz.

Babits Mihály: Mint különös hírmondó...

Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot 

mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este 

kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket 

sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál   

s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép? 

vagy mótor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott 

tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat 

vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl   

gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta, 

balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is, 

százakon át épít, s egy gyermeki cívakodásért 

ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves   

jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és 

a konok isteneket vakítva lobogjon az égig 

szellem és szerelem - jól tudta ezt a hegyi hírnök 

s elbútt, messze a hírektől; de ha megjön a füttyös,   

korbácsos korhely, a szél, s ha kegyetlen a távolodó nap 

kéjes mosollyal nézi, hogy sápadnak érte öngyilkos 

bánatban elhagyott szeretői, a lombok és ingnak, 

mint beteg táncoslány aki holtan hull ki a táncból:   

akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes 

völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről 

és ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van! 

nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van!   

úgy vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több 

forrás feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem 

úgy feszűl a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit 

bánom a híreket én? forrong a világ, napok állnak   

versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült 

népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre 

nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor 

állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb   

tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké - 

óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek 

ritmusa, Isten versének ritmusa - mily kicsi minden 

emberi történés! a tél puha lépteit hallom,   

jő a fehér tigris, majd elnyujtózik a tájon, 

csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha 

tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség, 

megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.  

Áprily Lajos: Fogyó idő

Valamikor így mértem: évek, évek, 

egy idő óta így: napok, napok. 

S tán nemsokára napokkal se mérek, 

azt mondom: percek és pillanatok.  

Szekeres Mária: Csendek átváltozása

Mi ez a csend? A süketségé lenne? 

Látom, kint madarak szabdalják az Eget, 

nyugtalan, de tempós szárnyalással. 

Csendes zuhogással. Mi ez a csend? 

Lelkem hallani kész szavad, Uram, de 

némaságod üres síkra vet. Fülelek, 

és koppanva érzem a perceket, 

míg légszomjam bennem Téged keres. 

S az idő madarak szárnyán elzúg fölöttem,  

a tárgyak szobámban lassan életre kelnek. 

A csend életeddel telik, s iszom magamba 

némaságod titkos, szomjú üzeneteit…

Szabó Lőrinc: Egy pohár víz

Hogy a napfény ráesett, 

szinte szívdobogva nézem 

ezüstszikrás börtönében 

az ezüsthideg vizet.  

Víz, még sohse láttalak; 

és lelkem sok szennye-bűne 

boldogan megszégyenülve 

érzi, milyen tiszta vagy.  

Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű! 

Tündértestű meztelenség, 

voltam én is, és leszek még, 

mint te, olyan egyszerű?  

Jöjjetek, igaz imák:

jó vizek, öntözzetek meg,

és kit oly rosszul szeretlek 

válts meg, égi tisztaság!

Cseri Kálmán: Mi van a halál után?

 „ Ábrahám így válaszol: Van Mózesük, vannak prófétáik, 

hallgassanak azokra!”  

 Lk 16,29 

          Múlt vasárnap valaki ezt mondta: most már tudjuk, hogyan kell felkészülnünk a halálra, de jó lenne egyszer arról is hallani, hogy mi van a halálon túl? Örök nagy kérdése ez minden embernek még akkor is, ha elsősorban azok a problémák érdekelnek, amik erre a földi életre tartoznak, ebből erednek, amikkel nap mint nap találkozunk. De éppen aki az élet és a halál végső kérdéseire az ige világos választ kezdi megérteni, azt látja, hogy mennyire befolyásolják hétköznapjainkat ezek az igazságok. 

Legyen ma arról szó, hogy mit mond Jézus Krisztus erről: mi van a halál után? Minket végül is csak az érdekel elsősorban, hogy mi az Ő véleménye erről. Egyedül Ő volt illetékes arra, hogy erről beszéljen, egyedül Ő ismerte ezeket a végső igazságokat. És olyan kegyelmes volt, hogy amiket el tudunk hordozni, azokat kijelentette. Nem fontoskodás és nem hitetlenség tehát, ha valakiben ilyen kérdések szólalnak meg; hol leszünk a halál után, vajon mindenki üdvözül-e, aki meghalt; meg lehet-e térni még a halál után; megismerik-e azokat, akik elköltöznek; Jézus mit mond erről; egyáltalán beszél róla; helyes-e imádkozni elhunyt szeretteink lelki üdvéért; lehet-e kapcsolatot teremteni az elhunytakkal stb. Ezzel már el is kanyarodtunk az eredeti célkitűzésből, hogy ti a Bibliának az öregségről szóló tanításait vegyük sorba, hiszen múlt vasárnap sem csak az idősebbekről volt szó, mert láttuk, hogy mindannyiunknak fel kell készülnünk arra, hogy egyszer megállapítjuk Isten ítélőszéke előtt. 

Nyilván egy igehirdetésen belül nem lehet ennyi kérdésre választ adni, de amire a fölolvasott példázatban Jézus felel, azt vegyük sorra. Mint mond tehát Ő ezekre nézve? Jó lenne, ha egy kicsit a tanulás alkalmának is tekintenénk ezt a mostani istentiszteletet, mert olyan kérdések ezek, amelyek újra és újra megszólalnak bennünk, és sokszor ijesztő az a tájékozatlanság, amit Bibliát olvasó, templomba járó emberek is elárulnak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan. De a tanulásnál is fontosabb az, hogy Isten Szentlelkére hagyatkozzunk. Ő győzzön meg most arról, amit éppen ma akar üzenni. Hogy könnyebb legyen magunkkal vinni, öt pontban szeretném összefoglalni azt, amit Jézus ebben a példázatban a halálról mond. 

1

Bármennyire feleslegesnek is ilyen dolgokat jelezni, Jézus szavaiból megtalálja kit: van élet a halál után! Az, hogy megáll a szívünk és lefogják a szemünket, nem mindennek a végét jelenti, csak ahogy a múlt vasárnapi igehirdetésből is hallottuk, – a mulandóság végét és valami másnak a kezdetét. Van élet a halál után, és ezt mi nem Moody doktor könyvéből tudjuk, akinek a klinikai halálból felélesztett betegei beszámoltak saját élményeikről, hanem Jézus Krisztustól. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a halál nem pont az életünk végén, mintha ezzel minden befejeződnék, nem is kérdőjel, mintha bizonytalanságban kellene lennünk afelől, hogy mi van utána, nem is ijesztő felkiáltójel, amivel rémítgetni lehet egymást, hanem kettőspont. Azt jelenti: folytatása következik. És éppen ez adja meg az addig terjedő szakasz felelősségét, itt dől el, hogy milyen folytatása következik. 

Jézus erről is világosan beszél, hogy tudhatjuk, mi az a folytatás. Aki Jézus nélkül érkezik meg az örökkévalóság küszöbéhez, annak az ítélet következik utána, mégpedig visszavonhatatlan halálos ítélet. Aki Jézussal érkezik meg oda, az nem megy az ítéletre, mert az ő ítéletét Jézus már itt elszenvedte, hanem az Ő dicsőségébe megy, és vele lesz mindörökké. Aki Jézus nélkül tölti ezt a földi életet, nélküle kell töltenie az örökkévalóságot, és ez a kárhozat. Aki Jézusra támaszkodva, benne bízva, ha bukdácsolva is, de vele közösségben járta végig a földi élet útját, azt Ő magához veszi az Ő dicsőségébe. „Mert tetszett az Istennek, hogy az Ő egyszülött Fia által tartsa meg a hívőket.” – „Aki hisz Jézusban annak örök élete van, aki nem enged neki, az nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Ezt Jézus azért mondta, hogy még idejében, és ehhez igazítsuk az életünket. Van tehát folytatás, ezt mondja Jézus! 

2

 A másik, amit megtudunk az Ő tanításából: ketté válnak az útjaink a halál után. Pontosabban, két állapotról tájékoztat Urunk mint ahogy kétféle állapot van itt is: lehet Istennel, és lehet Isten nélkül élnie az embernek, és lehet ott is Isten nélkül és Istennel. Valahogy úgy van ez, mint amikor egy filmet pergetnek, és valami miatt megakad a film, s az utolsó kocka állóképpé válik. Amilyen állapotban az utolsó pillanatban találunk, Jézussal vagy Jézus nélkül, az véglegessé válik, és a teljesedik ki a gyakorlatilag. Ezért nagy felelősség, hogy még idejében visszataláljunk Urunkhoz. 

Ezért helytelen, amikor ilyeneket mondunk: csak azért, mert meghalt valaki, neki már jó, neki már semmi sem fáj, ő már semmitől nem szenved. Ez csak abban az esetben igaz, ha az Úrban halt meg. De ha nem, akkor minden eddiginél szörnyűbb szenvedés az osztályrésze, amely szenvedés oka és tartalma az, hogy ott már mindenki látja, mekkorát tévedett, amikor visszautasította Isten felkínált kegyelmet. Életének a legfontosabb döntését hibázta el, és ezen már nem lehet változtatni. Ez a pokoli kín, amiről a Szentírás beszél. 

Kétfelé ágazik tehát az út, és itt dől el, hogyan folytatódik ott. Csak tisztában kell lennünk azzal, hogy nem a hatáskörünk bárkiről is megállapítható, vajon hol tölti az örökkévalóságot. A mindenható Isten fölötte áll mindennek, a maga törvényeinek is, és nekünk alázatosan fejet kell hajtanunk Őelőtte. Ő annak kegyelmes, akinek akar. Tehát semmiképpen nem helyes, ha valaki találgatni kezdi: vajon hol van most elhunyt szerettei közül valaki, vagy különösen, ha gyötrődik azon, vajon mi van elhunyt szeretteivel. Isten igéje azt parancsolja, hogy azokat, akiket Ő elhívott tőlünk, mindenestül és végérvényesen engedjük át neki, mi úgy sem avatkozhatunk bele az Ő dolgába. És nem az a dolgunk, hogy őmiattuk gyötrődjünk. Az a feladatunk, hogy azokért tegyünk meg mindent, akik itt élnek még körülöttünk, hogy ne vesszenek el a kárhozatban, amiben vannak most is Jézus nélkül. Meg az, a magunk számára fogadjuk el Isten kegyelmét, amíg az lehetséges. 

3

A kérdés, amire itt Jézus kitér: mitől függ valakinek az örök sorsa? Mitől függ, hogy valaki üdvözül vagy elkárhozik? (Most már talán jobban értjük ezeknek a szavaknak a bibliai jelentéstartalmát). Mert hogy van összefüggés a földi életünk és az örök sorsunk között, az ebből a példázatból is. De vajon mi ez? 

A részletek fejtegetése nélkül a lényeget hadd mondjam: aki nem hallott soha Istennek a Jézus Krisztusban megjelent szeretetéről, azt Isten a cselekedetei alapján ítéli meg; aki hallott a Krisztusról szóló evangéliumról, azt a Krisztusban való hite alapján ítéli meg. Azokat, akik sohasem hallották Jézus váltsághalálának a jelentőségét, és azt, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, – azokon nem ezt kéri a mindenható Isten . Azokat az „egy pohár víz” alapján vizsgálta. (A pogányok ítéletéről van szó a Mt 24 -ben). Könyörültek-e azon, akin kellett és lehetett volna, vagy nem. De aki hallotta, hogy Jézus Krisztus őérette jött, hogy nekünk váltságunk egyedül őbenne van, azt a Jézusban való hite alapján ítéli meg Isten. Mégpedig azért, mert Jézus magára vette minden bűnünk következményeit, a büntetését, ezért Isten nem tulajdonítja nekünk a bűneinket, ha hiszünk Jézusban, hanem nekünk tulajdonítja a Jézus igazságát, ezért nem megyünk már ítéletre. Természetesen, ha valakinek az életében őszinte ez a hit, akkor annak meg vannak a következményei, akkor egészen másként él azután, mint addig. Az a cselekedetein is meglátszik feltétlenül, de nem a cselekedeteiért kapja az üdvösséget, hanem ingyen, ajándékként, hittel fogadhatja el. És utána ez a hit megtermi a maga gyümölcseit. 

Tehát, ha valaki ilyen kegyetlen, érzéketlen, irgalmatlan, önző életet élt, mint ez a példázatbeli gazdag, az semmi jóra nem számíthat a cselekedetei alapján sem, vagy ha ő azt állítja, hogy azonnal a napnál világosabb, hogy nem igaz a hite, mert nem változott meg az élete. Istennek viszont gondja van a kicsinyekre, az elesettekre, a gyászolókra, a megalázottakra, ez a példázat ennek is nagyon szép bizonysága. Ennek alapján ítél meg tehát minket. 

4

Eljön egy pillanat, amikor mindkét ember meghal. A gazdag is, a szegény koldus, Lázár is. És a haláluk pillanatában véglegesen és megmásíthatatlanul eldől az örökkévaló sorsuk. Jézus Krisztusnak ezt a világos tanítást szintén nem veszi komolyan. Ez vezet sok téves gondolatra. A halál pillanatában véglegesen és megmásíthatatlanul dönt Isten mindannyiunk örök sorsa felől. 

„ Egyszer aztán meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelébe.” Azonnal. Ábrahám kebele az ószövetségi képes kifejezés az üdvösségre, az Istennel való közösségre. „Meghalt a gazdag is és eltemették. Mikor ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt!” Megint Jézus elemi tanításai. Két állapot van. Nem két hely ez: a mennyország és a kárhozat. Két állapot van: Ábrahám kebele, és a pokolban Istentől elszakítva, gyötrődve. És ez elkezd azonnalődik, mihelyt valaki kilép ebből a földi életből. Néhány nagyon fontos következtetést kell ebből megértenünk: 

a)  Mindenekelőtt azt, hogy egyszer élünk! Isten nekünk ezt a földi életet egyszeri és soha vissza nem térő lehetőségnek adta a megtérésre. Arra, hogy itt találjunk vissza hozzá, akitől elszakadtunk. Ezért nagy felelősség embernek lenni! És ezért minden egyéb előtt fontossággal jön elénk az, hogy rendeztük-e már Istennel a rendezetlen kapcsolatunkat? Utána jöhet minden más. Utána ugyanis egészen más következik, ha rendeztük. 

Egy nyáron üdültetni kellett egy csoportot az egyházmegyéből, ahol segédlelkész voltam. Egy kedves, szép vidéki városba érkeztünk, és az embereim az érkezés után azonnal szét akartak széledni: fagylatot venni, fényképezni, az épületeket megcsodálni. Pedig volt egy nagyon fontos feladatunk. A szállásunk kulcsát valaki másnál tették le, az illető aznap egy óra múlva elutazott, és nekünk addig a kulcsért jelentkeznünk kellett. Úgy ítéltem meg, hogy ez most mindent megelőző feladat. Még ha nem is megyünk el oda, és cipeljük a hátizsákot estig a hátunkon, a kulcsnak a kezünkbe kell lenni mindenekelőtt. Ezt elég nehezen értette meg a csoport. 

Azóta is sokszor gondoltam arra, hogy a kulcs: Jézus Krisztus! Van-e már kulcsod az örökkévalósághoz? Vagy minden egyéb fontosabb, mint az, hogy ezt a legfontosabbat rendezd? Eltelik az élet úgy, hogy rád esteledik, eljön az éjszaka, és nincs kulcs, kívül rekedsz, és akkor már nem lehet bebocsátást kérni. Jézus erről nagyon világosan és élesen beszél. Egyszer élünk, és ebből az következik, ezt az egy életet, hogy minél előbb és minél komolyabban felhasználni arra, hogy a legfontosabbat rendezzük. 

b)  A másik, ami kiderül Jézusnak ebből a tanításából: Ő határozottan visszautasítja az újra születésnek, reinkarnációnak mindenféle formáját. Isten nekünk egy életet ajándékozott, és ez megismételhetetlen lehetőség. Nincs pót alkalmunk a megtérésre. Egészen más az, amit Jézus újjászületésnek nevez. Mivel egy életünk van, és nincs újraszületés Jézus tanítása szerint, ezért kell ebben az életben befogadnunk az Ő Szentlelkét az életünkbe, hogy a Szentlélek újra közösségre segítsen Istennel, és az elveszített életet ismét visszaadja. Ez az újjászületés, és erre csak itt van lehetőség! Mindenféle tetszetős, és most ismét reneszánszukat élő spekulációk az üdvösségünket akadályozzák meg, ha inkább hallgatunk azokra, mint Jézusra. Vagy pedig akkor valljuk be becsületesen: szerintünk Jézus hazudik. Ettől mindenki megijed: Nem, ez istenkáromlás, ilyet ő nem gondol! De ha nem tekinti igaznak, amit Jézus mond, akkor mi a helyzet? Akkor mégis csak hazudik. Legyünk becsületesek önmagunkhoz, mert éppen ezekkel az elhomályosításokkal téveszt meg az Ördög, és lehetetlenné, hogy addig fogadjuk el az üdvösségünket, amíg arra lehetőségünk van. Ha Jézus igazat mond, akkor nekünk itt és most kell rendeznünk az Istennel való közösségünket. 

c)  Végül: mivel eldől az örök sorsunk, – ha Jézus igazat mond, akkor ez feleslegessé tesz mindenféle erőlködést annak érdekében, hogy elhunyt szeretteinket lelki üdvhöz segítsük. Mert ha a haláluk pillanatában volt lelki üdvösségük, akkor nincs szükségünk a segítségünkre. Ha nem volt, akkor most már nem tudunk a segítségükre lenni. Ha abban a pillanatban, hogy Lázár lehunyja a szemét, viszik az angyalok Ábrahám kebelére, ha a gazdag visszavonhatatlanul abban az állapotban marad, amelyikben eltöltötte az életét Isten nélkül, és ezen nem lehet már utána segíteni, akkor mindenféle kegyes vagy nem kegyes ügyeskedés, és az igével ellentétes. Hogy mennyire határozott Jézusnak ez a tanítása, azt mutatja, hogy a példázatbeli gazdagnak eszébe sem jut a lehetőség, hogy kikerülhet a kárhozat állapotából, csak azért könyörög, hogy jöjjön Lázár, és mártsa az ujja hegyét vízbe, és egy picit enyhítse kínjait. Ezt ott már ő is tudja, hogy ott már nem lehet rajta segíteni. Kapott néhány évtizedet arra, hogy Istenhez visszataláljon. Nem az elhunyt szeretteink lelki üdvünk kell nekünk imádkoznunk, hanem a körülöttünk élők lelki üdvéért sokkal komolyabban mint eddig. Addig, amíg nem késő! 

5

Hogyan juthat valaki megtérésre? Hogyan kerülheti el a gyötrelem helyét, - ahogy a példázatbeli gazdag mondja? Egyetlen utat jelölt meg Jézus. Így olvastuk ezt alapigénkben: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra.” És akkor elhangzik a pokoli vita, – mert aki a pokolban tölti az örök életét, csak nem tud mondani Isten szavára. – Ezt mondja ez a gazdag: „Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám azonban így felelt: ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” 

Vagyis Isten úgy döntött, hogy nem a csodák vezetnek minket Őhozzá, hanem az Ő egyszerű igéje. Nem rendkívüli élmények fognak megrettenteni vagy megrendíteni valakit, és attól ijedtében hívővé lesz, hanem a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének hallásából. „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra.” Mózes és a próféták, – ez jelölte a teljes Szentírást, ez volt az akkori Biblia. Isten írott igéje az egyetlen és elégséges forrás, amiből mindent megtudhatunk, ami a szabaduláshoz szükséges. Akinek ez kevés, nem lehet rajta segíteni! Tetszett az Istennek, hogy ezt az egy utat jelölte meg! 

Jézusnak ebben a határozott tanításában van egy komoly tilalom és egy komoly parancs. A tiltása: ha üdvözülni akarunk, nem foglalkozunk a halottakkal. Mert ha valaki kapcsolatba kerülhet is valamilyen módon, úgy gondolja, a halottaival, inkább démoni erőkkel kerül kapcsolatba, és a végzetes az üdvösségre. Isten nem ad kijelentést a halottakon keresztül! Ézsaiás könyvében nagyon határozottan beszél erről Isten az Ő népének, mert mindig kísértés volt spiritizmus, és annak különböző megkeresztelt formi is. Ezt olvassuk: „Ha azt mondják nektek, tudakozzatok a halottidézőktől, és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak, – hát nem Istenétől tudakozódik a nép? Az élőkért a holtaktól kell tudakozódni? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok!” ( Ézs 8,19-20 ). Ez Isten parancsa. Lehet Istent megkerülve, az Ő háta mögé kerülve, nélküle, vele dacolva, vele ellentétes erőkkel szövetkezve is kijelentéshez jutni, de abban a pillanatban elszakadt az illető az élő Istentől. El kell dönteni: mi éri meg. 

Amire nekünk szükségünk van, azt az Ő igéjében kijelentette. Ismerjük-e azt, amit az Ő igéjében nekünk mond? Mert a tiltás után ez a parancsa: Foglalkozzunk az Ő igéjével! „ A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, feddésre, a megjobbításra, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” ( 2Tim 3,16-17 ), Ez a példázatbeli gazdag éppen a jó cselekedetekre nem volt felkészített. Isten igéje viszont közel hozza hozzánk a mi Urunkat, Jézust, benne a mi váltságunkat, ajándékba kapunk még, hogy azokban járjunk. Ehhez azonban egyetlen út vezet: az Ő igéje! 

Hadd kérdezzem meg egészen egyszerűen és személyesen: ha ez igaz, van neked Bibliád? Elolvastad már egyszer végig az egészet figyelmesen? Szoktad olvasni naponta, mint ahogy eszünk is naponta. Ha néha kapkodva és felszínesen, de valamit bedobálunk, hogy bírjuk az életet? Szoktad olvasni naponta, ha csak ez segít rajtunk? Elhiszed, hogy igaz, amit Isten abban mond? Vagy nem Isten mondja, vagy nem lehet azt tudni, vagy csak akkor volt érvényes? Igaz, amit Isten mond? Ha igaz, akkor lépésről-lépésre hozzáigazítod az életedet? Úgy van a kezünkben a Biblia, mint egy irányt, hogy teljesen mindegy, hogy merről fúj a szél, és ki mit mond, az irányt dönti el, merre menjünk. Így igazítod azonnal a menetirányt Isten igéjéhez? Készek vagyunk áldozatot hozni azért, hogy hallgassuk Mózest és a prófétákat? A hit hallásból van, ha nincs más út az üdvösségre! Isten igéje az egyetlen iránytű, ami kivezet bűneink poklából, ami végigvezet a földi élet sokszor nagyon nehéz és küzdelmes útján, és ami bevezet az üdvösségbe már itt. S ekkor mi is szent bizonyossággal elmondhatjuk: „Hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett.” 

Jézus azt mondja: van élet a halál után. Nem egyforma állapotba kerülünk mindnyájan, hanem attól függ, hogy benne hiszünk vagy nem. Attól függ ez, hogy most hogyan döntünk. A halál pillanatában véglegessé válik az örök sorsunk, tehát csak azon innen lehet őt elfogadni. És az Ő igéje az egyetlen iránytű, ami helyesen vezérel. Hisszük-e ezt? Ha igen, akkor boldog hitvallásunk, és nagy békességünk lesz már itt minden körülmények között. „Tudom az én Megváltóm él, hajléka készen vár reám. Már int felém, és koronát ígér a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, a honvágy tölti lelkemet, mert nem sokára hív az Úr, jöjj haza, jövel gyermekem. Kitárt karjával vár az Úr: jer, pihenj, nyugodj keblemen!” (421. ének).   

Forrás:cseikalman.hu

Csoóri Sándor: Végül is

Nincs kihez beszéljek, mégis mondom: 

végül is a szerencse fia voltam: 

kezem, mint fáradt világutazó, 

arcodon és combodon pihenhetett.

Áprily Lajos: Sebezhetetlenül

Támadhatsz – a tőröd méreggel se hat, 

megöltem a sárkányt: hiúságomat. 

Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett – 

megfürdettem benne kényes lelkemet.

Bozók Ferenc: Pipacs

A szőke búza éke ez, 

kit minden durva gaz tegez, 

ki szőkeségben lángoló, 

s kit kis növényhatározó 

gyomok közé helyez. 

Paraszt virág: Te drága gyom! 

rubinpiros szerény rokon! 

Lobogj, miként a mécsvilág, 

s miként a krepp-papír virág 

vidéki lagzikon!

Hajnal Anna: A kis macska elindul

Kicsi zsemlyeszín 

macska, 

– nézd, milyen rózsaszín 

nyelvvel- 

a tányért csettegve 

nyalja, 

nem tud betelni a 

tejjel.  

Észrevette a 

jöttöm, 

még a tejet is 

hagyja, 

felém gurul a 

pöttöm, 

pedig a száját 

nyalja.  

Ni, a cipőmre 

mászik, 

állni két lábra 

próbál, 

csillogó szemmel 

játszik, 

játszani jobb a 

jónál!  

Neki! nekem nem 

jó ám! 

Rózsaszín bársony a 

talpa, 

körme, mint tüske a 

rózsán! 

s körmeit bennem 

tartja:  

felmászik rám, mint az 

ágra, 

– ha hős vagy, barátom, 

tűrjed!- 

ruhán át vérzi a 

lábam, 

mutatja, tejfoga 

tűhegy!  

végre felért, de 

fél ám! 

már puha gombolyag 

lenne, 

zöld szeme meredten 

néz rám, 

sziszegve ugrana 

szembe.  

Hónom alá a 

kabátba 

bebújva, megnyugszik 

lassan, 

halkul a szívdobogása, 

dorombol. De édes dallam!

A nap gondolata

  

" Mindig azokra haragszol, akik nem azt teszik, amiket vártál volna tőlük."

Trausch Liza

Sebestény-Jáger Orsolya: Novemberi imádság

Uram szelídíts meg bennem,  

ki tékozlón haragját szórja, 

pedig karjával ölelhetne át, 

mint messzi vetések fölött a vihart, 

ha kergeti a felhők megtépett, sötétkék raját. 

Taníts sírni is, mint esőcseppek  

hullnak, néma víztükörbe 

boglyas fák árnyéka alatt, 

és tanítsd szeretnem, mit adsz az úton 

és meggyűlölnöm azt, amit tennem nem szabad.

Trausch Liza: Gondolatvirágom gyökere

" Ismerd meg gondolataimat!" 

Zsoltár 139,23b  

A másik fő gyökér a gondolatvilágom. Ebből lesznek a cselekedetek. A gondolatvilágodban mondogatod, aztán jönnek a sértő, goromba szavaid, amik - ha odavágod - már tettek. Ma még kérheted: Uram, segíts meglátnom, hogy a bálványozó szeretetemből, a számító gondolataimból milyen gyümölcsök lettek. Mindig azokra haragszol, akik nem azt teszik, amiket vártál volna tőlük. Istennel szemben milyen kapcsolatban vagy? Akkor engedelmeskedsz, ha eszeddel érted, hogy ezt érdemes megtenni? Valaki egyszer így mondta: nem értem az Isten dolgait. Azt mondtam: ha értenéd, ő nem volna Isten. Az emberi gondolatokat értheted, az Övét soha. Bizalomból kellene engedelmeskedned! Szeretetből, látatlanból. Ne engedd, hogy az eszed kezdjen el okoskodni és vezetni. Akit az esze vezet, az eszeveszett. Ha útjaidat magad választod meg, azok nem Isten útjai. " Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet" (Péld 4,23). Minden életút! A hiú, önző, magadat szerető, szeszélyes szív ebből lesz az életutad, az elromlott házasságok, a gyerekek, akikkel nem tudsz együtt élni. Ez az út a gyökérből indul ki, az érzelem- és értelemvilágodból, a szívedből. Ezért mondta ki a jobb lator csendesen: "Mi ugyan méltán." Ami velem történik, méltán van. Nyisd ki a szemed, ne bújj el, lásd meg, mi lett abból, ami a szívedben van. Az egész életeddel kerülj most oda az egyetlen, drága, szerető Orvos szemei elé. Egyedül ő látja át életed bajait. Az ő ígérete így szól: " Útait láttam, és meggyógyítom őt. Vezetem őt, és vígasztalást nyújtok néki" (Ézs 57,18).     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Sebestény-Jáger Orsolya: Napkelte

Új nap. Ámulva nézem, ahogyan reggelig 

körülöttünk cseppenként a világ, 

miként egy szent serleg, 

fényeddel megtelik.

Sebestény-Jáger Orsolya: Előbb a vágy múlik el

Előbb a vágy múlik el, 

azután lassan elmúlik az élet, 

mint földre lehulló gyümölcs, 

ha dolgát végezve bölcsen beérett. 

Ha kell, sirasd el, de főleg, 

maradj mindig őszinte magaddal. 

Itt voltál és tetted, amit tudtál. 

Nem voltál rossz, de nem is voltál angyal. 

Mag voltál és hús, íz és erő, 

rejtőző és bátor, miként a Lényeg. 

A többi semmit sem számít, 

mert a tűzben csak az nem ég meg, 

amiről tudtad, hogy ajándék, 

s nem tartogattad önzőn magadnál. 

Előbb a vágy múlik el lassan, 

hogy akkor is indulj, ha inkább maradnál.

Áprily Lajos: Carpe diem…

Most értelek meg, réges-régi szó. 

Más így nem érthet, csak a búcsuzó, 

ki kedves arcokat lát s nyugtalan, 

mert tudja, hogy már nem sok napja van. 

Carpe diem… Jöjj, drága napsugár. 

Legyen minden napom aranypohár, 

aranypohárban aszubor legyen, 

mely fenn termett a hervadó hegyen, 

olyan bor, melynek alján nincs salak, 

olyan bor, melytől pezsdül az öröm, 

hogy mondhassam, ha csendes óra jön 

s napomnak esti számadása vár: 

öregség kincse, szép aranypohár, 

ma végső cseppedig kiittalak.

Érsek Zsuzsanna: Amikor elmentél

Akkor elkezdtek zokogni a fák. 

Fehér könny-szirmukon barna gyászkeret. 

Lassú sóhajtással takarták el könnyű léptedet.  

Akkor hirtelen hideg lett a szél. 

Szivárvány-lelked rebbenése idézte a telet. 

Éreztem, ahogy apró tested, testemben megremeg.  

Akkor egy pillanattá vált az idő, 

és a másodpercmutató 

remegve indult tovább, 

hogy mutasson valami jelent, jövőt, 

hogy a fájdalom lélegzete

képes legyen elhagyni a tüdőt, 

hogy a szív ritmusa 

tűrje a vonat zaját, 

hogy könnyed legyen

harmat a réteken, 

hogy mosolyod legyen 

a tündöklő napsütés, 

hogy hangod legyen 

az örök dallam…  

Mart a nélküledtudat 

könyörtelen kínpadján égve 

nincs más vigasz…  

Akkor a hideg szélben zokogtak a fák, 

akkor a síró fák közt megjelent a tél, 

akkor megnémult a ketyegő idő, 

amikor mosolyogva mentél 

a fénylő tavaszon át 

egy másik végtelenbe.

Ágai Ágnes

Nem mondhatom el 

sóhajos álmaimat, 

és apróbb kis vétkeimet sem, 

csak álcázott fájdalmamat hordom 

nélküledségem bús napjaiban, 

és úgy idézlek föl meg-megújulón, 

mint kiszáradt meder 

a csobbanásos, friss hullámverést.  

Horváth Lóránd: Tanács

Csak messze nézz és tiszta szívvel,   

Tűrj fájdalmat s jóságot vérzel,  

Belülről nézz, úgy látsz igazán  

És hittel élj, sohasem ésszel.   

Karaffa Gyula: Ima

Mennyei Atyánk! Te szabad akaratot adtál 

nekünk, s mi azt tesszük, amit csak akarunk. 

Nem telhet el úgy sohasem egyetlen napunk, 

hogy ne hallanánk szörnyű háborúkról híreket, 

ne hallanánk, hogy hol itt, hol ott öljük egymást, 

mi meggondolatlan emberek. Tudom jól, a Te 

akaratod meg nem másítod, és csak hagyod, 

hadd tegyük azt amit… nem emeled fel hangod. 

Elmondtad ezerszer, s míg az ember fel nem ébred

mély és erkölcstelen álmaiból, addig Te sem teszel 

lépéseket. Mert nem büntetsz. Büntetjük magunkat 

mi eleget. Lám most is a választott népedet támadták 

s ő kegyetlenül visszavág. Hogy lehetne béke? Vége! 

Az nem jön vissza soha már, míg emberek élnek az 

olajfák alatt. Míg a mennyei Jeruzsálembe nem kerül 

az, ki oda kerül. Látom, vége az emberiségnek. S Te hagyod. 

Jól teszed Uram! S én is csak egyetlen egyet kérek Tőled: 

Ha lehet, tedd könnyebbé a halált, a szenvedéseket.

Lázár Bence András: Egyikünk sarkát sem éri víz

Tavasz lehetett, vagy éppen tél vége 

még, óvodába jártunk el. Anyám délután 

jött értünk, dolgozott.  

Amíg kinn vártunk a húgommal, 

tócsákat ugráltunk át. Megegyeztünk 

az nyer, akinek még a sarkát sem éri víz, 

ezt többször szinte mindennap. 

Majd összesítettük az eredményt.  

Olyan volt az egész, mint egy kötelező 

feladat, megtanulni, amit csak egy tócsa felett 

szabad, dönteni, elhatározni bizonyos dolgokat.  

Anyám furcsállta, mért ugrunk át minden 

kis vízfoltot útközben is, talán azóta 

sem érti.  

Ha sütött a nap néztünk tükörképet, 

játszottunk az árnyékokkal. 

Igazat tettünk hamis mellé.  

Most is eszünkbe jut, ha tavasz van vagy 

éppen tél vége még, és mindketten tudjuk: 

ebben a harcban nincs győztes, 

egyikünk sarkát sem éri víz, 

tükörképeinket megvilágítja a nap.

François Villon: A haláltánc-ballada

Ott ült a Császár. Dús hajában 

hét csillag volt a diadém. 

Rabszolganépek térden állva 

imádták, barna köldökén 

a Göncöl forgott, válla balján 

lámpásnak állt a holdkorong: 

de a bohóc sírt trónja alján: 

„ Mit sírsz” - rivallt reá - „ bolond, 

nincs szív, mit kardom át ne járna, 

enyém a föld!”... S hogy este lett, 

egy csontváz tántorgott eléje 

s elfújta, mint a porszemet. 

- Kényúrként éltünk mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Gót ablakában sírt az Orvos: 

„ Uram, nektárod merre nő, 

amely ír minden kínra s melytől 

meggyógyul minden szenvedő?” 

S az ajtó nyílt: keszeg magiszter 

táncolta végig a szobát, 

kezében mély ólomkehelyből 

kínálva színtelen borát: 

„ Igyál, e nedv hűs, mint a mámor, 

s nincs seb, mit heggel nem takar, 

igyál testvér; e mély pohárból, 

csupán az első korty fanyar.” 

- Kontárok voltunk mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

A kútkávánál állt a Gyermek, 

szakadt gyolcsingecskében, s rőt 

topánban, s nézte lenn a vízben 

képét, mely játszani hívta őt: 

... „Ha jössz: a holdleánytól este 

a cukrot süvegszám kapod, 

s minden pirosló reggelente 

békákon ugrálunk bakot.” 

„ Jövök már!“ - szólt, s a kútvíz nyálas 

siklót dagasztott zöld hasán, 

míg a Halál vihogva vitte 

anyjához a vörös topánt.

- Balgán játszottunk mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Repedt tükrénél ült a Céda: 

„ Hajamnak árja még veres, 

miért, hogy már a régi léha 

seregből senki sem keres? 

Ölem még izzó csókra éhes, 

mellem rózsája még kemény...” 

S az ablakon röhögve lépett 

be az utolsó vőlegény: 

„ Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra, 

ma: holt szerelmeid torán 

hadd üljön nászlakomát a lárva 

ágyékod hervadt bíborán!” 

- Buján fetrengtünk mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Éjjel borult a háztetőkre, 

s kuvikhang szólt a berken át, 

midőn a Bankár útnak indult, 

elásni véres aranyát. 

Az útkereszten vasdoronggal 

hét ördög várta s a Halál; 

s mikor kardot rántott, a csontváz 

fülébe súgta: „ Mondd, szamár, 

szamár, mit véded még a pénzed? 

Meghalsz s a kincset elviszem, 

s a kincs helyett eláslak téged, 

akit nem ás ki senki sem.” 

- Kufárok voltunk mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Aranypárnáin ült a Dáma, 

s üvöltve sírt: „ ne még, ne még ”, 

de ő már átkarolta drága 

csípői karcsú, gót ívét, 

„ engedj csak még egy lanyha csókot, 

még egy gyönggyel kivarrt ruhát, 

engedj csak még egy buja bókot, 

még egy szerelmes éjszakát “ - 

de ő, rút foltot festve mellén, 

mely, mint a rákseb, egyre nőtt, 

fehér testét nyakába vette 

és vitte, vitte, vitte őt. 

- Tunyán henyéltünk mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Tüzénél állt az Alkimista, 

s óráját nézte, mely lejárt. 

„ Isten vagy ördög: egy napot még, 

amíg megoldom a talányt, 

a végső, nagy talányt, amerre 

görebjeimnek ezre vitt, 

csak egy napot még, mert 

megfejtem, megfejtem holnap alkonyig.” 

„ Nem fejted” - szólt a hang - „ nem fejted ” 

s vállára tette jéghideg 

kezét, míg felrobbant a lombik: 

„ Aludni mégy most, mint a többiek.” 

- A Titkot űztük mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Pestis-csengőkkel jött a dögvész, 

s a reimsi szentegyház előtt 

húsvét vasárnapján derékon 

kapta a hájas Püspököt: 

„ Néked szereztem ezt a nótát, 

gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög - 

légy pápa, vagy próféta, rózsás 

hajnalködökbe öltözött, 

légy szent püspök, vagy rút eretnek, 

ki ég a máglya kormain, 

misézhetsz lenn - én fenn nevetlek 

a dómok csonka tornyain!” 

- Álszentek voltunk mindahányan, 

s az évek szálltak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

A vén Paraszt már tudta s várta 

alkonytájt kinn az udvaron: 

„ Görnyedt testünknek nincsen ára, 

s úgy halunk meg, mint a barom. 

Kaszás testvér! Sovány a földünk! 

könyörgöm, egyet tégy nekem: 

ha elviszel, szórd szét trágyának 

testemet kinn a réteken!” 

Ő rábólintott s vitte lassan, 

s úgy szórta, szórta, szórta szét,

mint magvető keze a búzát, 

vagy pipacsot az őszi szél. 

- A földbe térünk mindahányan, 

s az évek szállnak, mint a percek, 

véred kiontott harmatával 

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!  

Faludy György fordítása

Csorba Győző: A határban

Nagy játéktér a tág határ, 

de nincs játszó gyerek. 

- Mégis van: a szél a búzákon, 

lám, végighempereg.

Bob Gass: Krisztus által képes vagy rá

„ Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” 

(Filippi 4:13) 

             Pál ezt írja: „ Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). Pál hitt abban, hogy képes megbirkózni bármivel, amit az élet rázúdít. Te is hiszed ezt? Mi az, ami megijeszt, és arra késztet, hogy azt mondd: „ ezt nem bírnám ki”? Hirtelen elveszíteni egy szerettedet? Váratlan betegséggel szembenézni? Felnőtt gyermekedet két kisgyermekkel visszafogadni az igényesen tiszta és nyugodt házadba, miután évekig üres volt fészek? Szigorú diétát tartani, mert az életed múlik rajta? Szoros költségvetést felállítani, nehogy a bank lefoglalja az otthonodat? Váratlanul arra kényszerülni, hogy fogyatékkal élő, idős szülődről gondoskodj? A legtöbb ember életében van valami olyan helyzet, ami tényleg lehetetlennek tűnik számukra, valami, amiről nem biztosak, hogy kezelni tudják. Az igazság az, hogy bár bizonyos helyzetek nemkívánatosak vagy rendkívül nagy kihívást jelenthetnek számunkra, Isten azt mondja, hogy bármire képesek vagyunk, amit meg kell tennünk az életben. Nem azt mondja, hogy minden egyszerű lesz; nem ígéri, hogy élvezni fogunk minden apró teendőt, de élvezhetjük az életet közben. Hogyan? Annak ereje által, aki belső erőt önt belénk. Ha pénzre van szükséged, leveszed a bankszámládról. Ha az autódból kifogyott az üzemanyag, elmész tankolni. Tehát, amikor az élet túlterhel, imádkozz, és meríts Isten kegyelméből, szeretetéből, erejéből és útmutatásából!

Forrás: maiige.hu