az ember törli homlokát,
majd időzavart konstatálva
mint báb, rohan tovább, tovább.
Mind sietve szeretnek, isznak
míg a lélek végül lerogy.
Sietve rombolnak, s megint csak
sietve bánják valahogy.
De te csak egyszer ha megállnál
forr a világ, vagy álmodó
miként a szakadék falánál
rosszat sejtve megáll a ló.
Csak egyszer állj meg út felében
az ég, mint bíró néz le rád
s ha Isten nem kell semmiképpen
gondolj magadra legalább.
Gőzmozdony zörgő sípja mellett
szárazon zörgő lomb alatt
értsd meg, ki fut ,csúfságra szenved
s ki megállt, az nagy marad.
Gondolj egyszer a végtelenre
söpörd a hiúság porát
s olmot önt lábadba, kezedbe
meglásd a szent tétovaság.
S van erő a tétovaságban
ha hamis úton ér a harc,
ha hamis csillagok honába
tovább menni már nem akarsz.
Ha más arcába mint avarra tapodnál
Állj! Tovább ne lépj!
Ne öld meg, gondold mindig át,
a megállás igéretét.
Mások testén áthaladva
célod felé így törsz elő
Nem másra lépsz, mint önmagadra..
Állj meg, te Istent feledő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése