Oláh András: hétköznapi kudarcaink

nemrég még világot sem kellett
gyújtanom hogy lássalak
magammá öleltelek s mindennap
légszomjjal küszködtünk
mire tarka derűbe fordult a reggel
aztán egyre szűkebb lettél
befelé fordulva bűvészkedtél
feleleteket kerestél én kérdéseket –
csiklandó illat maradtál
kit ha szívem sötétkamrájában előhívlak
bekérezkedsz az álmaimba néha

Takács Zsuzsa: A szereplők itt egymástól elköszönnek

A szereplők itt egymástól elköszönnek.
Lengenek a történet szálai,
a törés nyoma elkopik,
lecsiszolódnak az élek,
szétszóródik a kiáltás,
a félelem szabályozódik,
az elejtett szó és elharapott
mondat nem sejtet semmit,
a könnybe mártott szem
látványa közömbös. A szívnek
tartott elképzelt kés lehullik.

Bob Gass: Uralkodj magadon!

„Vigad a bensőm, ha ajkad őszintén szól.” 

(Példabeszédek 23:16)

Indulataink kezeléséhez a Biblia két fontos alapelvet tanít:

1) Ne hibáztass másokat! Csak azért mutogatunk a másikra, hogy magunkról elhárítsuk a felelősséget. „Ha időben ideértél volna, nem kellene nyaggatnom téged.” Vagy: „Ha nem nyaggatnál folyton, akkor talán elkezdenék jobban odafigyelni az időre.” Az ilyen szavak nem segítenek, csak ellenségessé teszik a másik személyt, fenntartják a haragot, nem a kívánt eredményt hozzák.

2) Ne használd a szavakat fegyverként, vagy eszközként mások leuralására. Fékezd indulataidat, csak egészséges módon fejezd ki érzéseidet! Ne feledd, a célod az, hogy megoldd a problémát, és erősítsd a kapcsolatot, nem az, hogy hagyd elfertőződni a sebet. Könnyen fog menni? Nem. Éppen ezért van szükséged Isten segítségére. A Biblia azt mondja, hogy a szavak összezúzhatják a másik ember lelkét (ld. Példabeszédek 18:14), összetörhetik a szívét (ld. Példabeszédek 15:4), és tönkretehetik a kapcsolatokat (ld. Példabeszédek 18:21). Salamon azt mondta, hogy a bántó szavak zsigerig hatolnak (ld. Példabeszédek 26:22). Amit kimondunk, az talán egész életében végigkíséri a másik személyt, egészen a sírig. Ezt akarod? Biztos nem! Másrészt, a helyesen kezelt harag miatt nem kell, hogy bűntudat kínozzon. Tanulj meg különbséget tenni a harag között, amit érzel, és a szavak között, amiket kimondasz. A harag feltárhatja, hogy min kell változtatni egy kapcsolatban. Ezért kérd Istent, mutassa meg, hol van szükség változásra – először benned, és csak aztán a másikban!

Forrás: Mai Ige

Sajgó Szabolcs: név szerint mindörökre

van ahol neve van
minden falevélnek
s van ahol nincs
még az embereknek sem
csak egy villanás ott
időtlen semmiben
csak egy villanás
minden ami van

benned Jézus
neve van mindeneknek
nevet nekik te adtál
már mielőtt lettek
s élteted őket
időtlen szívedben
élteted őket a teljességig
aminek vége nincs

szólítgatsz minket
hogy ismerjünk magunkra
hogy tegyünk lassan félre
minden más nevet
szólítgatsz a néven
amit az időben
te tudsz időtelen
egyedül te tudsz

Petőcz András: Arc és álarc

Ne beszélj nekem az arcodról, mondod, hiszen
nagyon jól tudod, hogy neked már arcod sincs,
már évek óta csak álarcaid vannak, maszkok,
azokkal pedig nem lehet mit kezdeni, menj be
a fürdőszobába, próbáld lemosni magadról
ezeket a maszkokat, mondod,  mindenkinek ez
lenne a legjobb, neked magadnak is, mondod,
és ezt már nem is mondod, de kiabálod, mint
akinek nagyon elege van valamiből, nyilván
belőlem van eleged, gondolhatnám, mégis azt
feltételezem, hogy önnön magaddal vitatkozol,
nem velem, nézel bele a tükörbe, bámulod sápadt
álarcodat, üres a tekinteted, nem is üres, sokkal
inkább fáradt,
                      belefásultunk a mindennapokba,
valami siker kellene, meg pénz, meg nagy-nagy
futás kellene, lélegzetvételek, valami felszabadult
ölelés, talán ez kellene, gondolom, ne a tükörben
bámuld magad, helyette inkább csinálj valami
rendet végre, például mosogass el, válaszolom
kissé ingerülten, dühösebben, mint szeretném, és
érzem, minden szavam hamis és pontatlan lesz,
alighogy kimondom, a baseball sapkámat a fejembe
nyomom, lemegyek, járok egyet, ezt kiabálom arra,
amerre – a lakásban – sejtelek, a kulcsomat keresem
percekig, nem találunk szavakat, suttogom látszólag
ide-nem-illő módon, aztán csak nyílik az ajtó, a huzat
meglebbenti a függönyt, ahogy becsapódik utánam.

Ady Endre: Beteg ember fohásza

Beteg vagyok, nagyon beteg,
Én Istenem, légy igazságos
S úgy áldj meg, ahogy szenvedek.

Szeretem havas tavaszod
S még szeretem ama döntésed,
Hogy szenvedtetsz és hogy vagyok.

Szeretem, hogy Színed előtt
Ma zavarosan és egyformán
Forrnak az emberi velők.

Szeretem szent döntésidet:
Embereknek teste egyenlő,
Akár forró, akár hideg.

Kisségünkre gondolsz talán,
De lehet, hogy nincs is ott aktánk
Fölségednek az asztalán.

Beteg vagyok, nagyon beteg,
Talán neked rejtett betegség,
Fényed van sok s ragyogja meg.

Csoóri Sándor: Száműzetésem mosolya

Nincs más, csak e hajnali óra,
árnyéktalan, meredek fák
s e fákat fölhangoló némaság.
Csak a szomszédos fenyőerdő, mint lebombázott állomás.
Csak felhők: megduzzadt szemhéjaid;
csak a leheletedből kigyalult padló,
sóhajnyi-vékony deszkaszál;
arcod süllyedő szigete,
száműzetésem mosolya.
Csak a fájdalom, amit majd megcsalok;
esőben szétázott utak,
pocsolyák,
kavicsok.

Gergely Ágnes: Találka

Reflexiók egy Kálnoky-vershez

I

Nem vacsoráztál, kávéra nem volt
pénzed. Előtted egy doboz Kossuth.
A könyvtár antik sírkövei közt
kikopott márványpadlón vitt az út.
Az út s a lépcső nem vitt sehová.
A park hideg. Az utca ködpamacs.
Egy presszó villog. Benn zenés felár.
És nincsen senki, aki kölcsönad.
De átlátszik a gonosz üvegen
a sok egyforma öltöny, ahogy ott
jazzdob-ritmusra egy-egy blúzhoz ér,
s a pincér tálcán visz egy konyakot.
És táncolnak – ó, rút albérletek,
kollégiumok! –, elfedi a füst
a titkos, izzadt remegést, amíg
a zongorista azt nem mondja: „Csüccs”.
Pilvax. Kedves. Muskátli. Paradiso.
Felnőtt Európa. Fények. Fizetés.
Ha majd mindegy lesz a Kájoni-kódex.
Ha majd mindegy lesz egyszer az evés.
Így láttalak egy kirakat előtt.
Arcizmod rángott. Szembejött a rendőr.
Az üres utcán heves fény cikázott.
Védekezőn az arcodhoz emeltél.

II

A Duna-parti tört lépcsők mögött
rozsdásan lóg a víz alá a hídcsonk.
Ha tudta volna, hol van Budapest,
ilyen helyszínt választott volna Hitchcock.
Válladig értem. Behunyt szemmel is
láttam, alattunk elhúz egy uszály.
„Az oroszok ott viszik a szenet.”
„Szép forma.” „Mindig az szép, ami fáj.”
Tudtam, mit gondolsz. A ködben parázslott
az utolsó szál cigarettabél,
és holnap minden kezdődik elölről
a könyvtár antik sírköveinél,
és park és tér és ablak és belátnak,
és vaskályhák és izzadt zuhanyok,
és kölcsönök és elsején megadni,
s a pincér tálcán visz egy konyakot,
és hiába lesz máshogy: nem lesz másképp,
nem jutunk túl a Duna-parti tört
lépcsőkön, hol hídcsonk, uszály a násznép,
s nem tudunk nászt és nem tudunk csömört,
csak azt, hogy a hátgerinc belerokkan,
ha nem viheti felnőttként a terhet.
Zeneszóval közelget Európa.
Védekezőn az arcomhoz emellek.

Dsida Jenő: Menni kellene házról házra

Nem így kellene hűvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!

Márai Sándor: Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

Lukáts Márta: Az oroszlánszáj imája

Félelmetes a nevem, bár
nem azért adtad a szájat,
hogy harapjak,
vagy teli torokkal kiabáljak,
sem, hogy másokat megszóljak
és felrójam, hogy körülöttem
annyi a torzalak.
Adtad, hogy beszívjam
Lelked lehelletét,
és szent Neved ajkamra vegyem,
s vigyázzállásban rebegjem
kertekben, mezőkön és réteken
fölségedet, Istenem.
Gyakran néma ajakkal,
a piros és sárga szín
minden árnyalatában élek,
s mégis sok nyelven beszélek.
Amikor ráncosodom,
és ajkam már
bágyadtan tátog,
legyen számomra új virágágyam
a Te országod.
Ámen

András Zoltán: Profán ima

Uram, én nem járok templomodba,
alig lát úrasztala, gyertyás oltár.
Nekem kóchajú napok zsivajában
zeng a zsoltár.
S bennem szolgagőg terem,
némely titkos képleted
ceruzám hegyén
ha felfedem.
De rimánkodom, ha tompul
szemem fénye
villó éle,
ha recseg a porc, szakad az ín,
a rojtos ideg görcsbe ránt,
ha tán feledni kell lángos delet,
asszonyízű éjszakát.
Napról napra ürítem eléd
nyűtt valómnak bugyorát.
Terhed vagyok.
Segítnem kéne,
s lám gáncsolom szorgos utadot,
míg homlokod árkain
megkövül a gond.

Ó, mégis még valamit.
Emelj rangomon kicsit.
Legyek szolga helyett
– hogy el ne vássak –
még pár fájos derekú évig,
napszámosként
a munkatársad.

Jász Attila: [Mind hosszabb]

Mostanában egyre rosszabbul hallok,
bár belül egyre tisztábbak a mondatok.
Hiába olvasok egyre jobban szájról,
néha egészen értelmetlen válaszokat adok.

Mit s hogyan csinál a lányom,
vagy a kutyámról s a macskákról.
De egy idő után mind hosszabb
történetek jönnek, ne legyen

kelleténél nagyobb tere a félreértésnek.

Somogyi Zoltán: Anya meg a lovak

Szeretem a lovakat.
Nagyon szeretem őket.
Szeretem a szagukat.
Szeretem a hangjukat.
Szeretem látni ahogy futnak.
Szeretem ahogy belefújnak a hajamba.
Anya azt mondja már nem bírja.
Egyszerűen nem bírja tovább.
Így egyedül.
Fizikailag nem bírja.
Azt mondja képtelenség.
Azt mondja túl sok a ló.
Azt mondja anyagilag sem lehet bírni.
Azt mondja a lovak drágák.
Meg hogy minden pénzünkből kiettek minket.
Szeretem ahogy a lovak sörénye lobog mikor futnak.
Szeretem ahogy csapkodják a legyeket a farkukkal.
Szeretem látni ahogy megnéznek a nagy szemeikkel.
Szeretem a patadobogás hangját.
Anya azt mondja ő már ehhez túl öreg.
Azt mondja elfogyott a pénzünk.
Azt mondja már ő sem lesz fiatalabb és lassan belerokkan a sok teendőbe.
Azt mondja lassan nem lesz mit ennünk.
Anya azt mondja sajnálja a lovakat.
Anya azt mondja szegény lovak.
Azt mondja el kellene adni őket.
Azt mondja egy is elég lenne.
De nekem nem elég egy.
Szeretem a lovakat.
Szeretem látni ahogy legelnek.
Szeretem látni ahogy együtt futnak és lobog a sörényük.
Szeretem ahogy bólogatnak.
Anya azt mondja már nem bírja ellátni őket.
Azt mondja a rólam való gondoskodás is nagy teher.
Azt mondja ennyi ló túl sok.
Azt mondja meg kell válnunk tőlük.
Azt mondja esetleg egyet megtarthatunk.
Anya azt mondja már nagyon fáradt.
Miért nem segít valaki anyának?
Anya azt mondja ezeket a lovakat már nem venné meg senki.
Azt mondja ezeket már csak agyonlőni lenne értelmes.
Anya azt mondja rohadt lovak.
Meg azt is mondja kurva élet.
Anya meg a lovak öregek.
Anya meg a lovak már nem akarják bírni tovább.
Anya már alig vonszolja magát.
Anya minden nap egyre fáradtabb.
Anya mostanában durva velem.
Anya sokat sír.
Szeretem ahogy a lovak odajönnek köszönni nekem ha meglátnak.
Anya egyre ritkábban tol ki hozzájuk.
Messziről kell néznem a lovakat.
Anya azt mondja mi lesz a lovakkal ha ő felfordul?
Mit akarok csinálni ha ő elvágódik kint az istállóban és nem kel fel többé?
Mi lesz akkor a lovakkal?
A lovak nem halnak éhen van nekik fű amit legelnek.
Anya azt mondja télen nincs fű.
Szeretem ahogy párállnak a lovak.
Nem szeretem hogy egyre soványabbak.
Szeretem ahogy kieszik a tenyeremből a kockacukrot.
Szeretem hallani ahogy ropog a foguk alatt.
Anya utálja a trágyaszagot.
Anya azt mondja ne hisztizzek.
Anya azt mondja vagy én vagy a lovak mert mindkettőt egyszerre már képtelen ellátni.
Anya fel akarja adni.
A világon mindennél jobban szeretem a lovakat.
Anya könyörög.
Ha anya elaltatja a lovakat én nem eszek többé.
Anya azt mondja akkor kórházba kerülök és egy csövet dugnak a gyomromba hogy azon
keresztül etessenek.
Azt én nem fogom engedni.
Anya én a lovakat akarom ők az én lovaim nem bánthatod őket.
Anya azt mondja a lovak döglődnek fel vannak puffadva és maguktól is meg fognak halni.
Anya adj nekik enni.
Anya azt mondja nincs mit adni nekik.
Anya azt mondja nincs tovább.
Anya azt mondja kihívja az állatorvost és megszabadítja a szenvedéstől a lovakat.
Anya nem szabad.
Anya ne bántsd a lovakat.
Nem beszélek többé anyával.
A lovakat akarom.
A lovakat szeretem a legjobban a világon.
Anya én is ló vagyok engem miért nem altatsz el?
Anya már nem sír anya most hízeleg.
Anya azt mondja kaphatok egy állatot mondjam meg mit akarok.
Nem akarok semmit csak lovakat.
Anya azt mondja válasszak valami kisebbet. Cicát nyuszit vagy aranyhalat.
Nekem nem kell semmi én csak a lovakat szeretem.
Anya megint sír és azt mondja kórházba fogok kerülni.
Anya kéri hogy ne gyötörjem.
Anya te gyötörsz engem.
Anya te megölted a lovakat.
Anya azt mondja ő megmentette őket.
Akkor hol vannak?
Anya mutasd meg add elő őket.
Anya elvitt lovakhoz hogy lássak lovakat de azt mondja többé nem visz el mert nem bírt velem.
Nem akartam hazajönni.
Anya azt mondja csúnyán viselkedtem.
Anya próbál felvidítani de nem megy neki.
Anya én a lovakat akarom.
Anya próbál a kedvemben járni.
Anya én nem akarok semmi mást csak a lovakat.
Anya hozott egy pónit a karámba.
Nekem nem kell póni a póni nem ló a póni nem szép.
Anya vidd innen ezt a pónit nem akarom látni nem szép.
Anya én lovakat akarok csak lovakat nekem más semmi nem kell.
Anya sír.
Anya kiabál velem.
Aztán megint sír.
Anya elviszi a pónit.
Anya azt mondja értsem meg hogy nem tarthatunk lovat.
Nem értem meg.
Nem akarom megérteni.
Szeretem a lovakat.
Miért nem lehet lovam?
Anya azt mondja ő ebbe bele fog dögleni.
Nem fogsz anya.
Anya kivisz a karámhoz és lovak vannak benne.
Odajönnek hozzám és belefújnak a hajamba.
Kockacukrot esznek a tenyeremből.
Lobog a sörényük.
Lószaguk van.
Boldog vagyok.
Anya szeretlek.
Anya boldog.
Nézem a lovakat.
Szeretem nézni a lovakat.
Semmit sem szeretek jobban a lovaknál.
Anya panaszkodik hogy nem bírja.
Nézem a lovakat.
A lovak összeverekednek.
Harapják és rúgják egymást.
Félek.
Kiabálok anyának hogy jöjjön és segítsen.
Anya nem jön.
Éhes vagyok.
Fázok.A lovak odajönnek hozzám bólogatnak fújtatnak enni kérnek de nincs kockacukrom elfogyott.
Anya nem jön.
Lovak segítsetek.
Lovak szóljatok anyának.
Lovak keressétek meg anyát.
A lovak körém gyűlnek.
Belehelnek a lovak.
Lovak egyetek meg.
Anya hol vagy?
Anya nem jön.
Anya én már téged szeretlek a legjobban a világon.

Csoóri Sándor: Utolsó csillagig

Hogyan szeresselek,
ha félsz tőlem s ha nem vagy szabad?
ha elbújsz égő falevél mögé
s füstbe,
húsodba falazod magad:
homályos hazugságba,
jégpincébe,
mikor egyetlen szó elég,
hogy átrepüljük szakadékainkat,
a föld minden övezetét?

Akit nem véd a szerelem,
hiába védi az magát;
dereka körül égő erdő lehet szeméremöv,
koszorú-lánc –
elfogy a levegője,
nyomora,
csöndje
s nézi csak: hogy kopik
fölüle el az ég
utolsó csillagig.