Károlyi Amy: A küldött

Mikor már elment, 

akkor tudod, 

hogy angyal járt bent.   

Nem volt szárnya, 

de mégis volt szárnysuhogása,   

oly zajtalan, oly észrevétlen: 

Az Isten járt itt angyalképpen   

Az Isten, aki mindig itt van, 

csak nem hallod, mert olyan zaj van.   

Elküldte követét a csendet, 

a küldött képében Ő jelent meg.

Egerpataki Ernő: A felhő

A felhő, mely tegnap kék alapon 

fölém tornyosult s figyelt utamon, 

most 

harmatgyöngyös hajnalon 

fenyőktől tépázva a dombaljon 

vár 

melegítő napsugárra, 

hogy mint emelkedő meleg pára, 

hűlve, 

felhővé lehessen újra, 

s új utamon ismét kísérőm, 

ha indulok, 

mert erős bennem a menni akarás 

a célt elérni elhatározás.  

Valahol, 

egy gyönyörű, új virág nyílik, 

az üzent értem.

Egerpataki Ernő: Ritka madárfütty és…

Távolról a bércek vad romantikája 

csalogat, 

Idelent békés harmónia 

csábít: 

Fenyvesek, gyanta- és gombaszag, 

tüdőt tisztító levegő, 

Rengeteg suttogása, hegyi patak 

zubogása; 

mélyítik köröttem a csendet, 

Ritka madárfütty 

követ utamon a rengetegbe, 

Egy kis csikó-szellő 

rám kacag 

s tovanyargal, 

Ficánkol bennem 

a szabadság 

valósága.

Egerpataki Ernő: Megkésve, úton

Négyen voltunk:  

a Hegy,  

az Út,  

a Holdvilág  

és – a sötéttől tartva –  

jómagam  

a késő estén,  

melynek már szinte  

éj-teste volt,  

A Hegy alámerült  

a Csendbe,  

az Út  – 

a Holdvilágos tájba –  

végtelen árnyékomként  

elém nőtt. 

A Hosszú-tó partján  

egy mormota altatót fütyült.  

Egerpataki Ernő: Csendbe olvadva

Mily halk a fák magánya  

és türelme.       

szép erdei csendbe olvadok:  

bensőséges kapcsolatban  

a természet  

titkait megosztja velem.  

Gyönyörű nyugalom, hallgatás.  

Bakancstalp tompa tam-tamja  

roppantja a csendet.  

Mintája  

az érintetlen fehérben  

az éppeni voltba  

visszavezet

A nap gondolata

 A békesség nem a viharok hiányát jelenti. 

A békességet az adja, hogy tudjuk: Krisztus velünk van.

 

Jevgenyij Vinokurov: Ő

Mellém ül enni. 

Asztalon az étel. 

Rám szól: egyél! 

És megadom magam. 

Csörömpöl, istennő, a sok edénnyel. 

Olvas. Söpör. Szalad, mert dolga van. 

Mezítláb ténfereg öreg zakómban, 

vagy fölveri a konyhát éneke. 

Szerelem ez? Dehogy. 

Mi is valóban? 

Csak ennyi:                    

                   elmegy - meghalok bele.

Rab Zsuzsa fordítása

Jevgenyij Vinokurov: Kérés

Ember vagyok. Kérlek, szeressetek. 

Egy pár golyó, mely belülről világít - 

ez a szemem. Szerveim rendesek. 

Ez itt az orrom. Meggyőzök akárkit:  

ember vagyok, Isten képére gyúrt. 

Ez ő - ez én ... Ki mondja: nem hasonlít? 

Kezem ... éppen cigarettára gyújt. 

A szám - amint nevet, rándul vagy ordít.  

Ember vagyok. Ne többért: ennyiért  

szeressetek! Csak mert szemernyi szikrát  

hordok magamban, morzsa fényt...  

Ember vagyok, kérlek, szeressetek hát.

Rab Zsuzsa fordítása

Váci Mihály: Kettesben önmagammal

Aki voltam, milyen messze van tőlem!

S aki leszek, az már milyen közel.

Már utolér, mellém lép, támogat,

és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!

Valahogy majd csak megleszünk.

Hiszen szívünk marad a régi,

s ketten talán csak megőrizzük

az eszünk.

Puszta Sándor: Donum

Kaptál egy arcot
apád anyád arca

kaptál egy nevet
hordozd becsülettel

kaptál egy kezet
ne ereszd el ne ereszd el

kaptál egy szívet
igazíts rajta ha tudsz

kaptál egy világot
javíts rajta ha tudsz

kaptál egy életet
viseld el ha tudod

kaptál egy napot
még mindent jóvátehetsz

Corrie ten Boom

" Minél sötétebb lett a körülöttünk lévő éjszaka, annál fényesebben, igazabban és gyönyörűbben égett Isten szava. Ha a világra nézel, elkeseredsz. Ha magadba nézel, depressziós leszel. De ha Istenre nézel, akkor nyugalomra találsz.”

Csáky Károly: Panasz helyett

Én Uram, 

beteg szolgád 

vagyok csak, 

ki nem méltó 

a szenvedésre sem. 

Ki fájni tud csupán, 

s kinek könnyei hullanak 

még száradó szemgödréből, 

de ajka nem rebeg 

se hálát, 

se panaszt.   

Magam maradtam 

kinn a pusztában, 

messzire csillagaidtól. 

Sehol egy sátor, 

áldozatom tüzét 

elfújja a szél.   

Hová lennék most 

nélküled, Atyám? 

Bűneimmel kit 

terhelhetnék? 

Könyörgök hát 

egyre esendőbben, 

mert  közeledni akarok 

újra hozzád 

a te Fiad által.

Ágai Ágnes: Igeidők

Szerettél. Szerettelek.

A múlt idő zónájába kerültünk.

Furcsa, idegen vidék.

Nem tudok tájékozódni benne.

Elsüllyedek.

Ránk nehezedik a volt,

nem fénylik föl a lesz.

                  Minden megtörtént már.                  

             Ezentúl együtt soha semmi.            

Ez a megfellebezhetetlen,

végérvényes bizonyosság!

Már minden csak visszafelé.

Már nem érezlek, csak emlékezlek.

Szlukovényi Katalin: Járkálj csak

Lépéseid súlya alatt, talpad nyomán 

rendre beomlik az út, akár a tárna, 

és ha rohansz, csak annál sebesebben. 

Lassíts. Járkálj csak könnyedén, mint Jézus 

képe a feszített víztükör lapján.

Szlukovényi Katalin: Telefonkönyv

              In memoriam Hankiss Elemér  

Szaporodik mobilomban a halottak száma: 

apám, barátom, mesterem, 

közeli rokonok, távoli ismerősök, 

egykor meghitt vagy csak tervezett 

találkozások, beszélgetések emléke, ígérete. 

Akárkit keresek, mind gyakrabban őket 

találom – fáj, mégis megnyugtató 

látni, hogy voltak, vannak. Kitörölni 

nem volna szívem, végképp úgysem lehet. 

Jöjjön inkább – ezt akarták ők is – 

az új nemzedék, ők javítsanak 

a folyton romló arányokon, 

írják be magukat a könyvbe, alakítsák 

a befejezetlen emberi rendet.