Somlyó György: Arcod...

Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át 

fölötte vijjogón a gond,

s tükrén az oldhatatlan szomorúság 

sikamlós olaja ragyog.  

Vizére mint lehajló parti fűzek, 

borul lombos, sötét hajad. 

Iszamós emlékid hinárba fűzted 

s most ott kúsznak a víz alatt.  

A távolból derengve imbolyognak, 

nagy hegyek ködlő ormai, 

mult rettegésnek, szégyennek s iszonynak 

felhőkbeszálló árnyai.  

Majd csillanó kacaj buggyan ki szádra, 

mint felbukó, fényes halak, 

de félve visszahull mindjárt s utána 

csak hullám és zavar marad.  

Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben, 

mely sóhajaidból fakad! 

Most kél a hold és ver föléd az éjben 

vágyakból ragyogó hidat.  

Súlyos ködként fed a bizonytalanság, 

nem törik át fénylő szavak. 

Az ifjú, megrázó boldogtalanság 

csodálatos tájképe vagy.

Fenyő László: A csenddel telve...

A csenddel telve láttok ím itt, 

nem hozzátok, a csendhez tartozom, 

homlokomon a révedés: 

nem földi az s szemem bolygása sem.  

Kies fürdőhely volt a lelkem, 

utó-évadján lássatok, 

tegnap még emberekkel telten, 

ma elhagyott, 

rendetlen őszi park, 

gyomvert, kihalt, 

emberfia, köreim ne zavard, 

az esős évszak kezdődött ma bennem - 

magammal ím egyedül 

lennem ó, hagyjatok.

Sárközi György: Erdőben

Fák, sudarak, görbék, 

Óriások, törpék, 

Tüskések, lombosak, 

Ékesek, lomposak, 

Simák és érdesek, 

Épek és férgesek, 

Köztetek de sokat 

Jártam a dombokat!  

Mint sürü népgyülés 

Vettetek körül és 

Hallgattatok mélyen, 

Hadd zsongjon, beszéljen 

A sok csíz, a szőke 

Rigó, bus pintyőke, 

Gyászos cinke, tarka 

Harkály, csörgő szarka.  

Ti csak hallgattatok, 

Mint néma angyalok 

Zöld szárnyaitokkal - 

S mindig több titokkal 

Telt hüvös lelketek, 

Mig terpeszkedtetek, 

Évről-évre szebben, 

Egyre kövérebben.  

Vándort ha megöltek, 

Föld alá döngöltek, 

Lányt ha letepertek, 

Rosszhírbe kevertek, 

Paraszt ha fát lopott, 

Betyár ha osztozott, 

Ti csak hallgattatok 

És bólogattatok.  

Drága öreg fáim, 

Kedves nagyapáim, 

Nagy életetekbe 

Kis életem vetve 

Hozzátok tartozom! 

Tiveletek rokon 

Bennem minden atom, 

Minden gondolatom.  

Vihar hadd robogjon, 

Szélvész hadd lobogjon, 

Gyilkosság hadd essen, 

Lányt más hadd szeressen, 

Levelek hulljanak, 

Évek hadd muljanak - 

Én már csak hallgatok 

S bölcsen bólogatok.

Ürögdi Ferenc: Minden ádvent

Minden ádvent kegyelem: 

Vétkem jóvá tehetem.  

Minden ádvent vigalom: 

Isten Úr a viharon!  

Minden ádvent érkezés: 

Átölel egy drága kéz!  

Minden ádvent alkalom: 

Győzhetsz saját magadon!  

Minden ádvent ítélet: 

Így kellene s így élek!  

Minden ádvent remegés: 

Isten felé epedés!  

Minden ádvent ima is: 

Uram, fogadj be ma is!  

Minden ádvent szeretet: 

Betlehembe vezetett, 

Köszönd meg hát a csodát: 

A világ karácsonyát!

Babits Mihály: Három angyal

Három, három, három, három, három angyal szállt felém. 

Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény. 

Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen, 

mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen. 

Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat 

ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat, 

hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova 

rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha? 

Óh jaj, késő! már az első hószin angyal csupa folt! 

És a másik messzeszállott, aki olyan könnyű volt! 

Harmadikat szégyenemre látja az egész világ, 

mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.  

Kányádi Sándor: Metszet

vannak vidékek gyönyörű 

tájak ahol csak keserű 

lapi tenyészget sanyarú 

sorsú emberek szomorú 

szemében alig pislogó 

mindegyre el-ellobbanó 

fakó reménység révedez 

hogy egyszer mégis vége lesz 

fekete kendők kalapok 

pergamen arcok alattuk 

s mint a kezek a térdeken 

ülnek maguk is félszegen 

a velük rozzant egy-rokon 

megszuvasodott padokon 

ülnek akár egy metszeten 

mexikóban vagy messzi fenn 

vancouver jólápolt gyöpén 

indiánokat láttam én 

így ülni ilyen révedőn 

reményt már alig rebbenőn 

térdükre ejtett két kezük 

az életünk az életük 

azért mentem oly messzire 

belémdöbbenjen mennyire 

indiánosodik szemünk 

tekintetük tekintetünk 

akár egy temetés után 

telő vasárnap délután 

1982

A nap gondolata

 Ha Isten ilyen részletességgel alkotja meg a hópelyheket, mi késztet arra, hogy úgy gondold, a te életed kevésbé fontos számára?

Hópelyhek 

Sohonyai Attila: Aki már nincs neked

Elmondja Gáti Oszkár

*

Neked adtam mindent, mit lehet... 

eltört, száraz pohár vagyok, 

miből kiittak mindent: 

így is inni akartam adni lényednek, ha szomjazott.  

Próbáltam az otthon is lenni neked: 

a hűség, a szerető, a jó-rossz, s a rossz-jó: 

megperzselni kedvedért magam ördögökkel, 

és fájdalmaidban lenni balzsam-angyalod.  

Voltam stabil talaj, 

voltam végtelen-eged, 

alkalmi vágyaidban 

az általad kért szerep:  

A te-éj, 

az érted-vágy, a miattad-remény, 

a veled-fény, az általad-nap.  

Csak egyetlen nem lehettem soha: 

magam...

Edgar Allan Poe: Külön

Gyermekkoromtól fogva nem 

Olyan vagyok, mint más. Szemem 

Nem úgy lát, nem közös kutak 

Habja bennem az indulat. 

Nem közös forrásból ered 

Bánatom. Gyújtva szívemet 

Más fokra izzik örömöm. 

S ha szeretek: azt is külön. 

Ott – gyermekkoromban – a vad 

Élet hajnalán: ott fakadt 

Ez a varázs – a jó s hamis 

Mélyekből -, mely kötöz ma is: 

Forrásból lett, gyors patakból, 

Sziklahegyen rőt falakból, 

Napból, mely lekörözött 

Őszi aranyfény között, 

Villámból az ég alatt, 

Amint elszállt, elszaladt, 

Dörejből, vihar ha forrt, 

S fellegből, mely olyan volt 

(Bár kéklettek az egek) 

Szemre, mint egy szörnyeteg. 

Tellér Gyula fordítása

Kalló István: Harmat

Ma nekem harmat vagy,  

millió párafoszlányból lettél egy.  

Könnyű szavad, kedves mosolyod  

összeállt s lettél számomra csepp.     

Magadba szívtad a rétek hajnali illatát,  

kristályos szépséged tiszta örömöt ád.  

Erőtlen levelemen billegsz, mely  

földig hajlik könnyű terhed alatt.     

Tán legördülsz gyökeremig,  

tán felszív a nap, velem csak emléked marad.  

Holnap már sudár fenyő büszke ágán  

Rajtad csillog a szivárvány. 

Juhász Gyula: Emlék

A szálló évekkel 

Sok minden megy el, 

De a szív, a koldus, 

Tovább énekel. 

Mi remény volt régen, 

Emlék ma csupán, 

De legalább sírhatsz 

Tűnt szépek után! 

Ami emlék, szebb is, 

Mint az, ami él, 

Romok is ragyognak 

Hűs hold fényinél!  

Advent 2023

Advent második vasárnapja.

Régi mondás

„ Ügyelj a gondolataidra, mert azok a szavaiddá válnak! 

Ügyelj a szavaidra, mert a tetteiddé válnak! 

Ügyelj a tetteidre, mert a szokásaiddá válnak! 

Ügyelj a szokásaidra, mert a jellemeddé válnak! 

Ügyelj a jellemedre, mert az formálja a sorsodat!” 

Márai Sándor: Menekülő

El, el, csak el, el. 

Leülni a földre 

Szegényen, csupaszon, 

Mint a halottak: 

Csukott szemekkel.   

Hallgatni bentről 

Süvöltő, bőgő, 

Farkasmód hívó, 

Holdat ugató 

Szavát szívednek.   

Hóba feküdni, 

Varjakkal hálni. 

A köddel kelni, 

Vadmacskanyomon 

Szökni a széllel.   

Jelet nem hagyni, 

Betűt papiron, 

Rongyot az ágon. 

Égetni, tépni 

Nyomod e földön.   

Gyerek ne ríjja, 

Asszony ne bánja. 

Szökni, csak szökni, 

Rongyokban, bénán, 

Húzni Dél felé.   

Mint a halottak, 

Úszni Mohácsra. 

(A vízben is jobb.) 

Szegényen, csupaszon, 

Dünnyögni, nyögni:   

" A tanyád lángban, 

Kötél az ágon, 

Hegedül Isten 

A szegény cigányon."   

1928  

A nap gondolata

Tudtad, hogyha becsukod a szemed elalszik a Hold is? 

Csak a Te kedvedért világít!