Weöres Sándor: Dsida Jenő emlékének

Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől.   

Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad. 

Csonkán is rege-kincs a Tiéd – – de kivánhat a lélek   

porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért? 

Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,   

Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.

Leleszi Balázs Károly: Szeretni valakit

Szeretni valakit azt jelenti, 

hogy a bajban is ott vagyunk mellette; 

s megtanuljuk azt a verset, 

amit ő könnyei közt térden állva írt meg - 

és elszavaljuk neki, amikor a világ 

teljes súllyal nehezedik rá.

Leszeli Balázs Károly: Látás képessége

Mert a láthatatlan dolgok ott gyökereznek  

a láthatóban 

Mintha látnád azt, ami… 

A mérhetetlen távolságot 

levegő áramlását 

a levegőben, fény terjedését, kövek porladását   

Akár szívem dobbanását a Te szívedben. 

Leleszi Balázs Károly: Honnan van bizonyosságod, kicsi mag?

Miként sejted meg, kicsi mag, 

lent a föld méhében, 

hol nem erősít hajnali harmat, 

sugaras napfény, hol a fagy 

karma még fogva tart, és az eget 

szél-cibálta várfalak uralják; - 

mondd, honnan van, kicsi mag, 

tévedhetetlen bizonyosságod, 

hogy itt a tavasz? - Honnan?

Markó Béla: Szótár

Freddie Mercury - Tavaszi szél vizet áraszt

*****

                    amikor Freddie Mercury a tenyerébe 

                    írta a Tavaszi szél vizet áraszt 

                    kezdetű magyar népdal szövegét… 

Mintha valakinek a markában lenne 

a tavasz, a szél, a víz, a madár és a virág, 

és ha szétnyitja a tenyerét, egyszerre csak 

felrepül a madár, kibomlik a virág, 

rohan a víz, fújni kezd a szél, 

megárasztja a folyót, majd jókedvűen 

tovaszáll, de aztán észreveszi 

a virágot, és szelíden megsimogatja, 

már alig-alig fodrozódik körben az ég, 

hiszen a társak is egymásra találtak, 

persze ezt csak én képzelem, mert talán 

lefordították neki, de a messziről jött 

énekesnek mégsem juthatott eszébe semmi 

arról a különös betűcsoportról, hogy tavasz, 

nem nézett ki egykor kisgyerekként egy 

másik furcsa betűcsoporton, vagyis az ablakon, 

ahogy végigcsorgott a bő tavaszi eső 

az üvegen, nem érezhette annak a fel-felvillanó 

betűcsoportnak az illatát, hogy virág, 

és nem idézhetett fel benne sem égboltot, 

sem lombot, sem felhőt, sem szabadságot 

az a szó, hogy szél, nem emlékezhetett 

boldogan az első tavaszra, nem gondolhatott 

fájdalommal az utolsóra, mert sem az első 

veréb, sem az első varjú, sem az első fecske 

szárnya nem rebbent meg emlékeiben 

arra a szóra, hogy madár, és mégis ott volt 

a tenyerében vagy a torkában minden, 

mintha maga a tavasz mondaná, hogy tavasz, 

mintha maga a szél mondaná, hogy szél, 

mintha maga a virág mondaná, hogy virág, 

és így tovább, azt hiszem, ide kellene 

eljutni mindannyiunknak, hogy érthetetlen 

nyelven, érthetetlen szavakkal szóljunk 

egymáshoz, csak a dallam, csak a ritmus, 

csak a szélfújás, csak a víz zubogása, 

csak a szárnycsapkodás induljon el tőlünk, 

ti majd lefordítjátok az emlékeitekre, 

azok sem egyformák, egyik aranyeső, 

másik pitypang, esetleg gyöngyvirág, 

van-e illata, nincs-e illata, nem tudhatom, 

te énekled most, nem pedig mi, Freddie Mercury, 

testvérünk a szélben, a vízben, a virágban, 

a madárban, úgy hallgatunk téged, mint a tavaszt, 

mint az áradást, mint az évszakok váltakozását, 

és úgy kellene megérkeznünk nekünk is, 

hogy megfejthetetlen szótár legyünk, de aki 

kinyit majd minket, mégis elsírja magát.

Farkas Wellmann Éva: Szavak, ima helyett

Már nem mindig, 

vagy néha nem, 

van úgy, hogy nem is kérdezem, 

hogy el se mondom, 

nem tudom, 

lehet, hogy nem is gondolom, 

belefér már, hogy tévedek, 

máskor, hogy el is tévedek, 

hogy nem tudom, mi is a jó, 

volna jobb, mint mi adható, 

már nem várom, hogy kérdezel, 

nem lehet válasz ez, nem ez, 

amikor fáradt agy s a test, 

amikor minden szinte egy, 

és nincs bár kósza gondolat, 

fekszem irgalmas kék alatt, 

nem tudva mást, 

nem érthetek, 

csak mindegy más, 

csak minden ez, 

hogy megbocsátasz így is, ennyi, 

nem bírhatok nélküled lenni, 

csak ezt tudom, ilyen nagyon, 

tied vagyok, tied vagyok.

Lukátsi Vilma: Istennek adott hegedű

A fényes égen fecske villan: 

övé a lég, a végtelen, 

A repülés azt jelenti: 

– Köszönöm a tért, Istenem!  

A napsütötte kavicsok közt 

parányi gyík. Már nem is látod. 

Fürge mozgása azt jelenti: 

– Isten gondol rám! – Megcsodálod?  

És azt hiszed, hogy az az Isten, 

aki a gyíknak enni ad, 

tán megfeledkezik terólad, 

s holnapra nem jut jó falat?  

Vagy azt hiszed, Aki a fecske 

repdeső szárnycsapását méri, 

ne tudná azt, mi a te vágyad? 

– Még nem is kérted, már kiméri.  

És többet ád, értékesebbet, 

gyöngyszemeket – kavics helyett! 

Nem érzed mégsem, hogy az Isten 

téged milyen nagyon szeret?  

– Nem próbálod a hála hangját? 

(Rossz hangszeren recseg a húr.) 

Nehezen nyílik arra ajkad: 

,,Mindeddig segített az Úr!’’  

– Ne szólj hát! Hálaadás helyett 

add Istennek a hangszered! 

Ha az Ő ujja játszik rajta, 

a hangját meg sem ismered!  

Az Ő kezében – nézd – mivé lett 

a szakadt húrú hegedű. 

Ha Isten Lelke a vonója, 

– hallod a hangját? – gyönyörű!  

– Köszönöm jó Atyám a reggelt! 

– Köszönöm, hogy dolgozhatok. 

– Köszönöm a jó egészséget, 

Tőled csak jót kaphatok!  

Ha betegség is – légy ádott érte, 

mert Tőled jő a gyógyulás! 

A gondjaim kezedbe tettem, 

Te tudod vinni, senki más!  

Köszönöm, hogy szüleim vannak, 

s légy áldott, ha már nincsenek! 

Tenálad vagyok mindig otthon 

Nem vagyok árva, bús gyerek!  

– Köszönöm, hogy szabad szeretnem! 

És köszönöm azt, ami fájt! 

– Köszönöm a fényt az égen, 

s köszönöm a ködös homályt!  

És köszönöm az őszi erdőt! 

És köszönöm, hogy van szemem! 

Hogy sok bűnömön keresztül 

mégis csak látlak, Istenem!  

S köszönöm Őt, a legdrágábbat, 

a váltságdíj lefizetőt! 

S azt, hogy ,,az én Megváltóm él, 

s porom felett meglátom Őt.’’  

Sohonyai Attila - Érjünk egymásra

Elmondja Kőszegi Ákos

*

Ha nem érsz rám, 

néha akkor is érj rám kicsit. 

Amikor elvétek egy-két hibát, 

ha haraggal is, de szoríts. 

Néha fúj a szél, és nyitva minden ablak, 

az élet huzata szilánkosra vág, 

e sebekben kettő csak együtt gyógyulhat; 

szóljunk egymásra, ha nem érünk rá. 

Néha sok a seb, sok a karc, 

az élet naptól-napig elfogyás, 

de öleléseink a ragtapasz: 

bőrödet bőrömre tedd rá. 

S maradj itt, ha elmész messze is: 

ha nem érsz rá, 

néha akkor is érj rá kicsit.

Ágai Ágnes: A szerelemről

Nem gerjesztett vágyak, csiholt tüzek, 

suta ügyeskedések, mímelt hevülés, 

nem kamasz-bizsergés, nem erotechnika, 

teljesítmény kényszer, önvizsgáztatás, 

nem kései mentsvár, nem elsősegély. 

A szerelem más. Sors. Vállalás. 

Kitárulkozó végnélküliség, 

fejezetekre bontott történés regény. 

Spirituális testiség, 

hús-vér köznapiságába rejtett 

szentélytisztaság. 

Egymáshoz sodort bárka ringás 

a felcsapódó hullámok között. 

A megízlelt másik, aki én vagyok, 

ő, aki bennem tükröződik, 

kettőzött énem, hiányzó felem, 

többletével pótol, egésszé kerekít. 

Tartozékom, felettesem, tulajdonom. 

Narcisztikus gyönyörűségem 

tavi rezgése, fény- és árnyjátéka, 

gyarlóságom felmagasztalója, 

tartóoszlopom. 

Testem és lelkem tudója, ismerője, 

bűneim bírája, védője, cinkosom, 

dölyföm és alázatom szenvedélyes, 

kínzó, szép együtthatója, 

életemen végighúzódó 

titkolt és vallott: szerelem.

Áprily Lajos: Vénség

Zord vagy, zordságod sok derűt megöl, 

sokat nyögsz, mint a megroskadt malom. 

Úgy kell neked: a rút vénség elől 

miért nem szöktél meg fiatalon?

Áprily Lajos: Csüggedés

Nem sikerült. Szomorú este vár, 

mert elcsüggedsz és elveszted magad. 

Mint egy szárnyon lőtt, nagy, sötét madár, 

vonszolgatod megbénult szárnyadat.

Molnár Virág: Vészhelyzeti forgatókönyv

„…Elég minden napnak a maga baja.” 

(Máté evangéliuma 6,34)     

Halálos kór. Tudjuk melyik betegséget takarja ez a megnevezés. Amikor egy számunkra nagyon kedves baráti házaspár hölgy tagjánál harmadik alkalommal jelentkezett, a betegség előrehaladott stádiumában elkezdtünk készülni az elkerülhetetlenre. Közösen kigondoltunk egy vészhelyzeti forgatókönyvet, melynek az elemei a következők voltak: gyerekekért minél hamarabb elmenni, nálunk aludni, ki mit eszik, a helyzetet megbeszélni. Két kisgyerekkel, közel a negyvenhez, valahol ez megnyugtató volt számukra, és számunkra is, akik csak így tudtunk segíteni.   

Amikor eljött az idő, semmi nem úgy alakult, ahogy korábban „elpróbáltuk”. Annál sokkal jobban történt meg minden. A maga, Istentől rendelt idejében, menetében, a tragédiában megnyugvással, majd egy év múlva az újrakezdés áldott lehetőségével.  

Amikor magamban gyártom a vészhelyzeti forgatókönyveket, Jézus Igéi ott csengenek a fülemben: „elég minden napnak a maga baja.” Elég, hiszen úgysem tudom jobban a jövőt, mint az Atya Isten. Nem is kell tudnom. Mit kell tudni? Azt, hogy a mi Mennyei Atyánk pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, és ennek megfelelően vezeti az életünket.  

Ne a vészhelyzeti forgatókönyveinket gyártsuk tehát. Vagy ha már megtörtént az sem baj, mi aggódósok úgyis „elkészítjük” ezeket. Ha már kész, nyugodtan tegyük őket félre, és hagyatkozzunk Atyánkra, aki arra bátorít, hogy a mában dicsérjük Őt, a holnapot pedig bátran hittel tegyük a kezébe. Tegyünk így ma is, hogy az életünk ne vészhelyzeti forgatókönyv, hanem Istenre hagyatkozó, nyugodt, Isten békességében gazdag élet legyen.  

Forrás: Napi Ige és gondolat

Szervác József: Magánvigasz

… mint amikor 

két igen kis fiu 

lapdázik künn domb 

oldalt lapdatéren és 

lapdájuk elgurul.  

… és a kisebbik kis fiu 

pityereg és lapdáját keresne.  

… és a nagyobbik kis 

fiu vigasztalja 

nem is van az a lapda el 

veszve  

… és a kisebbik kis fiu 

kis ráncai simulnak és 

megmagyarázza  

nincs is el 

veszve a mi lapdánk csak 

túl nagyon el 

gurulódott  

Azóta más a helyesírás, Kedvesem, és 

nem is volnánk elveszve ám mi sem, 

elgurulódva esetleg. 

Túl nagyon.)   

Áprily Lajos: Málnászó öregasszony

Jön át a pallón. Mély kosár kezében. 

Hatvanhat éves s még málnászni ment. 

- Nem félt? - Magamat az Istenre bíztam, 

ha megreccsent az erdő odabent. 

- Gyermeke nincs? - Öt fiam a kaszálón. 

- S unoka? - Sok. De mind otthon maradt. - 

Keze anyámé. Kiveszem belőle 

s viszem a súlyos málnás-kosarat.

Kányádi Sándor: Cáfolat

vannak vidékek ahol a 

szerencsésebbek állítólag 

névházasság útján a 

még szerencsésebbek viszont 

konvertibilis valutával 

válthatók meg az emberi 

jogok kiáltványában szavatolt 

ama cikkely gyakorlására miszerint 

bárki bármikor szabadon 

elhagyhatja hazáját és oda 

bármikor sértetlenül vissza- 

térhet 

ezek persze csak amolyan 

rosszhiszemű sőt rosszindulatú 

mendemondák 

hasonlatosak az 

ugyancsak állítólagos vám- 

hivatali túlkapásokról 

terjesztett rémhírekhez miszerint 

még Anton Pavlovics 

Csehov műveinek sem 

adtak menlevelet