Nem tudok írni se most, se beszélni,
szám szögein még édes az emlék, harapós,
és a papíron duzzog a tinta, nem ébred,
fal fele fordul, mint én kora reggel az ágyban.
Bárgyú szemem ma a dolgaim élein elfut,
nem matat el, nem lát, tovaillan,
látni akarlak –
és a tükörben a másom elmosolyogja magát
(nevetésünk lágy boríték a talányon).
Nem tudok én kitalálni se mást, csak az arcod,
és szuszogásod a fülkagylóm peremén,
s itt ez a hajszál azt füllenti pirulva: álom volt – mit akarsz hát!
Téged akarlak, jer, ölelőzzünk folyton,
az ekloga sorjaiban legyek én ma a bárány,
farkashorda legyél te, veszélyes.
Holnap a pásztor ügyel, s leszek én
ringó füttyjel a száján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése