napjaid hogy édesítsem,
ha elgazosodik a száj,
s a szerelmet is, mint egy talált
szép kavicsot,
gyanakvón csörgetem kezemben?!
Mit mondjak neked magamról, én kedvesem?
– Hordalékával átcsapott fölöttem
a hús forradalma, a nyár.
De mint tavaszi vadvizek, hirtelen itthagyott
s nem hagyott mást,
csak sárgás iszapot, döglégyfekete sárt.
Mit mondjak neked magamról, én kedvesem?
Egy kéz ráz örökké, világrögeszme-zokogás,
s hiába tudom: nem vagyok száműzött,
úgy fekszem melled, combjaid között,
mint lovak, temetetlen dögök
tetemei közt izzadt és sáros katonák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése