Úgy elbújtál emlékeimben,
ha rád gondolok, már csak a folyót látom,
bujdosó vizén kezeid árnyjátékát
s madarak szárnycsapását a széles láthatáron.
Az, aki voltál hat napon át,
földdé, felhővé változott,
egy város alkonyává, mely fölött
hét torony sárga sziklája ragyog.
Szoknyád a Holdig fújta föl a szél
azon az estén, mikor elutaztam.
Ott lobog azóta is a világosság álmain,
gyűrődve, fodrosan, a legtisztább magasban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése