Várjatok még, őszi rozsdák,
tegnap úgy villogott a vasam,
hasított a fénye!
Hová siettek vajon, s miért,
kinek nincs ideje kivárni, haljak meg
a vágy vidám tisztásán,
ne a kopár végeken?
2
Meghal az ember úgyis,
nő a fogában a lyuk, szívében
hirtelenedik a bánat,
szarusodik a feszültség,
ha szikrázik,
már suhog a madár.
3
Félek tőled, megnevezni nem akarlak,
elfogadni sem, és ha jönnél,
számíts rá, hogy zárva találod az ajtómat.
4
Miért hal meg az ember, hatalmas és
véghetetlen magasság, mondd, miért?
Bevallom, sok mindent nem értek,
de ezt nem értem a legjobban.
Ma még zöld a fű, virul az ég is,
csobog a köveken a nyár –
holnap már suhogás, köd, hideg,
hűvösen szakít Élet kisasszony.
5
Tudom, megnyomorodunk mind,
ráreccsen a mész az ereinkre,
homály száll bénult agyunkra,
hályog a szemünkre,
szinkopásan szipákol a szív,
nyirkos a lélek,
6
–––––––––––––––––
élni szeretnék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése