amelyről tegnap beszélt egy feketerigó az abházi erdőben
ahol mezítlen bolyongtam tüzes avaron
mert a kétségbeesés álmából nem tudtam kiszabadulni
bőrömre égett mint a rossz áhítat
hát fejest ugrottam zöldkék szemedbe
siklottam egy halálintarziás ajtó felé
ha célba akarok érni mondta a rigó
át kell esnem a meghalás gondján
a halál nem lehet se állomás se cél
hát siklottam szemed zöldkék csendjében
alattam a mélyben kihalt városok maradtak el
távoli csillagok tájairól érkeztek egykor építői
hogy sohase lakjanak bennük csak jelként
hagyják mielőtt visszautaztak egy magányos zongora
magányos hangjain tim tim tititi tim ti tim
közeledett a visszhang távoli csillagok tájairól
titi tim tim tititi tim ti ti tim hát igen a megváltás kellett
kulcs tőled hozzád hogy megnyithassalak és megnyitódjam tőled
hogy összekulcsolhassuk a testünk és a lelkünk
egymáshoz illesztve azt ami megnyit és ami elzár
másoktól elzár egymásnak megnyit bennünket
akik ott várakoztunk már a halálintarziás ajtó két oldalán
egy megtörténni indult ölelkezés előrevetülő fényében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése