lábam elé térdel a tavaszi táj,
fűzfák bólintgatnak kibontott hajjal,
bokrok integetnek lépteim nyomán.
Korán indultam, nem ér utol álmom,
fények sarjadnak csupasz ág hegyén,
andalogva lépek, talán megtalálom,
merre csavarog a smaragdzöld remény.
Csokorba fonja sugarát a nap már
– hajamban ékként tűzött lobbanás –
szemembe csillanó szikrákat ont rám,
lángol a régi, holtnak hitt parázs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése