Bella István: Úgy képzelem

Úgy képzelem, nem meghalok,
csak egyszer sejtjeim megunnak,
és mint a sátoros cigányok,
másik ég alá vándorolnak.
       
Elindulnak toronyiránt,
amerre önmagukat sejtik,
s bejárják ifjúságukért
négy égtáját a szabadságnak.
       
Addigra én már kormos föld leszek,
lucskos tűz, esőtől eloltott.
Csak nézem, lábamnál hogy dülöngnek
a vetések zöld tüzei.
       
Úgy képzelem, ha meghalok,
csak olyan lesz, mintha egyszer
arra ébrednék, nem szeretsz,
s most világgá kell mennem újra.

Pilinszky János: Egy életen keresztül

          Sógorom emlékezetére

1

Mi törjük el, repesztjük ketté,
mi egyedűl és mi magunk
azt, ami egy és oszthatatlan.

2

Utána azután
egy hosszú-hosszú életen keresztűl
próbáljuk vakon, süketen, hiába
összefércelni a világ
makulátlan és eredendő szövetét.

3

Gyerekkorunkban meg kellene halnunk,
tudásunk csúcsán, alázatunk magasán,
de tovább élünk, foltozgatva és
tóldozgatva a jóvátehetetlent.

4

Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára.

Weöres Sándor: Ha kérdik, ki vagy, ezt mondd

Egynemű vagyok a széllel,

folyó sodrával,

esőcsepp hullásával,

madár röptével,

fapadlón járó facipős ember lába zajával.

Levegő-e a szél?

Víz-e a folyás és a csöppenés?

A röpülés madár-e

és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?

Megszűnik a szél,

a levegő nem szűnik meg,

de szél nélkül halott.

Elhullt a madár,

a teste új mezbe öltözött,

száz új alakba szétívódott -

de a röpte nem maradt meg

és el se veszett.

Többet nem is tudok magamról

és mire tudnék,

már több leszek annál,

hogysem tudhatnék bármit is.

Még nem vagyok egész

és mire az lehetnék,

már több leszek annál,

hogysem magamban lehessek egész.

Még nem is élek,

nem is fogok élni:

életnél teljesebb

leszek a holtom után.

Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

Rákos Sándor: Lepketánc

Ahány lélek
annyiféle üdvösség
ki égben ki pokolban
üdvözül
éjjelilepke-táncot jár
így is úgy is
a szeretet
lámpása körül

Rákos Sándor: Egy másik törvény

milyen mindenség kellene
milyen törvénye az anyagnak
hogy egyszer mégis szárba szökjön
minden elmaradt beteljesülés
hogy mégis találkozzanak
kik közé évezredek álltak
s azok is akik a vitát
nem tudták végül befejezni
hogy átléphesse a határt
akit a határon lelőttek
hogy életmentő vallomását
a haldokló még megtehesse
hogy kiszemelt áldozatát
mégis megölhesse a gyilkos
hogy mi akik szeretjük egymást
merjünk mégis bátran szeretni

Zelk Zoltán: Szakadék

Két perc tátongó szakadéka közt 

zuhanva is fölnyújtom még kezem. 

Vagyok. Jelentkezem.

Hans Lodeizen: Figyelj: mikor még vele…

figyelj: mikor még vele
éltem és a világot együtt
alkottuk, összeszőve, felfejtve
mikor még nálam volt a szeme
és hófehér keze
akkor megáldottam a havat
és az esőben nevettem.

mikor a délutánokat szobájában
töltöttem és a testében
járkáltam vagy leültem, könyvet
olvastam vagy aludtam, mikor ismertem
fülében az utat és behajóztam szemének
folyóján mikor kezével
játszottam és átsuhantam az ajkán
olyankor gyakran jöttem szembe önmagammal,
nevetve, sírva vagy mondva dolgokat,

de,
az ősz beköszöntével ő elment
most én sem vagyok már mert velementem
kezének kezet adtam
szemében ottmaradtam
fülében elakadtam
testében eltévedtem
testében megfulladtam

Gera Judit fordítása

Rákos Sándor: Barackfaág

Ahogy menekülve is hozzámbújsz,
bontott hajjal, föltakartan,
olyan vagy, mint vergölődő barackfaág
a viharban.

Rázkódik a vállad, melled két
csöpp kúpja gyáván-esetlenül
összekoccan, lélegzésed elfúlva-akadozva
reámterül.

Gyöngyházfényű, hullámzó
hasadalja magasfeszültséggel
tölti meg ujjaimat, fölszikrázik tőle a
nyári éjjel.

Lehullik a szoknyád s mintha
függöny hullna, künnreked a világ.
Hajlítgat a szél s te nyöszörögve eltörsz,
barackfaág.

William Butler Yeats

" de én zarándok lelkedet szerettem

és változó arcod szomorúságát."

Tomaji Attila: Emlékszel rám?

Édes Istenem, még egyszer fordítsd énfelém az arcod,
eloldódhatna már a test, messze el, a fák fölé,
de hagyd, hogy valami itt marasszon,
hadd halljam tovább, ahogy zenél a nap,
dobol a friss eső az ablakon,
s testem bokrai is hadd susogjanak –
Lépteim zaját tedd ki a sárga fűbe,
motozd meg összes szavaim,
s mert nem nagyobb a hegy árnyéka, mint sebemé,
vond ki belőlem, szorítsd magadhoz rettegésem –
Ó fák, élet fái, ne teleljetek még.

És eltelik a nap, épp úgy, ahogy egy év telik,
s a fáradt föld forog tovább, a szakadatlan vonulás,
a vér, a szél, a fájdalom a szeretetlen hideg
kék csillagok alatt forog –

Megvillansz, Istenem,
mint éjszakai madár szemében a csillámló ég.
Csillámló eged vagyok.
Vagyok felszakított vattacsomagod.

Lélek, mondd, emlékszel még te rám?

Robert Burns: Korai még a konty nekem

Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa uram;
férfi ágyában engem
a hideg rázna, uram.

Korai még, korai még,
korai még a konty nekem,
korai még... bűn lenne ám,
ha elcsavarná a fejem.

Anyám varratta új ruhám,
templomba mék megáldani,
ha lefeküdnénk, jó uram,
hová lennének fodrai?

Régen elmult már Mindszent,
hosszú a téli éj, uram.
Hogy én egy ágyban önnel?
Jaj, nem merek, nem én, uram.

Süvít a szél és lombtalan,
tar ágakat csupál, uram;
de hogyha nyáron erre jár;
idősebb leszek már, uram.

Kormos István fordítása

Nemes Nagy Ágnes: Kiáltva

Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned,

Csak nincs kivel szót váltanom.

S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet,

Hogy legalább imádkozom.

Bűnöm csak egy, de nagy: a gőg fogai rágnak.

És most porig aláztatom.

Hörgök, vonaglok, mint egy nyomom állat,

Kínomban a port harapom.

Életem vékonyul, gyökere félbemetszve,

Virága tán nem nyit soha.

Irgalmazz, Istenem, husvétvasárnap este,

Hisz él az Embernek Fia.

Itt megaláztatás, ott szorongattatások,

Kín és életveszedelem.

Ne hagyd el sok papod hitetlen unokáját,

Ne hagyd el nyomorult fejem!

Parancs János: A balga szűz

Szépségem romjain, siratva ifjúságom,
itt élek magányosan, gyámoltalanul,
csecsemőként csodálkozva, gőgicsélve,
s az igazamat védve makacsul
ebben a lelketlen, idegőrlő küzdelemben,
amit megnyerni semmi esélyünk,
s hiába reménykedünk holmi csodákban,
arcunkat csakhamar iszap és sár lepi.

Álmomban még szabadon kószálok,
égboltomon a Nap s a Hold ragyog,
leomló falak között is a lángot őrzöm,
mert mást tenni e földön nem tudok,
csak az időnk kevés, csak a test erőtlen.

William Butler Yeats: Ha ősz leszel s öreg

Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

Csillag Tibor fordítása

Parancs János: Találkozás

Nincs előtörténete,
nincs folytatása.
Egymagában áll,
rokontalan pillanat,
sugárzó rádium.
Nem hasonlítható
semmiféle más találkozáshoz.
Olyan volt csakugyan
mint a villámcsapás.
Kívülről nézve, mulatságos,
távolabbról, nevetséges, sőt,
szánalomra méltó incidens, amiről
többnyire tapintatosan hallgatunk.
A régmúlt időkben
ilyenkor kellett a delikvenseket
hosszabb külföldi útra küldeni.
De hát megváltoztak a szokások,
s a szereplők egyébként se fiatalok.
Még sincs semmi baj.
A körülmények erősebbek,
mint a szülői kényszer.
Így aztán sosem kell rádöbbenniök,
hogy csak rebbenésnyi ideig tart
a lelkendező ábrándozás.
A magány föloldhatatlan jégtömb.
Előbb-utóbb megérkeznek rendre
a test gyötrelmei, a lélek
fogvacogtató látomásai.
S akkor úgyis magára marad,
egyedül vergődik minden ember.
S vigasztalásul még csak annyit:
előbb-utóbb elcsitul a sugárzás is,
és az ürességben már csak a hiánya fáj.